A fővárosé a CET, de nem fizetne

Pert nyert a főváros CET-ügyben. Legalábbis az egyiket a háromból. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint az önkormányzat jogosan hívta le a Porto Investment Hungary Kft.-nek, a Közraktárak épületegyüttes beruházójának csaknem négymillió eurós – 11,8 milliárd forintos – bankgaranciáját. Az ítélet jogerős.

A bíróság egyúttal arra kötelezte a beruházót, hogy 15 napon belül adja át az épületet az önkormányzatnak. Az ítélőtábla a kivitelezők követeléseinek rendezéséről nem rendelkezett. A fővárosi vezetők pedig a jogi kockázat megszűnésére hivatkozva napirendre sem tűzték az elszámolási szerződés tervezetét, amely a kivitelezőkkel és a beruházóval folytatott több hónapos alkudozás nyomán született.

A megnyitó valószínűleg csak jövőre lesz
A megnyitó valószínűleg csak jövőre lesz

Tarlós István főpolgármester viszont úgy véli, a bírósági ítélettől függetlenül el kell számolni az érintett cégekkel, de mindenkinek értésére adta, hogy az alvállalkozók kifizetése nem a főváros feladata, hanem a generálkivitelezőé, akinek pedig a beruházóval kellene dűlőre jutnia. A főváros korrekt elszámolásra törekszik, de a telek és a felépítmény az övé. Bagdy Gábor a főváros időhúzó taktikáját firtató képviselői kérdésre azt válaszolta: ha a multifunkciós központ megnyílt volna, akkor az üzemeltetési veszteséget is a városnak kellene állnia, mivel az eredeti díjbevételeknek legfeljebb a fele szedhető be a megkötött bérleti szerződések alapján. Az épület birtokbavételi eljárása mindenesetre 15 napon belül elkezdődik, de augusztusnál előbb aligha fejeződhet be. Ezt követi a műszaki felmérés és a várhatóan 0,5–1,3 milliárd forintos hibajavítás. A megnyitó valószínűleg csak jövőre lesz, de a sétányt és a kerékpárutat már előbb megnyithatják.

A könnyebb érthetőség kedvéért: a 30 ezer négyzetméteres multifunkcionális központot eredetileg 2010 augusztusában nyitották volna meg. Az épületet 2010 végén készre jelentette a generálkivitelező WHB Építő Kft., és azóta szeretné megejteni a műszaki átadást, csakhogy a Porto időközben szerződést bontott a fővárosi önkormányzattal, amely ezután különféle hiányosságokra hivatkozva nem volt hajlandó az átvételre. A WHB viszont addig nem hajlandó levonulni a területről, amíg nem kapja meg a munkája 830 millió forintos ellenértékét. S ebben az sem ingatta meg, hogy a főváros másfél milliárdos bírságot szabott ki rá jogtalan közterület-foglalás miatt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a két fél nincs jogviszonyban egymással. A főváros és a generálkivitelező külön-külön szerződött a Portóval.

A Porto nem igazán érti, miért kellene elölről kezdeni az egyeztetést. 2012. május elején a főpolgármester jelölte ki a tárgyaló delegációt a projekt lezárásáért felelős fővárosi vezetőkből. A hosszas egyeztetések eredményeként született megállapodás legfőbb célja a felek – főváros, beruházó, generálvállalkozó és alvállalkozók – között fennálló követelések, kötelezettségek peren kívüli rendezése volt. Ha a közgyűlés ezt tegnap elfogadta volna, akkor az épületegyüttes heteken belül megkapta volna a használatbavételi engedélyt, amivel a főváros vagyona több mint tízmilliárd forinttal gyarapodhatott volna, a kivitelezők hozzájutnának a pénzükhöz, a bank és beruházó pedig visszavonta volna milliárdos követelését. Mindehhez a bankgarancia lehívásáról szóló ítéletnek nincs köze.

A Porto tavaly novemberben kérte a bíróságtól a felmondás érvényességének megállapítását. Szeptemberre tűzték ki a tárgyalást. Nem zárult le viszont az MKB 25 millió eurós – 7,5 milliárd forintos – hitelkövetelése okán indított per.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.