'Hibás' ezredesi körlevél a szakszervezetekről

Kevésbé konfrontatív érdekvédelmet szorgalmazott Varga Ferenc, a fővárosi tűzoltók parancsnoka, aki szerint a szakszervezetek érdekvédelmi szerepe megszűnik.

Nem múlik el belső háborúskodás nélkül a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) közgyűlési tagjainak megválasztása. Az újonnan felállítandó testület létrehozását még Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte, tíz-tíz főből álló tagjait a katasztrófavédelem, a rendőrség, a szakszolgálatok, a vámőrség és a büntetés-végrehajtás állományából választják meg az érintettek. 

Ez a folyamat bizonyos szakmáknál már lezárult, a rendőrségnél viszont – például – még a munkahét végéig lehet voksolni a jelöltekre. A vonatkozó törvénymódosítás értelmében automatikusan az MRK tagjai lesznek a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai, a testület feladatai közé pedig többek közt a foglalkozással kapcsolatos érdekképviselet, a különböző etikai eljárások lefolytatása és a véleményalkotás tartozik majd. A belső kampány és jelöltállítás során Varga Ferenc tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője egy körlevelet küldött ki az állományához tartozóknak, amelyben több – a társszakszervezetek képviselői által sérelmesnek talált – megállapítást is tett.

A lapunk birtokában lévő levélben Varga többek között azt írja, hogy miután az érintett állománytagok automatikusan az MRK tagjai lesznek a jövőben, így „a szakszervezetek érdekvédelmi szerepe megszűnik”. Az ezredes körlevelében hozzáteszi: a jelöltek közül azokat kell szerinte megválasztani, akik kellő mélységben ismerik a fővárosi szervezet múltját és jelenét, képesek „objektíven, az összes szakterületen, valamennyi állománycsoport elfogulatlan képviseletére”. Varga Ferenc levele így folytatódik: „Be kell látni, hogy a konfrontatív, kompromisszumképtelen érdek-képviseleti hozzáállás csökkenti az esélyeit annak, hogy az állomány számára kedvező döntések szülessenek.” Ez utóbbi tételt egyesek úgy értelmezték, hogy az igazgató azon jelölteket részesíti előnyben, akik kevésbé mondanak ellent a vezetésnek és a kormányzatnak.

Varga levelével kapcsolatban három társszakszervezet vezetője tiltakozását fejezte ki, és vizsgálatot kért az illetékesektől. Levelükre egyelőre Zsinka András, az MRK előkészítő bizottságának elnöke válaszolt, azt közölve: „a főigazgató levele egy téves jogértelmezésen alapult, a tájékoztató tartalmában kiigazításra került (…), a bizottság nem lát további okot arra, hogy az ügy jelenlegi fázisában abba beleavatkozzon”.

Varga Ferenc ezredes lapunk megkeresésére elmondta: a levéllel az volt a célja, hogy az érintettek minél szélesebb körben menjenek el választani. Elismerte, hogy pontatlanul fogalmazott a szakszervezetek szerepét illetően, mivel azok az MRK létrejöttével nem szűnnek meg, csak az érdekegyeztetésben betöltött szerepük változik meg. Hozzátette, hogy amikor a hivatkozott szakszervezetek kifogásolták a megfogalmazottakat, visszavonta a felhívást, pontosította, és új verzióban adta ki újra; a „hibás” levél pedig a választási időszak nagyobb részében nem is volt már hozzáférhető. A kevésbé „konfrontatív” stílust szorgalmazó kijelentésével kapcsolatban azzal érvelt, hogy veszélyesnek tartja az állomány állandó tüzelését és hergelését, helyette szakmai érveket és tárgyalási hajlandóságot tart célravezetőbbnek. Varga ezredes emlékeztetett, hogy a tűzoltók korábbi demonstrációin a szakszervezetek a parancsnoki tiltás ellenére is arra kérték az állomány tagjait, hogy szolgálati védőruhában jelenjenek meg a tüntetéseken. A igazgató szerint ő csak az ehhez hasonlatos érdekvédelmi magatartás visszásságára utalt a levélben. Hangsúlyozta, hogy a kifogásolt levelében nem agitált egyetlen konkrét jelölt mellett sem, a tiltakozó szakszervezetek kérésének pedig eleget tett a dokumentum pontosításával, amely után a hivatkozott szervezetek nem jelezték további panaszukat.

Pongó Géza, az említett felhívást – két másik érdekvédő szervezettel együtt – bepanaszoló Független Rendőrszakszervezet főtitkára kérdésünkre úgy kommentált: bár az említett felhívás a katasztrófavédelmi állománynak szólt, közvetve a többi rendvédelmi szervezetet és érdekeit is érintette; ezért sem lehetett szerintük szó nélkül hagyni. „Folyosói agitáció is zajlik azért, hogy egyesek meggyengítsék a szakszervezeteket, mondván, az MRK létrejöttével erejüket vesztik, nem érdemes őket támogatni. A rendvédelmi kar megválasztásának előkészítésébe a szakszervezeteket be sem vonták” – fogalmazott Pongó Géza, hozzátéve: éppen ezért felháborító, hogy „parancsnoki szinten jelenik meg a szakszervezetek elleni propaganda”. A főtitkár elmondta, hogy az ügyben a Belügyminisztérium vizsgálatát is kérték, a tárca azonban egyelőre nem válaszolt.

Kerestük a belügyi tárca illetékeseit is, de kérdéseinkre egyelőre nekünk sem válaszoltak.

Baj, hogy a szakszervezetek kérésére szolgálati ruhában tüntettek a tűzoltók?
Baj, hogy a szakszervezetek kérésére szolgálati ruhában tüntettek a tűzoltók?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.