Aktív túrák a Körösök völgyében

A pünkösdi hosszú hétvégén rendezik meg Békésen, Békéscsabán és Gyulán a Körösök Völgye Fesztivált, ezzel párhuzamosan a Határtalan Vándortúrát a Fekete-Körös mentén, a romániai Belényestől Békésig. Közép-Békésben az elmúlt években számos olyan beruházás valósult meg, amely az aktív és ökoturisztikai programokat fejleszti, gazdagítja. Most az a cél, hogy a régi és az új turistavonzó lehetőségeket egységes rendszerbe állítsák össze, és megismertessék mind a térségben élőkkel, mind az ország lakosságával. Az egykori Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivált tekintik lehetséges mintának–mondja el Soczó Krisztina, a Közép-békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás ügynökségvezetője. Több helyszínen, több napon keresztül, de a programokat egymással harmonizálva szervezik. A jövőben mindig pünkösdkor, az esztendő leggyönyörűbb időszakában kerül sor a fesztivál rendezvényeire. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretéből jelenleg két projektet valósítanak meg. Az egyik – 113 ezer euró összköltségű – program most ér véget. A másik – a Körösök Völgye negyedéves magazin, amelynek megvalósítására közel 300 ezer eurót kapnak – most kezdődik. Mindkettőben partnerük a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület. Román oldalról az elsőben a Kis- és Középvállalkozások Romániai Nemzeti Tanácsa aradi kirendeltségével, a másodikban a nagyváradi Aqua Crisius Természetvédelmi Egyesülettel dolgoznak együtt.

A 2010. november 1-jén kezdődött első projekt keretében 15 aktív turisztikai útvonalat tártak fel Arad megyében és Közép-Békésben. Beszereztek a túrázáshoz szükséges eszközöket is. A leglátványosabb a két húszfős sárkányhajó, de jó szolgálatot tesz a 22 túrakerékpár, a 10 pár nordic walking túrabot, a mentőmellények, valamint a GPS-készülékek, amelyeket az egyre népszerűbb geocaching túrákhoz lehet igénybe venni. Az Élővíz-csatornán és a Kettős-Körösön stéget építettek, hogy a kikötést megkönnyítsék.

A Körösök völgye olyan, természetrajzi, biogeográfiai szempontból egységes térség, amelyet korábban szinte hermetikusan elzárt az államhatár. Ma másképpen érzékeny a terület: össze kell egyeztetni a természeti értékek fenntarthatóságát és az idegenforgalom okozta esetleges károsító tényezőket. Ezért kap kiemelt szerepet a gyakorlati környezeti nevelés, és a terület természeti értékeinek megismertetése.

A természet országhatárokat nem ismerő egységét hirdeti a Határtalan Vándortúra is, amely a Fekete-Körös eredetétől vezet el Szanazugon és a Kettős-Körösön át Békésig. A Százlábú Egyesület koordinálja a túraprogramokat. Esténként minden állomáshelyen közös programokat szerveznek a helyi lakossággal, ami kiváló alkalmat teremt az ismerkedésre. A túra résztvevői „üzenetvivők”, akik a folyó mentén élőket megismerve közvetítenek a román és magyar települések lakossága között. Új elem lesz az idei túrán, hogy a magyarországi fesztiválhelyszíneken webkamerák és kivetítők segítségével bejelentkezhetnek a túrázók, és mindkét oldalról ízelítőt adhatnak az éppen ott zajló programokból.

A 2012-től egységes Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Zenei Fesztivál arra is lehetőséget nyújt, hogy rendezvényei egymást erősítve összekapcsolódjanak a térség egyéb – kulturális, wellness, gyógy- és gasztroturisztikai – rendezvényeivel. Nemcsak a társulásban részt vevő három város, hanem a környék települései is bemutatkozhatnak helyi termékeikkel, idegenforgalmi szolgáltatásaikkal, szakmai vásárokkal.

Az utolsó rendezvénynapon a túrázók közösen átléphetik a zöldhatárt, és kirándulhatnak a Körösök által körülvett gyönyörű Mályvádi-erdőségbe.

A sárkányhajót kedvelik a vízitúrázók
A sárkányhajót kedvelik a vízitúrázók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.