Születésnapi sirató

Két országgyűlési gyorsíró, Maszák Hugó és Egyesy Géza 1880. november 23-án beadvánnyal fordult Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, amelyben távirataik számára díjmentességet kértek hírügynökségük felállítása érdekében. A magyar kormány 1880. december 28-i ülésén járult hozzá a kérés teljesítéséhez, majd a kérelmezők I. Ferenc József által is szentesített engedélyt kaptak „a valónak megfelelő objektív táviratok szerkesztésére és szétküldésére”. A magyar kormány 1882. június 1-jei hatállyal félhivatalos jelleggel engedélyezte a Magyar Távirati Iroda működését, az intézmény hamarosan egyedüli és kizárólagos joggal bírt, hogy az akkori megfogalmazás szerint a Magyar Korona országainak területén távirati hírekkel lássa el a sajtót.

2012. június 1-jén, tehát éppen a 130. születésnapon az MTI létszáma 49 főre csökken, a nemzeti hírügynökség összes újságírója átkerül az állami médiaszolgáltatási alaphoz. Az intézményben tulajdonképpen csak a cégvezetés marad és az a húsz szerkesztő, aki kiadja a médiaszolgáltatási alap újságírói és fotóriporterei által készített hír- és képanyagokat. Ez lett a nagy múltú, önállóságára és függetlenségére 2010-ig mindig is büszke Magyar Távirati Irodából. Egy 49 fős csontvázintézménnyé silányították, ugyanúgy, mint az összes többi közszolgálati médiumot.

Az MTI vergődése látványosabb a többinél, mert a Fidesz médiapolitikai koncepciójának egyik kulcspontját, a közmédiumok hírszolgáltatásának központosítását éppen a távirati irodán belül létrehozott Hírcentrumra bízták, amely által az egész intézmény megőrizhette volna viszonylagos önállóságát. A Fidesz-delegáltakból álló Médiatanács azonban azt a Belénessy Csabát jelölte a távirati iroda élére, akinek elhíresült mondatai szerint a közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, és nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát, mert az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval.

Ez a vezérigazgató azonban szakmailag belebukott a feladatába, magával rántva a hírügynökséget is. És nem azon bukott meg, ami miatt a világ minden szabad országában meg kellett volna buknia, hogy vezetése alatt a kormány intézkedéseivel kapcsolatos kritikai gondolkodás eltűnt a közmédiumok hírműsoraiból. Hanem azért bukott meg, mert megbízói számára is kínossá vált. A Hírcentrum szakmai felügyelete alatt álló tévéhíradó többször is meghamisította a tényeket, és az csak a jéghegy csúcsa volt, amikor Lomnici Zoltán egykori főbírót kiretusálták a hírműsorból. A vezérigazgató a hatalmi harcaiban elvérzett, az intézmény a hamisítási botrányok miatt meggyöngült, így januárban már rátették a kést a nyakára a költségvetési támogatás megfelezésével. Mindezek következménye az, hogy 49 fősre zsugorítják a nemzeti hírügynökséget.

Maszák Hugó és Egyesy Géza a valónak megfelelő, objektív táviratok szerkesztésére és szétküldésére kapott engedélyt. Nem arra, ami esetenként most folyik az MTI-ben és főleg az MTI-vel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.