Drámai megszorítás után borzalmas gyógyszerárak jönnek

Jövőre a lakossági gyógyszerfogyasztás támogatására mindössze 158 milliárd jut. Ez alig több mint 43 százaléka annak a 360 milliárd forintnak, amit 2011-ben az egészségbiztosító gyógyszertámogatásra költött.

Keservesen csalódik, aki azt hiszi, hogy jövőre bármi is könnyebb lesz az egészségügyben. A kormány 2013-ban alig húsz-harmincmilliárddal tervez többet a gyógyító-megelőző ellátásokra, mint az idei 825 milliárd forint. Az egészségügyben jövőre sincs többletforrás béremelésekre, de még az infláció pótlásának sincs nyoma – derül ki a kormány elé kerülő költségvetési tervezetből.

Az egészségbiztosítás jövő évi forrásai között már nem szerepel a baleseti adó: ez a központi költségvetés bevétele lesz, és hasonló sorsra juthat a népegészségügyi termékadó is. A Népszabadság információi szerint Szócska Miklós erősen küzdött, hogy 100 milliárd forint többletforrást szerezzen az egészségügynek, de az államtitkárt az egyeztetéseken – rossz nyelvek szerint – egyszerűen kinevették.

A legnagyobb feszültség a gyógyszerkasszában lesz: az idei 277 milliárd forint helyett már csak 197–198 milliárdot terveztek, amiből a lakossági gyógyszerfogyasztás támogatására mindössze 158 milliárd jut. Ez alig több mint 43 százaléka annak a 360 milliárd forintnak, amit 2011-ben az egészségbiztosító gyógyszertámogatásra költött. Szakértők szerint ekkora pénzelvonás megúszhatatlan a térítési díj drasztikus növelése nélkül.

A gyógyszerek általános drágulásán kívül lesz egyéb bajuk is a betegeknek. A „speciális beszerzésű gyógyszerkiadás” soron például jelenleg csak a veleszületett vérzékenység kezelése található; a korábban szintén erre a költséghelyre sorolt enzimpótló orvosságokat – akárcsak a többi nagyon drága terápiát – a járóbeteg-ellátás helyett a kórházakban, a fekvőbeteg-ellátás költségeinek terhére kapják meg. Kérdés, hogy meddig, mert lapunknak több intézményvezető is jelezte: az elszámolással egyre több a probléma. Hiába biztosítják a daganatos betegeknek a drága terápiát, a kezeléselszámolások mintegy felét (!) az OEP elszámolási hibára hivatkozva visszadobja, vagyis egyszerűen nem fizeti ki.

A költségvetési tervezet szerint a kormány – ahogy a Széll Kálmán Terv előírja – teljesen megszünteti az egyedi méltányossági gyógyszertámogatást is. Ez a keret mintegy ezer olyan embernek jelent túlélést, akinek életveszélyes betegségére nincs a támogatási rendszerbe befogadott orvosság Magyarországon. A biztosító eddig ebből a keretből vásárolta külföldről a számukra szükséges készítményeket. Szintén innen egészítették ki egy-egy gyógyszer támogatását olyanoknak, akik szociális okokból képtelenek voltak maguk finanszírozni terápiájukat. Tavaly még 6,5 milliárd forint volt erre a célra, az idén már csak hárommilliárd jutott. Ebből az OEP az év első öt hónapjában már el is költött 2,5 milliárd forintot – ezen a területen tehát már nyár derekára beköszönthet 2013.

A törvénytervezet alaposan megvágja a gyógyszerkasszát
A törvénytervezet alaposan megvágja a gyógyszerkasszát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.