Helyreigazítást kért lapunktól az egyik nyertes

Lapunk május 9-én „A borsodi földek leosztása: Gratulálunk a kormányzatnak” című cikkében már foglalkozott a pályázatokkal. Az egyik érintett, Bodó Gergő helyreigazítással fordult szerkesztőségünkhöz, amelyet az alábbiak szerint közlünk: A cikkben annak a valótlan látszatát keltettük, hogy „strómanként jutott volna mezőgazdasági földterülethez. A megjelent írás feltevéseken és az azokon alapuló logikai fikciókon alapul, az abból levont következtetések kizárólag a szerző feltevései, az abban foglalt állítások bizonyítékokkal nem alátámasztottak. A cikkben tett egyéb állításokhoz tévesen, és valótlan látszatot keltve kapcsolódik Bodó Gergő neve, akit a cikk szerzője alaptalanul kapcsolt egy feltételezésen alapuló ügylethez.” Emlékeztetőül: a riportban az állt, hogy két verzió él a helyiek körében a földbérléssel kapcsolatban. Az egyik (az elterjedtebb) szerint azok miatt kellett érvényteleníteni a tavalyi pályázatot és lényegesen enyhíteni a feltételeket, akik igen jó fideszes kapcsolatokkal rendelkeznek. A másik, hogy az olasz érdekeltségű Mariano Kft. kapta vissza – strómanokon keresztül – a korábbi birtokai nagy részét. Bodó Gergő helyreigazítása ez utóbbi elképzelésre vonatkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.