Rendet vágnak a városnéző buszok között

Rendeletben szabályozná a budapesti városnéző buszok közlekedését, megállóhasználatát, illetve a járművek arculatát a Budapesti Közlekedési Központ. Az alapelvvel a szolgáltatók és a környezetvédők is egyetértenek, a részletekkel korántsem.

A piaci szabályozatlanság, a buszok környezetszennyezése, illetve a parkolás megoldatlansága olyan méreteket öltött, amely már rontja a főváros megítélését és jelentősen akadályozza a belvárosi övezet közlekedését – jelentette ki Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az április elején tartott egyeztető fórumon. A városnéző autóbuszos szolgáltatás szabályozására április elsejétől kaptak törvényi felhatalmazást. A BKK nemzetközi tapasztalatok alapján kötné járati engedélyhez a városnéző buszok üzemeltetését. Az engedélyt a járművek környezeti besorolása, arculati elemei, a bejárni kívánt útvonal és az igénybe venni szándékozott megállók alapján adja ki a BKK.

A leendő szabályozás egyik legvitatottabb eleme, hogy a jövőben csak Euro4-es vagy még magasabb kategóriába sorolt buszokkal szervezhető városnézés. A BKK 2013–2014-től tenné ezt kötelezővé. A cégeket tömörítő Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete szerint az Euro4-re vonatkozó kötelezettséget legfeljebb 2018-ra tudják teljesíteni, mivel ehhez új buszokat kellene vásárolniuk, ami igen sokba kerül. De egyébként is szerencsésebbnek tartanák, ha az Euro-normák kötelezővé tétele helyett a kibocsátási értéket szabályoznák.

Meghökkentő módon ezzel a Levegő Munkacsoport is egyetért, igaz, más okból. Lukács András elnök szerint az Euro4 már elavult, mivel ezek a „korszerű” motorok úgy bocsátanak ki kisebb tömegű káros anyagot, hogy sokkal több apró részecskét löknek a levegőbe. A legsúlyosabb egészségkárosodást pedig éppen ezek okozzák. A részecskeszűrők jóval hatékonyabbak lennének. Ezzel a megoldással az ipartestület is egyetértene. Vitézy Dávid azonban úgy véli, hogy a szűrők meglétének ellenőrzése körülményes, az Euro-minősítés viszont rögtön kiolvasható a forgalmi engedélyből.

A buszsávok használatában viszont már eltérnek a vélemények. A szolgáltatók, az idegenvezetők és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint ez jótékony hatással lehetne a forgalomra és a levegőminőségre, míg a Levegő Munkacsoport szerint ez ellentétes a buszsávok – közösségi közlekedést előnyben részesítő – elvével. A BKK közbülső megoldásként csak ott engedélyezné a buszsávok használatát a városnéző buszoknak, ahol az még nem zsúfolt. A szolgáltatók rövidnek tartják az engedélyek érvényességi idejét is. A BKK ugyanis évente megújíttatná azokat. Az engedélyezés százezer forintos díját az egyeztetések nyomán 3000 forintra csökkentette a BKK.

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége erősen csodálkozik azon, hogy egy idei rendeletet 2006-ban, illetve 2009-ben készült tanulmányokra alapoznak, hiszen azok felett már jócskán eljárt az idő. A BKK tervezetét túlszabályozottnak, főként a tiltásokra és büntetésekre koncentráló javaslatnak tartják. Úgy vélik, sokkal hasznosabb lenne például, ha a Hősök terére felfestenének egy zebrát, és újra engedélyeznék a turistabuszok parkolását a tér két szélén. A Népszabadság információi szerint a fejlesztési minisztérium viszont az engedélyezés és a díjak összegének részletezését hiányolja a tervezetből, illetve meglehetősen szűk körűnek tartja, hogy a szabályozás a turisztikai célból közlekedő autóbuszok alig negyedére – a menetrend szerinti városnéző buszokra – vonatkozik (hat cég 20-25 járműve), míg a többiről említést sem tesz.

A tervezetet legkorábban május végén tárgyalhatja a Fővárosi Közgyűlés.

A városnéző buszokkal kezdik a környezetvédelmet
A városnéző buszokkal kezdik a környezetvédelmet? Fotó: Teknős Miklós
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.