Utazás csak kiváltságosoknak

Ötven éve tart fenn – egyébként meglehetősen eredményes – testvérvárosi kapcsolatot a Pest megyei Nagykáta városa és az olaszországi Alfonsine település, a most kereken öt évtizedes barátságot viszont meglehetősen furcsán ünnepelte meg a magyar fél. A fideszes irányítású és többségű önkormányzat ugyanis a több mint ötven főt számláló delegációjából kihagyta a város független és civil képviselőit, mondván: a meghívás csak a kormánypártiaknak szólt.

Nagykáta és Alfonsine kapcsolata még a tanácsrendszer idejére nyúlik vissza, a barátság azonban a rendszerváltás után sem szakadt meg. A közel ezer kilométeres távolság miatt a testvérvárosi kapcsolat fenntartása alapvetően évi egy oda-vissza látogatásban merül ki, az olaszok az elmúlt években leginkább az őszi tánctalálkozóra érkeznek Nagykátára, a magyarok látogatása ennél rapszodikusabbnak mondható. A 2006-os polgármesterváltást követően Nagykáta egy újabb testvérvárost is „begyűjtött”: az erdélyi Uzon településével kötött hivatalos kapcsolatot a fideszes vezetés.

Kocsi János és Orbán Viktor a felújított nagykátai gyógyfürdő múlt heti ünnepélyes átadásán
Kocsi János és Orbán Viktor a felújított nagykátai gyógyfürdő múlt heti ünnepélyes átadásán

Egy június eleji képviselő-testületi ülés napirendjén szerepelt a jubileumi olaszországi látogatás támogatásának ügye. Forrásaink szerint Kocsi János fideszes polgármester, miután tájékoztatta a jelenlévőket az alfonsine-iek meghívásáról (benne a lakhatás, az ellátás és a programköltség olaszok általi átvállalásáról), közölte azt is, hogy a meghívás csak a kormánypártiaknak szól, így a delegációba a független és civil képviselők nem férnek bele. A fideszes többségű testület végül megszavazott 2,6 millió forintot az ötvennégy fős – sofőrökkel, táncosokkal, tolmácsokkal és egyébként a fideszes képviselők családi kísérőivel is kiegészített – látogatói csoport útiköltségeire. Lapunk úgy tudja, hogy a képviselők napi ötveneurós költségtérítést is megszavaztak maguknak, ez jelen árfolyam szerint tizenháromezer forintot jelent naponta.

Kocsi János fideszes polgármester a Népszabadság megkeresésére azt mondta: hivatali ideje alatt eddig két alkalommal járt magyar delegáció Alfonsine-ban, ebből az egyik egy alig hatfős, helyi vállalkozókat is kiutaztató csoport volt. Kocsi szerint az olasz testvérvárosi kapcsolat nemcsak kulturális értelemben eredményes, de jó nyelvgyakorlási lehetőséget is biztosít a nagykátai cserediákoknak. „Jómagam most utaztam először, az olasz polgármester határozott invitálására” – hangsúlyozta Kocsi, majd kijelentette: a delegáció összeállításánál „fontos szempont volt, hogy leginkább azok kapjanak lehetőséget, akiknek valamilyen szerepük lesz abban, hogy méltón ünnepelhessünk Alfonsine-ban”, ezért a képviselők, hivatalnokok és intézményvezetők mellett a Tápiómente Táncegyüttes vezetője és táncosai kaptak helyet a csoportban. Arra a kérdésünkre, hogy a nem fideszes képviselők miért nem tarthattak a delegációval, a polgármester azt válaszolta: csak azokra a képviselőkre gondolt, „akikre mindig számíthat, ha munka van”. Kocsi János szerint ugyanis a nem fideszes képviselők eddig egyetlen alkalommal sem segítették a Nagykátára látogató olasz delegációk kalauzolását és programjuk kialakítását, „mindig mindenkinek más fontos dolga van ilyenkor”. A fideszes polgármester szerint ezért azt találta helyesnek, ha azok kapnak lehetőséget a kiutazásra, akik eddig is tettek valamit – és nem is keveset – a testvérvárosi kapcsolat ápolásáért. „Nem kell jósnak lennem, hogy kijelentsem: a szeptemberi nagykátai ünnepléskor sem fognak az ellenzék képviselői jeleskedni, amikor mi fogjuk vendégül látni az alfonsine-i delegációt” – fogalmazott Kocsi János. Az ötveneurós napidíjjal kapcsolatban a polgármester azt mondta: eddig nem gondolkodott el még azon, hogy ez az összeg sok vagy kevés, hiszen az előző polgármester és küldöttsége napidíja is ugyanennyi volt korábban.

Botka Sándor, a nagykátai önkormányzat – az Emberbarát Városért Társaság színeiben mandátumot szerzett – képviselője azt mondta: az elmúlt huszonkét évben nem fordult elő, hogy a meghívás szelektált volna a testület tagjai között, az olaszok most sem kötötték ki, hogy kiket látnak szívesen. „Kocsi János polgármestersége előtt, a korábbi SZDSZ-es városvezető társaságában igen sok akkori ellenzéki, például fideszes és kisgazda politikus járt a testvérvárosunkban. A Nagykáta érdekében végzett munka elől pedig sohasem bújtunk el, a polgármester úr eddig is és a jövőben is számíthat ránk” – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.