Kérdezze orvosát, számítógépét: jöhet az elektronikus recept

A kormány már megint be akarja vezetni az elektronikus gyógyszerfelírást – most éppen 2013 végétől. Az elképzelés először tíz éve merült fel, majd 2004-ben be is jelentették, hogy 2006-tól bevezetik, de akkor pénzügyi okok miatt levették a napirendről. Tavaly novemberben az Orbán-kormány eldöntötte, hogy 2012-ben áttérnek az új rendszerre.

Az e-recept lényege, hogy az orvos a számítógépén a beteg társadalombiztosítási azonosító jeléhez, taj számához rendeli hozzá az orvosságot, a betegnek pedig a patikában a taj számára vagy egy más, a személyazonosságot igazoló okmányára kiadják az orvosságot. Az új szisztéma megvalósítását uniós forrásokból finanszíroznák. Arra még senki nem tudott válaszolni, hogy mibe kerül majd, de szakértők állítják: valószínűleg nem lesz olcsóbb, mint a papírreceptre épülő rendszer működtetése.

Az egészségbiztosító adatai szerint évente közel 240 millió vényt rendel meg az egészségbiztosító – 262 millió forintért –, és a betegek 140-170 milliót váltanak be a patikában. Azt senki sem tudja, hogy a többivel mi történik, összesen mennyit töltenek ki az orvosok, mit nem váltanak ki a betegek. Szakemberek szerint nagyon fontos lenne, ha az orvosok és az egészségbiztosító is követni tudná a felírt receptek sorsát.

Szakemberek szerint az elektronikus receptek használatával csökkenteni lehetne a visszaéléseket, így például azonnal letilthatóak lennének a halottak nevére felírt receptek. Elkerülhető lenne az is, hogy valaki párhuzamosan több orvossal is felirathassa ugyanazt a gyógyszert. Most ugyanis nincs olyan központi adatbázis, amelyből mindezt a gyógyszerész ellenőrizhetné. A jelenlegi tervek szerint az e-receptek bevezetése után a betegek rokonai, ugyanúgy, mint most, kiválthatnák családtagjaik vagy egy idős szomszéd gyógyszerét is, de a rendszer rögzítené, hogy ki vette át az orvosságot.

Az orvosok és a gyógyszerészek eddig nem fogadták kitörő lelkesedéssel az e-recept ötletét, a külföldi tapasztalatok alapján azonban a rendszer nem rajtuk, hanem sokkal inkább a betegeken bukhat el. Ahol bevezették, a betegek nehezen viselték, hogy nem kapják kézbe a receptet, ezért kevésbé működtek együtt az orvossal, ami rontotta a kezelés hatékonyságát. Nehéz volt rávenni őket arra, hogy vény nélkül is bemenjenek a patikába. Emiatt egyes országokban átmenetileg olyan rendszert vezettek be, amelyben a beteg nem receptet kapott az orvostól, hanem csak egy papírt, amelyre felírták az orvosságokat és az adagolást.

Valószínűleg a papíralapú vény nálunk sem tűnik el végleg, hiszen a betegnél vizitáló háziorvosnak körülményes lenne e-receptet írni. A kistelepülések háziorvosai sem tudnak még lemondani a hagyományos receptről, mert a falvakban nagyon sokszor nem működik megfelelően az internet, olykor az áram is elmegy több órára.

Kézbesített adat
Kézbesített adat FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.