Saccra számlázott uniós projekt?

Önfeljelentést tett egy a Debrecenben és négy környező településen 58 százalékban uniós forrásokból, 32 százalékban a magyar állami költségvetésből finanszírozott, összesen 22 milliárd forintos csatornaberuházásban alvállalkozóként érdekelt budapesti cég ügyvezetője a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) – tudta meg a Népszabadság.

A vállalkozás jogi képviselője szerdán adta át a feljelentést a rendőrségnek, várhatóan a jövő hét elején dől el, megindítják-e a nyomozást, feljelentéskiegészítést rendelnek-e el az ügyben, vagy egyszerűen elutasítják a feljelentést.

D. Gábor, a KE-RO Jobs Kft. ügyvezetője lapunk kérdésére megerősítette az önfeljelentés tényét, de részleteket addig nem kívánt közölni, amíg a rendőrség ki nem hallgatta. Érdeklődésünkre csak annyit mondott: elege lett, végső elkeseredésében fordult a hatóságok. Eddig több mint hárommillió forintjába került, hogy cége elvállalt egy 110 millió forintos részfeladatot a Debrecenben és környékén zajló gigaprojektből.

Hetente legalább kétszer csak azért kellett Debrecenbe utaznia a saját költségén, hogy aláírjon pár számlát, majd elmenjen a fővállalkozó ügyvezetőjével a bankba, készpénzben felvegye az általa átutalt összeget, és azt átadja neki. A fővállalkozó is egy másik cégnek az alvállalkozója, és az is csak egy alvállalkozó a láncolatban.

Soha nem kaptak annyit, mint amennyiért megdolgoztak. Az alvállalkozók, miután szinte folyamatosan csak a működés fenntartásához minimálisan szükséges összeget kapták meg, „fellázadtak”, és felszámolási eljárást indíttattak a KE-RO Jobs ellen. D. Gábor ugyanezt nem tehette meg a saját fővállalkozójával szemben. Hiába építették meg ugyanis a csatornát, fektették le a csöveket, az egyes csatornaszakaszokat elválasztó átemelőaknák nem készültek el időben – azokat más alvállalkozók építették –, ezért a már kész csatornaszakaszt nem lehetett az aknákhoz csatlakoztatni, rákötés nélkül pedig a csatorna legfeljebb félkésznek mondható. Félkész csatornára nem állítható ki teljesítés igazolás, anélkül pedig nem lehet fizetni.

D. szerint nem véletlen nem készülnek el időben az átemelőaknák. Amíg azok el nem készülnek, addig a projektgazdáknak sem kell fizetniük. Pedig a KE-RO Jobs ügyvezetője – miként azt önfeljelentésében is írta – igencsak megörült, amikor régi ismerőse alvállalkozónak hívta a projektbe. Azt hitte, egy nagyrészt uniós, kisebb részben állami s csak igen kis részben helyi önkormányzati forrásból megvalósuló beruházásnál nem lehet gond az elvégzett munkák kifizetésével.

Tévedett. A szerződés teljesítésének félidejében a „közvetlenül felettük álló” fővállalkozó közölte, hogy „bizonyos embereknek” pénzre van szükségük, fizessék ki őket, majd a végén egymás között elszámolnak. D. belement ebbe, ezért tett feljelentést szerdán önmaga ellen, s ezzel lényegében saját cégének ügyvezetését is kiadta a kezéből. Attól kezdve ugyanis az őt, azaz a KE-RO Jobs Kft-t. megbízó fővállalkozó intézte a pénzügyeit. Olykor magához rendelte D. Gábort, aláíratott vele néhány dokumentumot, majd saccra megmondta, hogy mekkora összegről kell számlát kiállítania.

D. ügyvezetői jogköre arra korlátozódott, hogy felvegye cége számlájáról az odautalt összeget, majd átadta azt a fővállalkozójának. Ő döntötte el egy személyben, hogymelyik gépbemenynyi üzemanyagra lesz szükség, és hogy a KE-RO alvállalkozói az adott hónapban mennyi pénzt kaphatnak munkájukért. Ami megmaradt, márpedig a bankszámláról felvett pénz 15-20 százaléka, olykor több is, azt a fővállalkozó egyszerűen zsebre tette. Amikor D. számon kérte fővállalkozójától, hogy mikor számolnak el már végre, a cég képviselője országosan ismert politikusokra hivatkozva igyekezett megnyugtatni, hogy minden rendben lesz.

D. szerint minden hasra ütésre lett megállapítva. A gépek benzinfelhasználása éppúgy, mint a bérek, azaz az elvégzett munkáról időről időre számlát kiállító alvállalkozók díjazása. Amikor kiderült, hogy egyes csatornaszakaszokat rosszul terveztek meg, és azokat az eredetileg előírt négy méter helyett hat méter mélyre kell fektetni, a fővállalkozó közölte, hogy a plusz kétméter ásást nem fizeti ki,mert arra nincs pénz a költségvetésben.

D. önfeljelentésében azt állítja, szemtanúja volt nem egy szakszerűtlen kivitelezésnek és annak is, hogy egyes részfeladatok végén a tényleges költségek kétszeresét számolták el, miközben az alvállalkozókat nem vagy csak jelentős késéssel fizették ki. A próbaüzemkor a szennyvízcsatorna a szakszerűtlen kivitelezés miatt „elengedte” a vizet. Ennek ellenére a hibás szakaszokat is úgy állították be, mintha azok szivárgásmentesek lennének. Szerinte mindazok a hibák és hiányosságok, amelyeket a saját szemével látott, és amelyekről másoktól hallott, szakszerű műszaki ellenőrzésselmégma is feltárhatók lennének, ám ha nem javítják ki őket, annak beláthatatlan következményei lehetnek a jövőben.

D. szerint nem volt más választása. Ha cégének nem lett volna egy másik megbízása, már rég éhen halt volna. A házassága tönkrement, miután elhordta otthonról a pénzt, s ezzel kvázi ő finanszírozta az uniós projektet. De amikor az alvállalkozói felszámolást indítottak ellene, az a másik munka is leállt, hiszen a számláján inkasszó volt, senkit sem tudott kifizetni attól kezdve. Bánja már, hogy belevágott, de azt mondja, nincs egyedül. Más cégek is hasonló cipőben járnak, legfeljebb még nem tettek feljelentést. Ő megtette, mert ha őt nem fizetik ki, ha ingyen dolgoztatják, akkor fizessenek. Ha vele nem voltak hajlandók elszámolni, számoljanak el a beruházás költségvetésével a hatóságok előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.