A tyúkok esete a szabadságharccal
A tyúkketrecek ügyében Magyarországgal szemben a napokban megindított uniós kötelezettségszegési eljárás, illetve az arra adott reakció a napnál világosabban megmutatja a „gazdasági szabadságharc” igazi természetét. Mellesleg – nem először – arra is rávilágít, hogy a magyar döntéshozók még mindig nem érzékelik az állatjólét és az emberi életminőség közötti, igen szoros összefüggést.
Az Európai Bizottság tíz tagállamot – köztük Magyarországot – felszólított arra, hogy hajtsák végre a hagyományos tojóketrecek használatának betiltását előíró EU-irányelvet. Bár a tilalom január elseje óta él, és a tagállamoknak tizenkét évük volt a felkészülésre, Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália és Spanyolország továbbra is engedélyezi a hagyományos tojóketrecek használatát.
A vonatkozó irányelv szerint ugyanakkor a tojótyúkok kizárólag fészkelő hellyel, kapirgálótérrel és ülőrúddal felszerelt „feljavított ketrecekben”, illetve alternatív (mélyalmos, illetve „kapirgálós”, tanyasi környezetben) tarthatók. Minden tyúknak legalább 750 négyzetcentiméter területet kell biztosítani a ketrecben, emellett fészekládáról, alomról, ülőrúdról és karomkoptató eszközökről is gondoskodni kell.
Ha a hivatalos kormányzati kommunikációban nem is, a kormányközeli véleményformáló orgánumokban azonnal megjelent a szabadságharcos motívum: Brüsszel már megint jobban tudja, hogy mi kell nekünk (meg a tyúkjainknak), ismét olyasmibe szólnak bele, amihez semmi közük. Ebben az érvrendszerben a szabályok betartását elszabotáló magyar állam az egyszerű magyar parasztot az uniós bürokráciával szemben védelmező jótevőként lép fel. A valóságban azonban a szabályozás eleve csak az állatokat iparszerű környezetben tartó „tojásgyárakra” vonatkozik – ráadásul minél nagyobb és természetesebb tartási teret ír elő az EU, annál jobb a kistermelőnek (mert annál inkább versenyképessé válik a ház körüli, illetve a kisüzemi tojástermelés).
A vita szólhatna akár arról is, hogy milyen körülmények között tojnak a tyúkok az ember számára élettanilag kedvezőbb összetételű tojásokat (bizonyára sokan hallottak már az ideális füvön legeltetett, naponta megmasszírozott és sörrel itatott „boldog marhákról”, amelyeknek a húsa nemcsak rendkívül ízletes – és drága –, de sokkal egészségesebb is a hagyományos marhahúsnál). Ilyesmiről azonban nincs szó: a lényeg a „magyar gazdák” (valójában a szabályozás megváltozását átalvó tojásfarmok és az átállásra szánt uniós támogatás egy részét „lenyelő” agrárigazgatás) megvédése.
És persze szó eshetne arról is, hogy mire van szükségük a tyúkoknak ahhoz, hogy jól érezzék magukat – de ez a realitások ismeretében talán tényleg túlzott elvárás lenne. Az állatjólét alapelvei nagyjából a 60-as évek közepe óta adottak. A „jó tartás” körülményei között az állat nem éhezhet és szomjazhat, nem okozhat kényelmetlenséget az élőhelye, nem érheti őt fájdalom, sérülés, és nem alakulhatnak ki betegségek a tartási feltételek miatt, lehetősége van a fajára jellemző természetes viselkedésre, és nem éri őt félelmet, illetve stresszt kiváltó inger. Ilyen feltételrendszerben a jószág (és az állati produktum) bizonyítottan egészségesebb lesz.
Magyarországnak ezen a téren nem csak a tyúkokkal szemben vannak adósságai: az állattartási kultúra szintje általánosan is alacsony, de különösen rossz a helyzet a szőrméjükért tenyésztett állatoknál. A „prémgyártást” egy tavalyi törvénymódosítás gyakorlatilag megtiltotta volna, de néhány szemfüles honatya az utolsó pillanatban visszacsempészett néhány kiskaput a törvényszövegbe, így a mosómedvék, csincsillák és társaik zárkás tenyésztése továbbra is jogszerűnek számít – értük egyelőre senki sem akar szabadságharcot indítani.
