Igaz, kavicsbányát nyitni egyelőre bonyolult lenne ezeken a területeken: ahhoz első lépésben ki kellene vonni azokat a természetvédelmi oltalom alól, ami korántsem egyszerű procedúra, s az sem árt, ha a föld nem bérleményként, hanem tulajdonként szerepel az érdekeltek nevén. A mezőcsáti kistérségben élők szerint ez lenne a kisebbik probléma. Már most vannak ugyanis olyan hangok, hogy a földmoratórium lejárta előtt, vagyis még az elkövetkező két évben születhet olyan törvény, amely elővásárlási jogot biztosítana az állami földek jelenlegi bérlőinek.

Ráadásul túl sok pénzt nem kell majd előteremteniük hozzá, elég, ha a területalapú és az agrár-környezetvédelmi támogatásokat a következő két esztendőben félreteszik, az már jó induló tőke lehet egy ilyen ügylethez – mondják. Azt, hogy az állam nemcsak a tartós bérletet, de bizonyos földek tulajdonba adását is tervezi, Budai Gyula államtitkár ismerte el a gazdák előtt egy májusi mezőcsáti fórumon: szavai szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél lévő földek esetében a tíz hektár alatti területeket már nem használatra, hanem eladásra hirdetik majd meg.

Visszatérve a kavicsbányákhoz: az általunk megkérdezett vízügyi és mezőgazdasági szakértők – noha nem zárják ki a lehetőséget – nem tartják ésszerűnek, hogy ezeken a területeken érdemes lenne kavicsbányákat nyitni. Igaz, a mezőségi részek az úgynevezett mentett oldali tiszai ártérhez tartoznak, s a szabályozása előtt itt is jelentős hordalékokat felhalmozott a kiáradó folyó, de inkább löszös, aprókavicsos lehet a humuszréteg alatt megbúvó ásványkincs.

Más a helyzet Kesznyéten környékén, a Sajó-völgyben, a gyorsabb sodrású folyó ugyanis nagyobb szemű köveket hozhatott magával, s azt terítette szét.

– Ma még nem látni olyan autópálya-építéseket, amelyek piacai lehetnének az itt kitermelhető kavicsmennyiségnek – mondta lapunknak egy mérnök-vállalkozó.

Továbbra is tartja magát azonban az a másik vélekedés, hogy a mezőségi földek szétosztása, illetve az, hogy a most kiosztott közel háromezer hektár fele három, a Fideszhez, illetve Tállai András belügyi államtitkárhoz részben köthető vállalkozáshoz került, előkészít egy későbbi, a mostaninál jelentősebb földhatalmi koncentrációt. Érdekesnek tűnik a pályázatokat ismerő egyik forrásunk szerint, hogy a tiszaújvárosi fideszes képviselő, Kanyok Attila Start 2003 Bt.-je nem húsz, csupán két évre szerezte meg az elnyert közel ötszáz hektáros birtok egy részét.

– Számoljunk csak! A pályázati feltételek közt szerepel kéthektáronként egy-egy úgynevezett nagy állat – szürke- vagy szarvasmarha – megléte. Ez ötszáz hektár esetében kétszázötven fős állatállományt jelent, aminek megvásárlása piaci árakon számolva öt-hatmillió forintos kiadással jár az első évben. A második év végén azonban – amikor az esetleges szaporulatból már értékesíteni lehetne néhányat, s így csökkenteni a költségeket – már nem biztos, hogy a legeltetésre bérbe vett földek még mindig a most nyertes pályázó nevén lesznek, lejár ugyanis a kétéves szerződés. Igaz, eközben a földalapú és az agrár-környezetvédelmi támogatásokból is befolyik évente öt-hatmillió forint az ötszáz hektár után, s az állatokat el is lehet majd adni – mondta egy gazda.

Sőt – állították többen is – talán meg sem kell venni azokat: elég, ha csak papíron léteznek az állatok, azok „konkrétságát” senki nem ellenőrzi. – Gondolja, hogy a pályázatra felügyelő közhivatalnokok majd kimennek a legelőre, és egyenként végignézik, hogy a több száz marha azonosítószáma egyezik-e? – kérdezték, csodálkozva naivitásomon.

Mások arra utaltak: néhány esetben sejthető, hogy a nyertes pályázók mögött strómanok állnak. Egy gazda mesélte, hogy épp a földjét szántotta, amikor a szomszéd területen – amelyet nemrég nyert el a mezőségi földpályázaton egy másik településen élő vállalkozó – egy ismeretlen traktor dolgozott. Kíváncsiságtól hajtva odament hozzá, s kiderült: a munkás egy ismert debreceni mezőgazdasági nagyvállalkozó megbízásából szántja a negyven hektárt. A munkás elmondta: tudomása szerint a terület az újabb pályázatok kiírása után tovább növekszik majd, legalább hatszáz hektárnyira, legalábbis neki a „gazdája” ezt mondta.

A térségben élők eddig is attól tartottak, hogy a nemzeti parkos földterületek igazságtalan bérbeadása csak a jéghegy csúcsa, s a most pályázóknak leginkább arra a tizenhatezer hektárnyi földre fáj a foguk, melynek bérleti jogát várhatóan 2014-ben hirdetik majd meg.

Azt sem értik, miként nyerhet el egy gyesen lévő, Igriciben élő műkörmös kismama közel kétszázötven hektárnyi földterületet Mezőnagymihályban.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában kitért erre a történetre. „Vannak persze hangzatos esetek is, például a sokat emlegetett műkörömépítő hölgy, aki nyertes pályázó volt. Csak azt felejtették el elmondani, hogy ő egyébként aranykalászos gazda, aki eddig nem jutott földhöz” – érvelt a miniszter. (Hogy milyen „mélységű” lehet ez a tudás, azt jellemzi az egyik honlapon meghirdetett képzési felhívás: az április közepén indult aranykalászos gazdatanfolyamhoz „azonnali csatlakozási lehetőséggel” még vártak jelentkezőket, s azt ígérték, június első napjaiban, azaz nagyjából másfél hónap után már vizsgázni lehet. Persze nem vonjuk kétségbe, hogy az érintett műkörmös hölgy ennél hosszabb és alaposabb aranykalászos kiképzést kapott – A szerk.)

Ángyán József, a tárca volt államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő, a mezőségi haszonbérleti pályázatok visszásságait feltáró jelentésében azonban a nyertes hölgyről ezt írja: „Nem helyi lakos, hanem Igriciben élő, fiatal, gyesen lévő kismama, eredeti foglalkozására nézve jogi asszisztens, műkörömépítő. Gazdálkodási gyakorlata neki magának nincs. Helyi információk szerint férje mezőgazdasági vállalkozása csődbe ment, gépeiket is elárverezték. Nem tagja a gazdakörnek. A helyiek szerint vélhetően stróman, akinek hátterében egy miskolci multimilliárdos kereskedő, nagyvállalkozó állhat.