A vidékiek negyede szavazna a választásokon

Ma általában is igen alacsony a részvételi hajlandóság: a megkérdezettek legfeljebb 35-40 százaléka ígéri biztosra, hogy részt venne a választáson – közölte érdeklődésünkre Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója. Azt viszont becsülni sem lehet, hogy az esetleges regisztráció ezt miként befolyásolná. Szerinte legfeljebb az adhat némi támpontot, hogy az egyes társadalmi-demográfiai csoportok körében miként alakul a választási hajlandóság.

A legkevésbé aktív rétegek közé tartoznak a fiatal felnőttek, tehát a huszonévesek, mert legfeljebb ötödük menne el szavazni. Az intézet adatai szerint hasonlóan alacsony lenne a részvételi arány a fiatal inaktívak – például a gyesen levők és a tanulók –, a szakképzetlen fizikai munkások és az állástalanok között is. Az alacsony iskolázottságúak és a vidéki népesség negyede voksolna, Budapesten 45, a megyeszékhelyeken negyvenszázalékos lenne a részvételi arány, más vidéki városokban pedig a választásra jogosultak harmada szavazna. Kiemelkedően aktívnak mutatkoznak ugyanakkor az ötven év felettiek: e körben ugyancsak negyven százalékot mértek. A diplomások esetében viszont már ötven százalék feletti a szavazni kívánók aránya.

A közvélemény-kutatási adatok alapján arra viszont nem lehet megalapozott következtetést levonni, hogy a Fidesz szimpatizánsai kiemelkedő aktivitást mutatnának – hangsúlyozta Závecz. Körükben az MSZP híveihez hasonló a választási hajlandóság. A Jobbik támogatói a legelszántabbak, az LMP-éi a legkevésbé aktívak.

Ha a regisztráció miatt valóban kevesebben mennének el szavazni, az a szakértő szerint valamennyi pártot érinthetné. A vidéki népesség távolmaradása a Fidesz számára jelentene elveszett voksokat, s ha az alacsonyabb társadalmi státusú rétegek nem mennek el szavazni, azon az MSZP bukik. Így Závecz nem érti, hogy milyen megfontolások alapján születhet döntés a regisztrációról. Maga arra gondol, a Fidesz talán abban bízik, hogy a potenciális szavazók körében esetleg hatékonyabban tud mozgósítani, mint más pártok.

A miként is kérdés

A nyilvántartásba vételre többféle technika is elképzelhető lenne. A kérdés, hogy azt mennyire akarják megnehezíteni. Küldhetnének például a választói névjegyzékben szereplőknek levelet, nyilatkozattal. Ha valóban „szűrni” akarják a polgárokat, ennél aktívabb szerepet követelhetnek: aki szavazni akar, annak ezt a szándékát például a jegyzőnél, a majdan felállítandó járási hivatalban vagy egy kormányablaknál kellene jeleznie. Elképzelhető az internetes regisztráció is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.