Már azzal meghatározta a változás irányát, hogy az oktatáspolitikai államtitkárság alól a nemzetgazdasági tárca alá szervezte a területet. Kísérleti jelleggel már tavaly elindult a négyről három évre csökkentett szakképzési rendszer, amelyben az elméleti órákat drasztikusan csökkentették, míg a gyakorlati órákat megnövelték. A törvény szerint már arra is lehetőség van, hogy a szakképzés első évétől szerződhessenek a tanulók vállalkozásokhoz gyakorlati képzésre. A módosított szakképzési törvényben pedig harminc százalékra redukálták a közismereti tárgyak arányát a teljes képzési időn belül.

Ez már a Fidesz-frakciót is megosztotta. Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság kormánypárti alelnöke hónapokon keresztül küzdött azért, hogy az általános iskolából rossz kulcskompetenciákkal kilépő fiatalok a szakképzésben elegendő közismereti tárgyat tanulhassanak. Pokorni egy módosítóval – amelyet a teljes frakciója és a parlament egyhangúlag támogatott – minimumként írta volna elő a harminchárom százalék közismeretet. A javaslat a végszavazáson mégis elbukott. Sajtóinformációk szerint Orbán Viktor közbenjárására az iparkamara elképzelései csont nélkül kerültek át a szakképzési törvénybe.

Az oktatási rendszer mindkét pólusán, a felsőoktatásban és a szakképzésben is jelentős átalakítások zajlanak, amelyek mind abból indulnak ki, hogy a felsőoktatásban túlképzés van, a szakképzést pedig egy korosztály kevesebb mint húsz százaléka választja. Ez racionális döntés a családok részéről, ugyanis az elmúlt tíz évben a diplomával rendelkezők elérhető keresete folyamatosan nőtt, míg a szakmunkásoké „stagnált vagy kismértékben csökkent” – mutatott rá egy 2007-ben készült tanulmányában Varga Júlia és Kézdi Gábor közgazdász.

A felsőfokú végzettségűek nemcsak az egész életpályára kivetített jóval nagyobb keresettel számolhatnak a szakmunkásokkal szemben, hanem a munkanélküliség is sokkal kisebb mértékben fenyegeti őket. Az elmúlt években megnőtt azoknak a szakmunkásoknak a száma, akik nem tudnak saját szakmájukban elhelyezkedni, egy jó részük közülük betanított vagy segédmunkásként dolgozik alacsony bérért.

Az iparkamara és a miniszterelnök a német duális modell szükségességéről beszél, de számos ponton látszik, hogy az átalakított magyar szakképzés egyelőre köszönő viszonyban sincs a némettel. A legjelentősebb különbség az, hogy a német fiatalok sokkal intenzívebb általános iskolai képzés után kerülnek a szakképzésbe, vagyis nem ugyanazokra az alapokra épül a szakmatanulás. Egy másik fontos különbség, hogy a gazdasági szereplők Németországban sokkal nagyobb felelősséggel vesznek részt a képzésben. Finanszírozzák a gyakorlati képzés költségét, és ezzel a leendő utánpótlást is biztosítják maguknak. A fiatalok így rögtön munkahelyhez is jutnak. (Magyarországon a végzős szakmunkások nagyon csekély hányada marad annál a cégnél, ahol a gyakorlatát végezte.)

A kérdés tehát az, mekkora anyagi felelősséget vállalnak a cégek a gyakorlati képzésben, illetve, hogy milyen állapotban van a gyerek, amikor elkezd a duális rendszerben szakmát tanulni. Ez utóbbi azért is kiemelendő, mert a kutatások szerint a magyar oktatási rendszerben tapasztalható erős szelekciós mechanizmusok miatt a „szakiskola fokozódó mértékben a szegény ember gyerekének középiskolája”. (Az érettségit nem adó szakképzés válságtünetei. Munkaerő-piaci Tükör 2008. MTA). Az ide bekerülő gyerekek döntő többségének a szülei iskolázatlanok. Szakiskolába kerül a roma fiatalok kétharmada is. Ebben az iskolatípusban a legmagasabb a lemorzsolódási arány. A PISA-kutatásokból – és a magyarországi kompetenciamérés adataiból is – kiderül, a szakmunkásképzésből kikerülő fiatalok írás-olvasás-számolás készségei hiányosak, a munkaerőpiacon elvárt kompetenciákkal (alkalmazkodás új technológiához, logikus gondolkodás, kooperációra való készség) alig rendelkeznek.

Oktatással foglalkozó közgazdászok már évek óta felhívják a figyelmet arra, hogy a szakmunkásképzésben olyan feltételeket kell teremteni, amelyek képesek a szegény családokból érkező fiatalok hátrányainak kiegyenlítésére, emellett ösztönözni kell a vállalatokat arra, hogy nagyobb anyagi felelősséget vállaljanak a képzésben. Ha ezek nem következnek be, akkor a szakképzésből kilépők olyan munkapiaci hátrányokkal indulnak, amelyek hatalmas költségeket fognak az országra a jövőben róni.