Munkával teli hétvégék: szorítanak az orvosokon

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a béremeléssel a mézesmadzagot húzta el az orvosok előtt a kormány – ez derült ki az egészségügyi salátatörvény szakbizottsági vitáján a parlamentben hétfő délelőtt.

Noha Gyenes Géza (Jobbik) csaknem tucatnyi módosítással próbálta az orvosok kötelező és elrendelhető munkaidejét ésszerű korlátok közé vonni, a kormánytöbbség valamennyit kirostálta. Ha a parlament is rábólint az orvosi munkaidőt, illetve a béremelést tartalmazó javaslatra, minden eddiginél több időt tölthetnek a korábbinál kevesebb pénzért a betegágyak mellett az orvosok.

A munkáltatóknak példátlan szabadságot biztosít a tervezet az orvosok munkaidejének beosztására, így például a változó munkarendben dolgozó kórházak esetében a menedzsmentnek joga lenne a heti pihenőnapok kijelölésére. Az érdekvédők szerint ez azt jelenti, hogy az orvos soha nem lehetne szombaton, vasárnap vagy egyéb munkaszüneti napon a családjával. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke szerint ez ellehetetleníti családi-szociális kapcsolataikat.

A tervezet szerint, ha a kormányzat úgy ítéli meg, hogy valahol szakemberhiány miatt veszélyben az ellátás, akkor bármely egészségügyi dolgozó kirendelhető akár az ország másik végébe is. A kormányzatot képviselő Páva Hanna szavaiból kiderült, a szabályozás nem titkolt célja, hogy segítsen elkerülni az orvosi engedetlenségi mozgalmakat.

Indulatos vitát váltott ki az ülésen a szabályozás azon passzusa, amely szerint a munkaadók a napi 12 órás munkaidőt az orvosok esetében havonta kétszer 24 órára növelhetnék.

Páva Hanna az ülésen azzal érvelt, hogy a módosítás a Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Rezidens Szövetség támogatásával került a tervezetbe. Gyenes Géza viszont vitatta, hogy „ekkora ostobaságot az érdekvédők támogatnának”. Később a Népszabadságnak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke cáfolta, hogy támogatásukat adták volna a munkáltatók önkényes 24 órás munkavégzés elrendeléséhez.

Közölte: szervezete azt javasolta, hogy az önkéntes túlmunkát nem vállaló orvosok kapjanak lehetőséget a kollektív szerződésben arra, hogy a számukra elrendelhető kötelező túlórákat 24 órás ügyelettel is teljesíthessék. Hozzátette: míg az önként vállalt többletmunkáért 105-130 százalékos bért kell fizetni, a kötelezően elrendelt időt 70-90 százalékkal számolhatják el a munkaadók. Ebben az értelemben tehát a kötelezően elrendelt 24 óra kevesebbe kerül a munkáltatóknak.

Bélteczki János azt mondta: az orvosok közül mind többen indulnak útnak, köztük olyanok is, akiknek korábban eszük ágában sem volt határainkon kívül munkát vállalni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.