Nem lesz népszavazás az LMP kérdéssorából

Az Országgyűlés elutasította a népszavazás kiírását abban a négy kérdésben, amelyben az LMP kezdeményezett referendumot. A parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal azután döntött erről, hogy az ellenzéki párt átlagosan 135 ezer aláírást gyűjtött kérdőíveihez, vagyis a népszavazás kötelező elrendeléséhez szükséges 200 ezer támogatónál kevesebbet.

A népszavazás kiírását az LMP mellett az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben. A tankötelezettség korhatárának fenntartásánál viszont a fideszes Pokorni Zoltán, korábbi oktatási miniszter is a referendum mellett szavazott. A Jobbik-frakció viszont ennél a kérdésnél nemmel voksolt, a többinél tartózkodott. Szintén tartózkodó szavazatokat adott le mind a négy kérdésnél Font Sándor (Fidesz).

Az LMP arról kérdezte volna meg az embereket, hogy a munkáltató köteles legyen-e a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni az alapszabadság kétharmadát, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen-e, továbbá arra is rákérdeztek volna, hogy elő lehessen-e írni száz napnál hosszabb próbaidőt. A kérdéseik között szerepelt az is, hogy a tankötelezettség továbbra is a 18 éves kor betöltéséig tartson-e.

A Fidesz előre jelezte, hogy nem támogatja a népszavazás kiírását. Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke korábban azt mondta: az LMP népszavazási kezdeményezése „nem kicsit bukott meg, hanem rettenetesen”, szerinte „sokkal okosabb, ha hazamennek az LMP-sek, elgondolkodnak a helyzeten, és valami mással jönnek elő”. Szerinte az LMP olyan témákban tett fel kérdéseket, amelyekben a kormány és a Fidesz megegyezett a munkaadókkal és a munkavállalókkal.

A szavazás után Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a kormánypártok azért nem támogatták az LMP népszavazási kezdeményezésének kiírását, mert nem mernek a választók szemébe nézni. A politikus hozzátette: „a Fidesz nem kért és nem kapott arra felhatalmazást a magyar választóktól, hogy a megszorításokra és a munkavállalói jogok leépítésére alapozza gazdaságpolitikáját”. Karácsony Gergely kijelentette, ezért a kormány oktatási és munkaerő-piaci lépéseinek nincs is valós társadalmi támogatottsága.

Az LMP kampányértékelő bizottságának a távirati iroda birtokába került értékelése szerint kudarccal végződött a párt népszavazási kampánya, mert nem sikerült elérni a referendum kiírását. Csiba Katalin szóvivő erre úgy reagált: a párt nem éli meg kudarcként a népszavazási kezdeményezést, annak egyik pozitívuma ugyanis szerintük, hogy az LMP növelni tudta népszerűségét. (Hírösszefoglalónk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.