Figyelmeztetés a másként gondolkodóknak

Néhány napja a rendőrség megszüntette az összes, úgynevezett „filozófusüggyel” kapcsolatos gazdasági jellegű nyomozást, ám az ügynek még nincs vége. Polt Péter legfőbb ügyész a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban azt mondta, hogy az ügyészség hivatalból is felülvizsgálja a döntést, ennek azonban még nincs meg az eredménye.

Tavaly összesen hat filozófuspályázatot vizsgált Budai Gyula, ezek közül kettő esetében azt állapította meg –Radnóti Sándor és Weiss János vezette pályázatokról van szó –, hogy nem történt jogszabálysértés. Négy ügyben – e pályázatok vezetője Vajda Mihály, Heller Ágnes, Borbély Gábor és Steiger Kornél volt – feljelentést tett. Budai Gyula szerint több olyan külsős cég volt, amelyekhez kiszervezték a filozófiai tárgyú pályázatok megvalósítását, pedig a filozófusok munkaköri leírásához tartozott, hogy részt vegyenek ezekben a projektekben. Olyan jogszabályra is hivatkozott, hogy közalkalmazott nem vehet fel megbízási díjat azért a munkáért, amelyet közalkalmazottként végez el. A vádakat az érintettek cáfolták.

A gazdasági jellegű nyomozás megszüntetésére reagáló MSZP szerint a kormánynak meg kell követnie a meghurcolt filozófusokat. Lendvai Ildikó parlamenti képviselő és Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja szerint csúfos véget ért az a „gyalázatos rágalomhadjárat”, amelyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos milliós gazdasági visszaélésekkel rágalmazott meg jeles, a kormány által balliberális szelleműnek tartott magyar filozófusokat. „De ki számoltatja el a volt elszámoltatási kormánybiztost és azokat, akik neki a politikai megrendelést adták? Ki teszi jóvá az okozott erkölcsi és anyagi kárt?” – kérdezték, közleményükben kitérve arra, hogy az érintett filozófusok komoly egzisztenciális sérelmeket szenvedtek, van, aki állását, jövedelmét vesztette el a gyanú miatt. (A megvádolt filozófusok közül Gábor Györgyöt tavaly, néhány nappal karácsony előtt bocsátották el az MTA Filozófiai Intézetéből. Az indokok között a jogellenesnek ítélt filozófusi pályázati ügy is szerepelt.)

A filozófuspályázatok ügyét, annak kezelését külföldön élesen bírálták. Julian Nida-Rümelin, a Német Filozófiai társaság elnöke és Jürgen Habermas tiszteletbeli tag azt írták, hogy aggódnak magyar kollégáik politikai és szakmai sorsáért. Tavaly január 29-én jelent meg egy nyílt levél Daniel C. Dennett és Robert Evans, az MTA tiszteleti tagjai és Stevan Harnad, az MTA külső tagja, valamint további tizennégy külső és tiszteleti tag aláírásával. Dennett professzor és társai azonnali állásfoglalásra szólították fel a filozófusügyben Pálinkás József akadémiai elnököt. Az MTA elnöke végül reagált.

„A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként felhívom az állami hatóságok, a sajtó munkatársainak és a tudomány művelőinek figyelmét, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/G szakaszának (2) bekezdése szerint »Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak«. Ennek tiszteletben tartása azok számára is kötelező, akik a kutatás, a fejlesztés és az innováció pályázati rendszerében, a tudományos intézmények működésében jogsértést vélnek felfedezni”, állt Pálinkás József közleményében, aki szerint a hatóságok joga a jogsértések feltárása és eljárni a jogsértőkkel szemben.

Ez az ügy az elmúlt húsz év egyik legundorítóbb boszorkányüldözése volt. Nem szólt másról, mint az Orbán Viktor politikájával nem szimpatizáló értelmiség lejáratásáról, ellehetetlenítéséről, illetve a figyelmeztetésről, hogy mi vár a hasonlóan gondolkodókra. A hazai értelmiség jelentős része nem is szólalt meg, miközben sokan éltek hasonló pályázati lehetőségekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.