Szabadnappal akarnak ösztönözni

Műhelybeszélgetéseken vitatja meg az MSZP a párt „kötelező szavazásra” vonatkozó indítványát, a végleges javaslat csak a szakértőkkel folytatott egyeztetések után alakul majd ki.

Mint ismert, a szocialista témafelelős, Molnár Zsolt korábban bejelentette, hogy az MSZP minden szavazóképes állampolgár számára kötelezővé tenné a szavazást, ahogyan ez közel két tucat egyéb országban már régóta bevett gyakorlat. A szocialisták budapesti elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy – a többi nemzetközi példával ellentétben – az MSZP javaslata nem szankcionálná a távolmaradást, inkább pozitív ösztönzéssel növelné a részvételt. A szűk körű szakértői egyeztetéseken az elemzők közül többen arra hívták fel a szocialisták figyelmét, hogy a hivatkozott és egyébként hatékony nemzetközi példák mindegyikében pénzbírsággal sújtják a szavazástól távolmaradókat; igaz, ez sok esetben csak szimbolikus összeg, mindössze két euró. Abban az esetben pedig, ha kötelező szavazásról beszélnek, úgy mindenképpen valamiféle szankció is szükséges, különben épp a kötelező jelleg tűnik el, illetve válik végrehajthatatlanná. Ugyanakkor, emlékeztettek az elemzők példaként a háromszáz forintos vizitdíjra, az anyagi jellegű szankció a magyar társadalom körében inkább negatív érzéseket és viszonyulást vált ki.

Tudomásunk szerint Molnár ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az MSZP elképzelései szerint csak a részvétel lenne kötelező, a tényleges szavazás viszont már nem, vagyis mindenki maga dönthetné el, hogy akar-e voksolni valamelyik pártra vagy például érvénytelen szavazatot ad le. Pénzbírság vagy egyéb szankció pedig nem szerepel az MSZP terveiben. Úgy tudni, hogy a kötelező szavazásról szóló javaslat eredendően az MSZP vezetői karát is megosztotta, de végül egyhangúlag támogatták azt az országos elnökségben.

A műhelybeszélgetéseken elhangzott az is, hogy a szocialista javaslat, amely magas részvételt garantál, az ellenzéki erőknek kedvez; a Fidesz által szorgalmazott előregisztráció épp azt a célt szolgálja, hogy minél többeket –leginkább a nem kormánypártiakat –otthon tartson a voksolás napján. Az egyeztetéseken több elemző is hozzátette, hogy az előregisztráció épp a Fidesz olcsóbb államot ígérő kampányszlogenjével ellentétes, hiszen így két kampánnyal is számolni kell majd. Egyes elemzők felvetették még, hogy a szocialisták által a „kötelező választás” ellenszolgáltatásaként javasolt adókedvezmény önmagában még nem elég „csábító”, ráadásul a munkaviszonnyal nem rendelkezők kizárása miatt alkotmányellenes is lehet.

Molnár Zsolt ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy a szocialisták több kiegészítő javaslatban is gondolkodnak. Egyfelől elképzelhetőnek tartják, hogy az egyetemi jogviszonnyal rendelkező szavazók külön pluszcrediteket kapjanak a voksoláson való részvétel díjazásaként, vagy kedvezményes internet-hozzáférést egy adott időszakra. A munkavállalók számára pluszszabadnapot (akár a hosszú hétvégék miatt ledolgozni szükséges szombatok egyikét) biztosítanának, míg a munkanélkülieknek a részükre juttatott szociális támogatás egy hónappal való meghosszabbítását abban az évben. Molnár a tanácskozáson egyértelművé tette: az MSZP számára kiemelten fontos, hogy a fideszes előregisztráció veszélyeit és demokráciaellenes hatásait minél többen felismerjék; a minél magasabb részvétel és az állampolgárok minél tudatosabb részvétele az állam működésében pedig számukra hosszú távon is vállalható és vállalandó cél. Lapunk úgy tudja, a szakértői egyeztetések tovább folynak a témában, a szocialisták végleges javaslatcsomagját ezt követően hozzák majd nyilvánosságra.

Molnár Zsolt azt szorgalmazza, hogy a szavazás már ne legyen kötelező
Molnár Zsolt azt szorgalmazza, hogy a szavazás már ne legyen kötelező
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.