Induljunk ki – jobb híján – az alkotmányból, illetve a köztársasági elnök jogállásáról szóló vadonatúj törvényből (azért jobb híján, mert a korábbi szabályok e téren lényegesen tisztességesebbek voltak, és civilizált helyeken fel sem merülhetne, hogy a hivatali ideje alatt egy államfő testére szabják a rá vonatkozó jogszabályokat). Azonban még így is: ha a január óta hatályos szabályokat vesszük alapul, akkor is egyértelmű, hogy Schmitt Pálnak immár a törvény szelleme szerint nem jár állami lakás. Hacsak a kormány másképp nem gondolja.

„A volt köztársasági elnököt – kérelmére – megfelelő lakáshasználati jog illeti meg. E jogosultság a köztársasági elnök, illetve a volt köztársasági elnök halála esetén az özvegyét is megilleti. A lakást és annak fenntartását a Hivatal biztosítja.” Így fogalmaz az alaptörvényből levezetett köztársasági elnöki törvény.

Bár a primer jogalkotói szándékot az említett jogszabályokból már nehéz kiolvasni, a hasonló rendelkezéseket tartalmazó előző alkotmány elfogadásakor még egyértelmű volt, miért adnának élethosszig tartó juttatásokat az ország (volt) első emberének. Egyrészt azért, hogy az elnöknek függetlenséget biztosítsanak a törvényhozó és a végrehajtó hatalommal szemben – vagyis ne kényszerítsék őt arra, hogy a saját jövőbeni egzisztenciális szempontjai miatt a felügyeletére bízott kegyosztók jóindulatát keresse (akár a saját lelkiismeretével szemben). Másrészt azért, hogy a hivatali működése idejére civil karrierjét feladó államfőt megóvják az esetleges elszegényedés, az egykor betöltött tisztséghez méltatlan életkörülmények közé kerülés kockázatától.

Schmitt esetében az említett okok alapján az államnak nincs (azaz nem lenne) teendője a volt elnök lakásügyeivel kapcsolatban. Ő maga mondott le arról a függetlenségről, amit az utólagos juttatásokkal honorálni kellene: nem a demokrácia őre, hanem a törvényhozás és a kormányzat önálló akarat, elvek és stílus nélküli kiszolgálója volt (maga Orbán Viktor ismerte el Schmitt lemondásakor, hogy a törvénygyár akadálytalan – bár korántsem hibamentes – működése elképzelhetetlen lett volna a volt elnök újszerű, motorikus szerepfelfogása nélkül).

A rendszereken átívelő sportvezetői és diplomáciai karrierje folytán pedig arról sincs szó, hogy – ha közpénzből nem gondoskodnak róla – méltatlan lakásviszonyok között kellene tengetnie nyugdíjas éveit. A nyilvános információk szerint három olyan nívós fővárosi ingatlan is a (rész)tulajdonában áll, amelyeket Magyarországon csak a felső tízezer engedhet meg magának.

„Járna, de nem jut” – a Fidesz mostanában a rokkantnyugdíjasoktól az ápolókig számtalan foglalkozási és társadalmi csoportot fizetett ki ezzel az ámító állítással. Ám – mint minden rendszerben – a nemzeti együttműködésben is vannak egyenlőbbek: nekik akkor is jut, ha nem jár.