Ezreket várnak a felvonulásra

A 17. Budapest Pride Film- és Kulturális Fesztivált július 1–8. között rendezik meg, a felvonulás július 7-én, szombaton lesz. Karsay Dorottya, a Budapest Pride egyik szóvivője elmondta, hogy a fesztivál célja felhívni a figyelmet az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és queer) emberek jogegyenlőségére, harcolni a homofóbia ellen, erősíteni a kapcsolatot a melegek és a heteroszexuálisok között.

A fesztiválon összesen 104 program lesz 14 helyszínen. Tizenhét magyar hírességgel támogató filmeket készítettek, többek között Szabó Győzővel, Hajós Andrással, Lang Györgyivel, Falusi Mariannal és Kulka Jánossal. Videoüzenetben támogatja a fesztivált az Európa Tanács leköszönő emberi jogi biztosa. Az esemény programfüzetében Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet Büszkén mellettetek című köszöntője olvasható, melyben a diplomata azt írja, hogy csodálja a magyar közösség bátorságát, kitartását, és kijelenti, hogy „minden nehézség ellenére veletek vagyok ebben a harcban”. További tizenöt nagykövetség fejezte ki támogatását.

Hanzli Péter, a fesztivál másik szóvivője emlékeztetett, hogy 1993-ban volt az első fesztivál, az első felvonulás pedig 1997-ben, vagyis a Budapest Pride-nak már komoly múltja van. Idén a megnyitó az Odeon Llyod moziban lesz, a nyitóbeszédet Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman mondja. Beszédet mond még a lengyel Anna Grodzka, aki az egyetlen nyíltan transzszexuális parlamenti képviselő Európában. A Budapest Pride része egy filmfesztivál is, ahol 24 olyan filmet mutatnak be, melyek az LMBTQ-emberek problémáival foglalkoznak. Emellett szerveznek 27 workshopot a Bálint-házban, melyek többek között az LMBTQ-emberek gyermekvállalásával, a szexuális identitás felvállalásával foglalkoznak. Újdonság lesz, hogy a felvonulás előtt a Városligetben egy pikniket tartanak civil szervezetek, például romákkal és hajléktalanokkal foglalkozó jogvédők részvételével. Ezután vonulnak fel a Városliget–Andrássy út– Alkotmány utca útvonalon. A záróbeszédet a Kossuth térnél tartják, a szervezők több ezer résztvevőre számítanak.

A biztonságra vonatkozó kérdésre a szóvivők azt felelték, hogy ez a rendőrség dolga.

– Tíz éve hatalmas, nyitott bulik voltak a felvonulások, sajnos ez már nem így van. Szerintünk a rendőrség feladata, hogy biztosítsa az eseményt –hangsúlyozta Karsay Dorottya. – Ez nem egy provokatív esemény, hanem az egyenlőségről és az elfogadásról szól. Manapság különösen fontos, hogy meg legyen tartva a felvonulás és a fesztivál, ami nem csak az LMBTQ-kisebbség ügye – közölte.

Lapunk úgy tudja, a felvonulás idejére már bejelentettek egy másik demonstrációt is a felvonulás közelében.

Indul az EuroGames

A hivatalos megnyitó csak ma lesz, de a „nulladik nappal” szerdán elkezdődött Budapesten a melegolimpia néven elhíresült EuroGames. Az elsősorban leszbikusok, melegek, biszexuálisak és transzneműek számára meghirdetett rendezvényre 34 országból háromezer sportoló érkezett. Az ötnapos rendezvény szigorú biztonsági intézkedések közepette kezdődött el. Úgy tűnik, nem indokolatlan a nagy rendőri jelenlét: egy szélsőjobboldali portál például Indul a vadászszezon című cikkében nyilvánosságra hozta az EuroGames több szervezőjének nevét, fényképét, a versenyek helyszíneit és azokat a hoteleket, ahol a sportolók megszálltak. (B. A.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.