Fiatal magyarok rázzák az utcát
Az idei országos diákszínjátszó-találkozón az Év Előadása díjat elnyert alkotás alcíme azt is világossá teszi, hogy miért: „Merre tart az ország és merre tartunk mi? Van-e esélyünk itthon boldogulni, vagy kezdhetjük pakolni a cekkerünket?” A VMG végzősei jóval hamarább vetették bele magukat ennek a kérdésnek a boncolgatásába, mint hogy a közelmúltban a Tárki felmérése nyomán ismertté vált: minden ötödik magyar azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát, a 18–29 éveseknek pedig már közel fele gondolkodik a kiköltözésen.
– Tavaly ősszel azzal kezdtük a közös munkát a diákokkal, hogy egy beszélgetés keretében megkérdeztük tőlük, milyen gondok foglalkoztatják a generációjukat leginkább, miket tartanak az őket körülvevő világban a legsúlyosabb problémáknak – mondja Perényi Balázs drámapedagógus, aki kollégájával, Somogyi Tamással közösen rendezte az előadást. – Az elsők között nevezték meg az „elmenni vagy maradni” dilemmáját, és azzal kellett szembesülnünk, hogy az osztály fele külföldön képzeli el a jövőjét.
Az előadásból kiderül, hogy miért. A fiatalok szerint a magyar társadalom legégetőbb kérdései vagy „nincsenek kibeszélve”, vagy az egymást követő politikai kurzusok eddig a diákok számára elfogadhatatlan válaszokat adtak ezekre. A Jövőképtelen egymástól látszólag független, valójában szorosan összetartozó jeleneteiben az egzisztenciális félelmek a legerősebbek (a felsőoktatásba készülő végzősök főként a tandíjtól, a majdani munkanélküliségtől, a röghöz kötéstől, az általuk vágyott diplomák elértéktelenedésétől tartanak), de borzasztóan zavarja őket a különböző kisebbségekkel szembeni diszkrimináció erősödése: a romák, a melegek, az idősek számukra is érzékelhető kirekesztése. Van véleményük az abortuszról és a szánalmas politikai elitünkről is. A jelenetek hangvétele hol megrendítő, hol végtelenül egyszerű, hol ironikus. A játék maszkok és bábok használatára épül, amelyeket a gyerekek készítettek. Perényi Balázs szerint az arcok elrejtésének lehetősége felszabadította a diákok fantáziáját, a színészi játék stilizálásával pedig elrugaszkodhattak a leegyszerűsítő aktuálpolitikai értelmezéstől. Az előadás visszatérő zenei motívuma az Európa Kiadó egyik száma, amely szerint „Fiatal magyarok rázzák az utcát, Budapest remeg, és maguk se tudják, hogy ezt a rezgést melyikük hozta a külvárosból a belvárosba”.
– Mi vagyunk az új fiatal magyarok, akik nem akarják elfojtani a bennük levő dühöt, tehetetlenséget és elégedetlenséget – mondja Frindt Júlia, az előadás egyik szereplője. – Az elmúlt hónapok közös munkája során közéleti emberekké váltunk: szerintem a jövőben egyikünk sem fogja a véka alá rejteni a véleményét még a legbonyolultabb társadalmi kérdésekben sem. A magam részéről tüntetni és demonstrálni is hajlandó vagyok az általam igaznak tartott ügyek mellett.
Bár az előadás végén a maszkjaikat levető diákok egy-egy bőröndöt cipelve világossá teszik, melyik megoldás mellett teszik le a voksukat a „menni vagy maradni” kérdésében, civilben a gimnazisták továbbra is eltérően ítélik meg a dolgot. Sőt, többüknek épp az előadás miatt változott meg a véleménye az ügyről.
– Én például tavaly még azt gondoltam, mindenképpen itthon maradok, de ma már másképp tervezek – mondja Barta Ágnes, aki a kaposvári egyetem színész szakára felvételizett, és még van esélye a bejutásra. – Ha nem vennének fel, kimegyek Franciaországba au pairnek, pedig korábban úgy számoltam, hogy tartalék megoldásként jelentkezem az ELTE bölcsészkarára. Csak hát látom, hogy mire ment a nővérem a diplomájával: kulturális menedzserként egy biztosítótársaságnál dolgozik ügyintézőként. Nem akarok öt évig tanulni egy olyan szakmát, amivel aztán úgysem tudnék idehaza elhelyezkedni.
Frindt Júlia épp ellenkező utat járt be:
– Sokáig arra készültem, hogy érettségi után azonnal elhagyom az országot: Angliában egy ismerősünk segítségével egy szállodában el tudnék helyezkedni szobalányként. Aztán végiggondoltam, milyen lenne évekig olyan munkából megélni, amihez semmi kedvem sincs. Nemrég eldöntöttem, hogy inkább itthon maradok, a következő egy évben tisztességesen felkészülök az egyetemi felvételire, és jelentkezem pszichológushallgatónak.
Koromné Beck Zsuzsanna szerint a VMG tanári karát erősen megosztotta az előadás. Pedagóguskollégái közül sokan egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a diákok ennyire sötéten látják a jövőjüket Magyarországon.
– Az előadás dühét sokan azért nem értik, mert a gyerekeinket a gimnáziumban is számos szabály korlátozza, mégsem lázadnak ellenük – mondja az igazgatónő. – Csakhogy az iskolai szabályainknak mindig van értelme, ezért ezeket a diákok el is fogadják, ám ami manapság a magyar társadalomban zajlik, az számukra felfoghatatlan és értelmezhetetlen.
Az igazgatónő szerint az előadás egyik fő tanulsága a pedagógusok számára, hogy a „menni vagy maradni” kérdésével a jövőben sokkal intenzívebben kell foglalkozniuk. „A mi felelősségünk is, hogy a diákoknak reális képük legyen az általuk Kánaánnak tartott külföldről: mibe kerül odakint a létfenntartás, a tanulás, milyen a sorsa egy bevándorlónak, egyáltalán biztosak-e benne, hogy éveken át vécépucolóként vagy gyorséttermi eladóként akarnak dolgozni?”
A vörösmartysok legközelebb június végén előbb a budapesti Marcibányi téri művelődési házban, majd a kazincbarcikai amatőr színházi fesztiválon mutatják be a Jövőképtelent. A későbbi előadásokon változtatniuk kell majd az eddigi felálláson, az egyik szereplő ugyanis külföldre költözik: már megvan a repülőjegye Angliába, ahol kisegítőként fog dolgozni egy hotelben.
