Az Erste Bank helyi fiókja persze már rég elköltözött. Pár nappal a rablás után közölte a bank vezérigazgatója, hogy ott többé nem nyitnak ki. Később átépítették a panelházak közti, sikátorszerű átjáróban lévő épületet. Egy háztartási elektronikai cikkeket forgalmazó üzlet nyílt a helyén, de öt éve azt is kirabolták. Igaz, ez nem volt olyan véres ügy, a tettes szerény zsákmányával felszállt egy épp arra járó buszra, arról vették le a rendőrök. Ismerték. Mindenki ismerte Móron. Kihallgatása után egyenesen az elmegyógyintézetbe szállították.

Az Erste Bank időközben talált magának egy jobb helyet a Dózsa György útinál. Igaz, az az egykori betonvázas épület bankfióknak tökéletesen alkalmatlan volt. Elektronikai üzletnek is. Most valaki élelmiszerboltot készül nyitni ott, azt beszélik. Amolyan lakótelepi kisboltot, ahol kenyeret, tejet lehet majd kapni.

Az új bankfiókról lerí, hogy ott nem ismétlődhet meg, ami 2002. május 9-én a Dózsa György úti fiókban. Szemlátomást adtak a biztonságra, nem mellesleg, egy kőhajításnyira van a helyi rendőrség, valószínűleg a távfelügyeletet is bekötötték, és még ki tudja, mi mindent. Aki tudja, nem beszél róla. A bankbiztonság kényes ügy, Móron kiváltképp.

Amikor 2002. május 9-én, kevéssel déli 12 óra előtt Nagy László és Weiszdorn Róbert beléptek az Erste Bank akkori fiókjába, Szép Csaba biztonsági őr és egy vész esetén távkapcsolóval működtethető riasztóval kombinált félautomata fényképezőgép jelentette a bankfiók teljes biztonsági rendszerét.

Szép Csabát lőtték le elsőként. Ismerői szerint a fegyveréért vagy a szintén az övén tartott távkapcsolóért nyúlhatott, ezért halt meg. Utána pedig már „nem hagyhattak tanúkat”.

A két csepeli nehézfiú

Lehetséges, hogy Szép Csaba kísérlete miatt kezdett gyilkos ámokfutásba Nagy László, mialatt társa egy kézzel írt („műszaki okok miatt zárva”) táblával az ajtóban állt, és elküldte az utánuk érkezőket. Valószínűbb azonban, hogy így is, úgy is megölt volna mindenkit, legalábbis az előzetes letartóztatásban elkövetett öngyilkossága után nyilvánosságra hozott naplóját olvasva ez valószínűsíthető.

A magyar kriminalisztika történetének legtöbb halálos áldozatot követelő bankrablása néhány hónap alatt a magyar igazságszolgáltatás eddigi legnagyobb nyilvánosságra került fiaskójává vált.

Azt még meg lehetett ugyanis magyarázni, miért „nem zárta ki” az akkori országos rendőrfőkapitány, Orbán Péter, hogy a zálogházi rablókként emlegetett banda akkor még szökésben lévő tagjai követték el a véres rablást. A zálogháziak ugyanolyan fegyverekkel „dolgoztak”, mint a móri gyilkosok, egyre durvábban bántalmazták a megtámadott üzletek alkalmazottait, egyszer még a rendőrökkel is tűzpárbajba keveredtek. Ám az, ami ezután történt, már nehezen védhető.

Hetvenkét nappal a móri gyilkosságok után, döntően egy önmagát feladó körözött bűnöző, Kiglics Attila vallomása alapján elfogta a rendőrség Hajdú Lászlót és Kaiser Edét. Akkor még ebben a sorrendben emlegették őket, lévén hogy kettejük közül légiós múltja miatt Hajdú tűnt a keményebb fiúnak. Azonban több mint másfél évvel az elfogásuk után sem tudott többet és biztosabbat a rendőrség a két csepeli középnehézfiúról, mint előtte. Fény derült számos betörésükre, brutális rablásukra, ám a móri ügyben Hajdú ellen végül csak a fegyverek beszerzéséért emelt vádat az ügyész.

Titokban folytatták a nyomozást

Másfél évvel azután, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser haláláig tartó fegyházbüntetését helyben hagyta, Bolcsik Zoltán, az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, aki elfogásuk pillanatától meg volt győződve Kaiserék bűnösségéről, egy „tájékoztató veszélyes bűnözők sikeres elfogásáról” címmel meghirdetett sajtótájékoztatón közölte: „Lehetséges, hogy a móri ügynek van egy másik megoldása is”.

Előző nap fogták el Nagy Lászlót és Weiszdornt, és Nagynál megtalálták a gyilkos fegyvereket is. Ekkor vált nyilvánvalóvá, ami számos apró jel alapján addig is sejthető volt, hogy a rendőrség Kaiser jogerős elítélése ellenére sem zárta le a móri nyomozást. Hivatalosan „csak” a gyilkos fegyvereket keresték, hogy mindenkinek megnyugtató legyen a győzelem Kaiser és Hajdú felett. Muszáj volt nyomozniuk, hiszen a Fővárosi Ítélőtábla Hajdú esetében új eljárást rendelt el.

