A kft.-t hat képzett agrárszakember hozta létre 1994-ben. A Szolanum évente 7-8 ezer hízót bocsát ki. A sertések takarmányát a kft. és a cég tulajdonosai termelik meg. A gazdák a saját, a kft. bérelt földön teszi ezt. A Szolanum 450 hektáron gazdálkodik, ebből 210 hektárt 16 éven át az államtól béreltek, a Szentlőrinchez tartozó Tarcsapusztán. Tavaszig: idén ugyanis az NFA nem ajánlott új szerződést, s az általuk bérelt földet májusban – pályázat nélkül – egy másik cég kapta meg, amelynek telephelye 32 kilométerre található Tarcsapusztától.

A fentiekről a Szolanum vezetői nem akarnak beszélni, mivel tartanak attól, hogy emiatt az NFA esetleg megharagszik rájuk, ami azzal járhat, hogy a majdani földpályázatokon nem lesz esélyük területhez jutni. Márpedig ez végzetes lenne. A cég általában 500 milliós árbevétel mellett 30-40 milliós nyereséggel zárta az utolsó éveket, s a kft. 21 alkalmazottat foglalkoztat. A Szolanum szakszerű gazdálkodását bizonyítja, hogy a 20-30 aranykoronás földeken magas terméshozamokat értek el, tavaly például a búza 68, a kukorica 120 mázsát hozott hektáronként.

A jó eredmények annak is köszönhetők, hogy a cég az elmúlt másfél évtizedben hozzávetőleg egymilliárdot fordított a kft. műszaki színvonalának fejlesztésére. Legutóbb 2010-ben 200 milliót költöttek ilyen célra, ebből 120 millió volt az unió támogatása, 80 a saját erő, amit hitelből fedezett a cég. Ha a bérelt földek elvesztése miatt kevesebb takarmányt termelnek, vissza kell fogni a hizlalda teljesítményét, s a törlesztés nehezebb lesz. A Szolanum története azért meglepő, mert a cég épp az a fajta vállalkozás, amit a kormány és a szaktárca maximálisan támogatandónak hirdet.

Szabó Csaba, az NFA miniszteri biztosa arról tájékoztatott: a Szolanum szerződése lejárt, a földkezelőt semmi sem kötelezi, hogy a korábbi partnerrel kössön újra kontraktust. Szabó szerint az, hogy a kft. Tarcsapusztán 16 éven át gazdálkodott, s ez a föld az alapja egy hizlaldának, az NFA szempontjai alapján nem számít. Megjegyeztem: így nagyon nehezen tudnak tervezni az agrárvállalkozások, amelyeket amúgy is számos tényező tart bizonytalanságban. A miniszteri biztos ezt nem vitatta, ám hangsúlyozta, hogy számos agrárvállalkozás túl nagy területet integrál, s elveszi a lehetőséget az ugyancsak agráriumban boldogulni próbáló cégek elől.

Óriási a földéhség Magyarországon, mondta Szabó Csaba, s ezen az állami földek bérleti szerződéseinek átstrukturálásával szeretne változtatni a kormány. Megjegyeztem, hogy a Szolanum nem tartozik a nagy földbérlők közé, s ha végképp elveszíti az eddig művelt 210 hektárt, akkor az a cég súlyos vagyonvesztéséhez és egy értékes mezőgazdasági potenciál leépüléséhez vezethet.

Megkérdeztem azt is, hogy a Szolanum tavalyi beruházása és 80 milliós hitele miért nem befolyásolta a földbérletről döntő ítészeket. Szabó erre azt felelte, hogy ezt a döntéshozók nem vehették figyelembe. Kinek jó az, kérdeztem, ha egy hitel azért dől be, mert az állam hol egyik, hol másik cégnek biztosít bérföldet? A miniszteri biztos erre kérdéssel reagált: a Szolanum miért vett fel hitelt, ha tudta, hogy idén lejár a szerződése? Mert azt hitte, feleltem, hogy a 16 év stabil gazdálkodása ér valamit a zsűrinél, s azért, mert – a futószalagot bevezető autógyáros, Ford szavait idézve – aki nem fejleszt, az sorvad. Szabó Csaba erre rábólintott, s megemlítette, hogy a Szolanumnak lesz még alkalma nyerni a következő pályázatokon.

Arról is faggattam a miniszteri biztost, hogy miért pályázat nélkül döntöttek a tarcsapusztai föld bérbeadásáról. Kiderült, hogy az idő kevés volt a pályázat kiírására. Arra a kérdésre, hogy végül is miért nem a Szolanum, hanem a másik cég kapta meg a bérlés jogát, milyen érvek szóltak a nyertes mellett, Szabó Csaba nem tudta a választ.