A Horthy mellszobrának avatására érkezők furcsán tarkállottak a tűző napon. Volt, aki nemzetes asszonynak öltözött, egy másik hölgy fehér kiskosztümben, napernyő alatt sétálgatott, de akadtak vitézek és bajszos betyárok, lovas huszárok és kacagányban, díszmagyarban pompázó nemzetes urak is. A Gój Motorosok fekete bőrdzsekiben, a még avatatlan szobor előtt őrködő Magyar Nemzeti Gárda tagjai zöldben, a hatvannégy vármegyések fekete egyenpólóban, a házigazda Vértesalja Gyermekei fehérben.

A hét vezér valamelyikének jelmezét is magukra öltötték néhányan. A könyvsátorban semmi meglepetés, Nyirőt ajánlgatták és Wass Albert műveit. Egy apró gyerek – aki csak úgy egyszerűen gyereknek volt öltözve – azt kérdezte az anyjától a pólóárus sátor előtt, hogy mi az a Kárpátia. Az olyan hazám, hazámos, felelte a nő. De mi az a hazám hazámos, kíváncsiskodott az izgága gyerek, a választ már nem hallottam, mert Lajos bácsi színpadi éneke túlharsogott mindent.

Lajos bácsi már 92 éves, és Horthy katonája volt, büszkélkedtek vele. No, Lajos bácsi, nógatták, de nem kellett volna, mert ő így is dalolt és mesélt. Az őt követő szónok különös jelet vélt felfedezni abban, hogy saját 41. születésnapján temették el újra Horthyt Kenderesen. Többen dánielpétereztek, ám ennek ellenére fennhangon csak egyszer hangzott el a tömegből a „mocskos zsidó!”

A többiek is egyértelműen, de ravaszabban fogalmaztak. A „lélekemelésre” felkért Hegedűs Lóránt lelkész – aki a régi nótát fújta Simon Perezről – „új országhódítóknak” titulálta az izraelieket, akik szerinte minden magyarországi ingatlanvásárlás 95 százalékában nyíltan vagy rejtőzködve az üzlet mögött állnak.

A szónokok rutinszerűen ostorozták a liberálisokat, a médiát, melyet persze Nyugatról pénzelnek, hogy segítsen eltörölni a színről a magyar hazát. Ezzel együtt mindenki a szeretetben hitt, a békében meg az összefogásban, és abban, hogy semmiképpen ne pártoskodjunk, hiszen az csak viszályt szül.

Ezt mondta Csókakő e napon megdicsőült polgármestere, Fűrész György is, miközben az orra előtt jobbikos zászlók lengtek. Természetesen a zászlólengetők is teljesen egyetértettek vele. A polgármester kijelentette, hogy az ország revíziója minden magyar szíve joga. Aztán megoldást is ajánlott arra, hogy eljöjjön a jövő. „Szüljétek tele a Kárpát-medencét!” – szólított fel minden nőt, mielőtt felolvasta volna a képviselő-testület határozatát, miszerint ez a füves tér ezentúl a Nagy-Magyarország nevet viseli.

A Horthy-óriáskép alatti tértábla avatása nem nagyon tetszhetett az addig fölöttébb békés, fehér lónak, mert innentől kezdve csak vízzel lehetett megnyugtatni. Ezzel a Nagy-Magyarországgal kapcsolatban kerekedett némi ellentmondás, mely persze semmiféle zavart nem okozott. Az egyik nagy sikerű szónok ugyanis közölte, hogy nincs Kis- és Nagy-Magyarország, csak Kárpáthaza van. Ezt így kell mondani.

Sebtében felbukkant a hatvannégy vármegyés Toroczkai László is, szinte csak úgy kutyafuttában szólalt meg, most Délvidékről érkezett, ahol „a szerb megszállók” zaklatják, de ide is kerülő úton kellett jönnie, hogy a rendőrök ne tudják feltartóztatni. A szónokok egymásra licitáltak, Horthy a XX. század legnagyobb politikusa volt az egész világon, hangzott el. Megtudtuk azt is, hogy „mától az igaz lelkű, magyarok ünnepnapja június 16-a”. Horthy érdemei közé sorolták, hogy visszavette a megcsonkolt Magyarország jelentős részét, jólétet teremtett, és megmentette a budapesti zsidókat.

Aki mást mond, az hazudik. Nürnbergben sem vádlott, csak tanú volt, emlékeztettek. A Horthy társaság alelnöke, Kocsis Sándor – aki „Grosics Gyula bátyánk” üdvözletét is hozta – terrorsorrendet állított fel. Előbb volt a vörösterror, „aztán természetesen egy kis fehér- is”, ismerte el, de mindenkinek a figyelmébe ajánlotta a hatás-ellenhatás törvényét.

Kocsis megköszönte a „böszme festékes barátjának”, hogy szoborleöntő cselekedetével rengeteg új tagot verbuvált a szervezetnek. A Vértesalja Gyermekei nevű szervezet gáláns gesztusként átadta a megszólalás jogát Budaházy Györgynek, aki a felkonferálás szerint most még csak félig szabad ember, csupán diósdi otthonából beszélhet. Felvitték hát a színpadra a bábját, feje helyére egy laptop került, s arról Skype-on szónokolt.

Kicsit recsegett, ropogott, néha megszakadt, de kivehető volt, hogy három korszakot vetett össze. Horthyét, amelyiket a legdicsőbbnek titulált. Aztán Kádárét, meg a rendszerváltás utánit, amelyet még a kádárinál is rosszabbnak tartott. Ennek részleteit nem tudta kifejteni, mert nem sokkal később végleg megszakadt az adás.

Volt persze aki továbbfűzze a gondolatot, a már említett Hegedűs Lóránt még a magyar egyházaknak is megadta a magáét, mert azok „a sötétséget terjesztik”, hiszen a kormány kérésére sem engedték, hogy az országcsonkolásra emlékező napon megszólaljanak templomaikban a harangok. Végül, a hosszú szónoklatok után csak leleplezték a közadakozásból készült mellszobrot. Beszédükben többen is utaltak rá, hogy vigyázni kell az alkotásra, mert „barbárok is járnak közöttünk”.

A csókakői polgármester az ünnepségen felszólította a nőket, hogy „szüljék tele a Kárpát-medencét”