Nyilvánvaló volt, hogy a táblabíróság simán Kaiser sorsára juttatná Hajdút, ha az ügyészség vádat emelne ellene, ám ahhoz kellettek volna a gyilkos fegyverek és még néhány bizonyíték, amelyek „Hajdút Mórhoz kötik”. Ilyenek azonban nem voltak.

Sőt, mint az később kiderült, a rendőrségnek inkább arra lettek volna bizonyítékai, hogy Hajdú a móri rablás idején el sem hagyta a fővárost. Ezt a bizonyítékot, egy vezetékes telefonon bonyolított beszélgetés nyomait azonban több mint egy évig jegelte valaki (miután ez kiderült, a rendőrség csendben megvált a jegelőtől).

Hajdú és Kaiser elfogását Móron kétségekkel fogadták. Nagy és Weiszdorn letartóztatása után már a helyiek 70 százaléka gondolta azt, hogy ők az igazi gyilkosok, s hogy ezzel végre pont került az ügy végére, s Mór újra az ezerjóról lesz híres, nem a bankrablásról.

Rendőrnek készülő árvák

Persze az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmán ez nem enyhített. Bakács Attiláné, aki lányát és fiaként szeretett vejét veszítette el a móri bankban, s most 43 ezer forintos jövedelméből és az árvaellátásból neveli szülő nélkül maradt unokáit, azt mondja, csak az jelentett némi elégtételt számára, amikor elolvasta, hogy Nagy László a zárkában felakasztotta magát.

– Nehogy félreértsen, a családját mélységesen sajnálom. Ugyanúgy tönkretette az ő életüket, ahogy az én családomat s az én életemet. Azonban az öngyilkossága egyfajta beismerés volt – mondta súri otthonában az asszony. Bakácsné öt éve vesztette el a férjét, a móri ügy koronatanúját. Ő volt az, aki egy ideig követte Nagyot és Weiszdornt, amikor azok kiléptek a bankból és kívülről bezárták a ajtót, majd a kulcsot eldobták. Még utánuk is szólt, hogy „mit csinálnak, a lányom és a vejem még bent vannak”. Szerencséjére nem hallották meg, különben nagy valószínűséggel ő lett volna a kilencedik móri áldozat.

A kisebbik fiú akkor még karon ülő csecsemő volt. Nagyanyja vigyázott rá a bank előtt parkoló kocsiban, miközben szülei odabent egy kölcsönügyet intéztek. Ötéves korában mondták el neki, hogy valójában mi történt a szüleivel.

A nagyobbik, ma 21 éves, kitanulta az esztergályos szakmát, most érettségire készül, ha jövőre sikeresen leteszi a vizsgákat, rendőrtisztnek vagy gépészmérnöknek tanul. Persze sok múlik azon, mit engedhetnek meg maguknak anyagilag. Most Győrben tanul, naponta ingázik, mert nincs pénzük kollégiumra. A kisebbik a helyi iskola padjait koptatja, visszahúzódóbb a bátyjánál, ezzel együtt nemrég szívinfarktuson átesett nagyanyja mind gyakrabban hallja tőle, hogy ő is rendőr lesz.

Bakácsné azt mondja, ügyvédje, Lichy József még bízik abban, hogy sikerül peren kívül megegyezni az Erste Bankkal valamiféle kártérítésben és életjáradékban. Amikor rákérdezek, nem zavarja-e, hogy Lichy védte a lánya és a veje gyilkosát, Weiszdorn Róbertet, a megtört asszony csak legyint.

– Neki ez a munkája. – Azt mondta, számára ez nem gond, és nem is összeférhetetlen. – Ráadásul én olyan ügyvédet kerestem, akinek nem kell fizetni, aki sikerdíjért vállalja az ügyünket.

Lichy szeretne peren kívül megegyezni az Erstével, a bank korábban saját halottjának tekintette a móri áldozatokat, de arra hivatkozva, hogy 2002. május 9-én a pénzintézetet terrortámadás érte, minden kárigényt elutasított. Talán most, hogy már kétszer is kimondatott, rablás történt, a bank hozzáállása is megváltozik. Bakácsné legalábbis tíz évvel a tragikus nap után ezt reméli.

Az Erste fizetett, csak nem kártérítést

AZ Erste Bank reagált cikkünk azon mondatára, miszerint „arra hivatkozva, hogy 2002. május 9-én a pénzintézetet terrortámadás érte, minden kárigényt elutasított. Talán most, hogy már kétszer is kimondatott, rablás történt, a bank hozzáállása is megváltozik.” A pénzintézet szerint ebből úgy tűnhet ki, mintha az Erste Bank egyáltalán nem fizetett volna a móri támadást áldozatainak. Kártérítést nem, de a bank szerint a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületen keresztül egyszeri anyagi támogatást biztosított az áldozatok hozzátartozóinak. Ennek pontos mértékét azonban – kegyeleti okok miatt – ahogy korábban, most sem kívánja az Erste nyilvánosságra hozni.