Kikapcsolták a villanyt a polgármesternél

Szokatlan kéréssel fordult az E.ON-hoz Lakatos Béla, Ács fideszes polgármestere: levelében azt kérte az áramszolgáltatótól, hogy kapcsolják ki a házában az áramot.

A lépését még furcsábbá teszi, hogy napokkal korábban a szolgáltató egyszer már kikapcsolta a városvezető ingatlanán a villanyt, ám ez ellen akkor hevesen tiltakozott a település első embere. Sőt annyira vehemensen viselkedett, hogy az E.ON emberei még rendőröket is hívtak, arra hivatkozva, hogy Lakatos Béla nem engedi őket eltávozni a helyszínről.

Végül nem került sor rendőri intézkedésre, mire a járőrök kiértek, a polgármester lecsillapodott. Akkor tette azt a nyilvánosságnak szánt kijelentést, miszerint inkább gyertyával fog világítani, de nem kapcsoltatja vissza az áramot, mert jogtalannak tartja az E.ON eljárását.

Ma mégis ég a villany a Komárom-Esztergom megyei kisváros polgármesterének házában.

– Az történt, hogy az egyik rokonom a tudtom nélkül befizette a visszakapcsolási díjat, így a szerelők visszakötötték a villanyórát – magyarázza a roma származását büszkén vállaló Lakatos Béla. – Én viszont továbbra is jogtalannak tartom az eljárást, ezért írtam levelet az E.ON-nak, hogy vagy fizessék vissza a 22 920 forint visszakapcsolási díjat, vagy kössék ki újra az órát.Ha viszont eztmegteszik, akkor bírósághoz fordulok.

A kormánypárti polgármester úgy érzi, önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe:

– A villanyszámlák befizetését évek óta kérésemre az édesanyám intézte, aki a közelmúltban elhunyt. Nem volt tudomásom arról a tényről, hogy a számlák nem a mostani házamba érkeztek, hanem egy olyan címre, amelyen én soha nem laktam – magyarázza a dolgot. – Utólag sikerült kiderítenem, hogy az E.ON a húgom évekkel ezelőtti albérletébe küldözgette a számlákat és a felszólító leveleket, amelyek az édesanyám halála után már nem jutottak el hozzám.

A hátralékról és a kikapcsolásról semmit sem tudtam, teljesen váratlanul ért a dolog. Egyszer csak rám telefonált a húgom, hogy szerelők babrálnak a villanyórámnál. Odarohantam, és mikor szembesültem a helyzettel, gyorsan elszaladtam a postára, befizettem a csekket: a késedelmi kamattal együtt 27 527 forintot. Igazából attól lettem ideges, hogy hiába lobogtattam a feladóvevényt, a szerelők mégis kikapcsolták az áramot.

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője szerint a cég kivizsgálta az esetet, és azt állapítottákmeg, hogymindenben a szabályok szerint jártak el. „Lakatos Béla ügyfelünk tavaly novembertől nem fizette számláit. Tartozásáról két alkalommal felszólító levélben, másik két alkalommal kikapcsolási felszólító levélben is tájékoztattuk, valamint tájékoztatást kapott a kikapcsolás várható időpontjáról is.

Mivel a tartozását a négy alkalommal megküldött felszólító levél ellenére sem rendezte, a kikapcsolásra jogszerűen került sor” – fogalmaz az E.ON közleménye, amely arra is kitér, hogy a szerelők kénytelenek voltak rendőri segítséget kérni, mivel a kikapcsolást követően a polgármester megakadályozta a távozásukat.

Lakatos Béla szerint fölösleges volt kihívni a rendőröket, hiszen nem támadt rá az E.ON embereire, csupán a vita hevében kissé felemelte a hangját. Mint mondja, felháborodott azon, hogy miután igazolta a hátralék befizetését, a szerelők semmilyen kompromisszumkészséget sem tanúsítottak, ragaszkodtak a villanyóra kikötéséhez. Egyházi Nikoletta kérdésünkre elmondta: kikapcsoláskor az egyes helyszíneken a szerelőknek nincs mérlegelési joguk, ha a felszólító levelek ellenére a kikapcsolás megadott időpontjáig a tartozást nem rendezték, muszáj elvégezniük a kiadott feladatot.

– Akkor ez a rendszer kizárólag a visszakapcsolási díjak bekasszírozásáról szól – állítja Lakatos Béla. – Pedig legalább azokban az esetekben illene méltányosságot gyakorolnia a szolgáltatónak, amikor a kikapcsolás időpontjáig bizonyíthatóan rendezte a tartozását a fogyasztó.

Az általunk megkérdezett ácsiakat megosztotta polgármesterük afférja. A többség egyetért Lakatos Bélával, és jogtalannak tartja a kikapcsolási díj kifizettetését. A 7100 lelkes településen találomra megállított helybeliek közül sokan kapásból soroltak olyan eseteket, amikor érzésük szerint velük szemben is csúnyán visszaélt az erőfölényével valamelyik szolgáltató cég. Néhány ácsi lakos ugyanakkor szóvá tette azt is, hogy a városvezető – akár feledékenységből, akár hanyagságból – nem kezelte kellő komolysággal a villanyszámláját, egyesek pedig szomorúnak tartják, hogy a kisváros első embere egy konfliktushelyzetben – ahelyett hogy megőrizte volna a nyugalmát – elragadtatta magát.

A polgármestert egyébként annyira felháborították a történtek, hogy nyílt levélben fordult párttársához, a térség fideszes országgyűlési képviselőjéhez, Völner Pálhoz (a fejlesztési tárca államtitkárához), de írását megküldte Orbán Viktornak is. A levélben egyebek mellett azt kéri: a jövőben jogszabály-módosítással kötelezzék a közüzemi szolgáltatókat arra, hogy kikapcsolás előtt az ügyfélen kívül hivatalosan értesítsék az adott település jegyzőjét és családsegítő szolgálatát is, hátha azok segítséget tudnak nyújtani a bajba jutott családoknak. „Tudom, hogy sokan hanyagságból nem fizetik a számláikat, de rengeteg olyan áldozat is akad, akik ki vannak téve a multik kényének-kedvének, mivel nincsen hatékony védőháló, amely megóvná a legszegényebbeket ezektől a szolgáltatóktól, illetve az általuk jogtalanul követelt többletköltségektől” – olvasható a nyílt levélben.

Lakatos Béla nemcsak a majd 23 ezer forintról vitatkozik az E.ON-nal, hanem a szolgáltató eljárásáról is
Lakatos Béla nemcsak a majd 23 ezer forintról vitatkozik az E.ON-nal, hanem a szolgáltató eljárásáról is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.