Tíz perc adómentes telefon

A nyári szünet előtt megalkotná a parlament a következő évi költségvetés kereteit: sarokszámait és a bevételi oldalát. Legalábbis ezt javasolta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Fidesz–KDNP-frakciószövetség ülésén.

A frakció tegnapi ülésén Orbán Viktor és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter adott tájékoztatást a konvergenciaprogramról és a Széll Kálmán Terv új verziójáról. A miniszterelnök tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel egyelőre marad a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó. „Meghajoltam a frakció érvei előtt; azt mondták, korai azt még kivezetni” – mondta az ülést követően. A telekommunikációs adó kapcsán a Népszabadság kérdésére Orbán Viktor nem zárta ki az eredeti terv megváltoztatásának lehetőségét. „Mi irányokat tudunk javasolni. Koncepciót terjesztettem elő, de most hosszú szakmai egyeztetések és viták következnek” – közölte.

Úgy tudni egyébként, hogy a kormány a mobilszolgáltatók közötti versenyre alapozva nem számít az adó miatt a havi előfizetési díjak emelkedésére, főleg hogy idén a piacra egy magyar állami mobilszolgáltató is belép. Vagyis a percenként és SMS-enként 2 forintos, júliustól esedékes adó összességében nem jelentene pluszkiadást a telefonálóknak. A Népszabadságnak megerősítették: a zárt frakcióülésen Matolcsy György a nagymamája telefonálási szokásaira hivatkozva közölte, hogy havonta 10 perc adómentes beszélgetést megenged majd a szabályozás. A nemzetgazdasági miniszter szerint havonta 700 forint mobiladó jutna átlagosan egy adózóra.

A tranzakciós adóról is szó esett, itt szociális alapú kedvezmények bevezetésére lehet számítani. A kormányfő szavaiból az derült ki, hogy ezt a terhet a pénzintézeteknek kell megfizetniük. A közteher valójában járulék lenne, amit a pénzintézeteknek, illetve a postának kellene megfizetnie. Orbán Viktor bízik benne: ahogyan a bankadó esetében, úgy ezúttal is meg tudják akadályozni egy alaposan kidolgozott törvénnyel, hogy a pénzintézetek a lakosságra hárítsák a járulék megfizetését.

Csányi Sándor, az OTP vezére szerint kockázatos lenne, ha egyedül Magyarország vezetné be ezt az adót. Erről Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy „valóban óvatosan, egyenként és alaposan kell végigvennünk azokat a kiskapukat, amelyeket abban az esetben nyitnak majd meg a bankok és a spekulánsok, ha csak Magyarország vezeti be a tranzakciós adót”. A miniszterelnök egyúttal jelezte: az ügyben nincs idő a várakozásra, lépni kell.

A miniszterelnök még a nyár előtt túlesne a 2013-as büdzsé, illetve az adótörvények kereteinek meghatározásán. A lapunkhoz kiszivárgott hírek szerint a piacok bizalmának visszaszerzése miatt vált sürgőssé az ügy: az Ecofin ülését június 22-én tartják, s ott az uniós pénzügyminiszterek „meggyőző” költségvetési számok esetén megszüntethetik a túlzottdeficit-eljárást hazánkkal szemben.

– Ez az alapkamatra és a forintárfolyamra is jó hatással lehet – mondták forrásaink. A sarokszámokat egyébként normál esetben november végén szokta elfogadni a parlament.

A jövő évi tervek gyors kidolgozását más is motiválja. Egy kormánypárti forrásunk komolyan számol azzal a lehetőséggel, hogy június elején sikerül megállapodni az IMF-fel, ehhez viszont jól jönne, ha a 2013-as keretszámokat be lehetne mutatni a valutaalapnak.

Orbán a 98 százalékos adó ügyében meghajlott a frakció érvei előtt
Orbán a 98 százalékos adó ügyében meghajlott a frakció érvei előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.