Segítség a tanácstalan rendőrnek

A párkapcsolati erőszak felismerése, az ügyeletes tiszt reagálása, a járőr beavatkozása, a bizonyítékok dokumentálása, a hamis vád esete, látlelet felvétele fizikai vagy szexuális erőszak esetén, pszichológiai program bántalmazó férfiaknak – többek között ezekkel a témákkal foglalkozik a most megjelent, a partnerkapcsolati erőszak esetén alkalmazandó szakmai módszertani útmutató.

A Patent Egyesület és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület által készített kiadvány célja, hogy meghonosítsa a nemzetközi jó gyakorlatokat. Ajánlásokat tartalmaz ügyészeknek, bíróknak, rendőröknek, pszichológusoknak, egészségügyi dolgozóknak, a szülői felügyeleti joggal, a gyerekelhelyezéssel foglalkozó és szociális szakemberek számára.

– 2003-ban készült egy nagyon szaknyelvű, nagyon rendőrös jogi útmutató, anélkül, hogy szerepelt volna benne, hogy a gyakorlatban mit kell tenni, hogyan kell bánni egy áldozattal, mik az ilyen ügyek buktatói –mondta Oláh László rendőr őrnagy, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője az útmutató bemutatóján. Oláh László feladata volt, hogy a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos kérdésekben képezze a rendőröket. Úgy véli, hogy sokkal könnyebb dolga lett volna, könnyebben tudott volna a rendőrök által feltett kérdésekre válaszolni, ha lett volna hozzá szakmai anyag.

– Sajnos a mai napig érkeznek panaszok. Nem arról, hogy nem akar segíteni a rendőr ezekben az ügyekben, hanem hogy nem tudja, milyen eszközök vannak a kezében – magyarázza. Oláh László szerint ezt a kiadványt használni fogja a rendőrség, a hosszú távú terv pedig, hogy már az első bejövő hívásnál alkalmazzák azt a párkapcsolati erőszakra vonatkozó kérdéssort, amely külföldön már bevált, és melynek segítségével eldönthető, hogy kell-e azonnali intézkedés. – Azért kell dolgoznunk, hogy novemberben a civilek kevesebb néma tanúval vonuljanak fel – mondja, utalva a családon belüli erőszak áldozatait bemutató piros bábukra.

– Hiánypótló munka készült –hangsúlyozta Galajda Ágnes bíró, a Bírónők Nemzetközi Szervezete magyar tagozatának elnöke. Hozzáteszi: a jogszabályokban tények vannak, de hogy egy konkrét ügyben hogyan kell eljárni, ahhoz szükségesek az ilyen útmutatók. Szerinte nagy kérdés, hogy az anyag mennyire megy át a gyakorlatba, hiszen a bíróságokon a képzés nem kötelező, vagyis aki ilyen ügyekben jár el, nem kell, hogy fejlessze magát a témában. – Sokan kérdik, hogy mi a szimpla verekedés és a családon belüli erőszak közötti különbség. Ennek eldöntésében is segít ez a kiadvány – fűzi hozzá.

A kötet külön foglalkozik a távoltartás intézményével. A bíró elmondta, hogy egy öt bíróságon készült kutatás szerint az összes eset tíz százalékában volt élettárs az áldozat, akinél jelenleg ez az intézkedés nem alkalmazható. A bíróság kérelemre csak 20 százalékban rendelte el az ideiglenes távoltartást, de ha előtte járt kint rendőr, akkor ez az arány már 46 százalékos volt. Galajda Ágnes szerint azért is fontos a kiadvány, mert tapasztalatok szerint a bírók nem mindig ismerik fel az elsődleges és másodlagos bántalmazás közötti különbséget, nem értik meg, hogy miért marad benne valaki egy ilyen kapcsolatban, nem tudnak mit kezdeni a szóbeli fenyegetéssel.

A kiadvány megcélozza az egészségügyi dolgozókat is, Wirth Judit, a NANE jogi szakértője kiemelte, hogy képzéseiken sok védőnő vesz részt, de az orvosok kevéssé érdeklődnek, pedig nekik nagy szerepük lehetne az ilyen esetek felismerésében. Magyarországon minden héten meghal egy nő és minden hónapban egy gyerek családon belüli erőszak miatt.

Összegyűlt százezer aláírás

Sikerrel zárult a családon belüli erőszak büntetéséért indított népi kezdeményezés. Az Élet-Érték Alapítvány közel százezer érvényes aláírást gyűjtött össze, kétszer annyit, mint amennyit kellett. Az Országos Választási Bizottság tegnap úgy döntött, hogy az eredményről tájékoztatja az Országgyűlést.

A kezdeményezők azt akarják elérni, hogy a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásként szerepeljen a büntető törvénykönyvben. A parlamentnek három hónapon belül napirendre kell tűznie a kérdést, de a népi kezdeményezés nem kötelezi arra, hogy módosítsa a jogszabályt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.