Karizmatikus vezető kerestetik
Egyre kevesebben vannak, mégsem ismerik fel, hogy össze kellene fogniuk, mert csak együtt tudnak hatékonyan föllépni saját és társaik érdekében. Ez a megállapítás a magyar szakszervezeti mozgalmat jellemzi, amely a szakszervezeti pluralizmus megjelenése, 1989 óta soha nem volt annyira megosztott, mint napjainkban.
Csaknem egy éve már úgy tűnt, elindulhat valamiféle megújulási folyamat a mozgalomban. Konföderációhoz tartozástól függetlenül csaknem száz szakszervezet csatlakozott a három szakszervezeti vezető, Kónya Péter, Székely Tamás és Árok Kornél vezetésével létrehozott szakszervezeti akcióegységhez, amely tízezreket mozgatott meg egy-egy demonstráció, tiltakozó akció megszervezésével. A szervezett dolgozók jó része úgy érezte, együtt, közösen kell lépniük, hogy elérjék követeléseik teljesítését. Ez a kezdeményezés azonban megszakadt, amikor az akcióegység október 1-jei, nagy Kossuth téri tüntetésén Kónya Péter bejelentette a Magyar Szolidaritás Mozgalom létrehozását.
A demonstrációt szervezőket is meglepte a bejelentés, mert nem egyeztettek előre velük. Az akcióegységhez csatlakozók arra számítottak, hogy közösen kidolgozzák a szakszervezeti mozgalom megújításának programját, s kigondolják a hatékony tagtoborzás módját. Erre pedig nagy szükség lett volna, hiszen a rendszerváltozás idején még több mint hárommilliós szakszervezeti tagság mára szakértők jóindulatú becslései szerint 400 ezerre apadt, ez a folyamat azonban várhatóan nem áll meg, hiszen a júliusban életbe lépő új munka törvénykönyve szinte lehetetlenné teszi a munkahelyi szakszervezetek működését.
Tóth András, az MTA Politikai Tudományok Intézetének főmunkatársa, szakszervezetkutató a napokban a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján reális forgatókönyvnek mondta, hogy a közintézményeknél, állami tulajdonú közüzemi vállalatoknál a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményének megszűnése miatt ellehetetlenülnek az érdekvédelmi szervezetek. Kérdés ezek után, hogy miért is létezik nálunk hat konföderáció, hiszen az apparátusok és a székházak működtetésének finanszírozása a tagdíjfizetések elmaradása és a beígért kormányzati apanázs késlekedése miatt egyes szövetségeknek már ma is súlyos gondot okoz. Igaz, egyelőre van némi vagyon, de lassan kezdhetik annak felélését is. És akkor hogyan lesz tovább? Szakszervezetek nélkül a munkavállalók még kiszolgáltatottabbakká válnak, hiszen az egyes dolgozók – féltve a munkahelyüket – nem mernek majd szólni saját érdekükben.
A legfontosabb az együttműködni tudó és akaró szakszervezetek egyesülése lenne, hogy egy több szakértőt, több szervezetet, több tagot mozgósítani tudó, vagyis nagyobb nyomásgyakorló képességgel rendelkező szervezeti rendszer legyen. Ennek útja csak a meglévő konföderációk és szervezetek egyesülése lehet – fogalmazott Tóth András. Ezt a lépést az MSZOSZ és az Autonóm Szakszervezetek között természetesnek tartaná, hiszen azonos területen szerveződnek, azonos célokért, azonos eszközökkel harcolnak.
Azt azért a szakértő is elismerte, egyelőre nehéz elképzelni, hogy a Liga és az MSZOSZ összeboruljon, akkor is, ha céljaik nincsenek távol egymástól, legfeljebb más-más ügyet tartanak fontosabbnak, a célok elérésének módszeréről ugyanis nagyon eltérően gondolkodnak. Míg a Liga a radikális lépések híve, az MSZOSZ inkább a tárgyalóasztalt tartja jó terepnek egy-egy konfliktus elrendezésére, vagy követelései, javaslatai ismertetésére. Ezért is lepett meg sokakat, hogy a közösségi közlekedés, főleg a MÁV átalakításával kapcsolatos kormányzati intézkedéstervezetek hallatán a két konföderációhoz tartozó két vasutas-szakszervezet – a Vasutasok Szakszervezete és az előző kormányzati ciklusok alatt több sztrájkot is tartó, Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete – a napokban közölte: szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint szövetségre lépnek. (Gaskó a Liga elnöke is.)
Mindazonáltal a megosztott, a külön utak mentén szakpolitizáló szakszervezeti mozgalom fenntartása a mindenkori hatalom érdeke is. Ismeretes, hogy a Munkástanácsok vállaltan jobboldali kötődésű szerveződés, a Liga vezetőjét pedig gyakran éri a vád – amit Gaskó István mindig visszautasít –, hogy szíve a Fideszhez húz, igaz, azt nem tagadja, hogy régi jó kapcsolat fűzi Orbán Viktorhoz. Az is tény, hogy a mostani kormányzati ciklusban sztrájkot még nem hirdetett, abban viszont komoly szerepe volt, hogy az új munka törvénykönyve az eredetihez képest kedvezőbb lett a munkavállalók számára. (A megállapodást a szakszervezetek részéről egyébként Gaskó és a Munkástanácsok elnöke, Palkovics Imre mellett Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke is aláírta.)
Az sem titok, hogy szocialista vezetésű kormányok idején a szakszervezeti vezetőknek szabad bejárásuk volt kormányzati vezetők dolgozószobájába, ahol a munka világát érintő kérdésről egyeztethettek informálisan. Mára ez megszűnt, mint ahogy az MSZOSZ sem írt alá már a választások előtt sem együttműködési nyilatkozatot az MSZP-vel, sem más pártokkal.
„Kintről” érthetetlen, hogy miért nem egyesült már régen az egyébként unióban lévő, a közszférát képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a főleg a felsőoktatásban és a tudományos életben dolgozókat öszszefogó Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés. A szerveződési területeken dolgozóknak ugyanis az állam és az önkormányzatok a munkaadói, így nem lehet szó politikai ellentétekről. Szakértők rendre azt hangsúlyozzák, hogy nincs szükség ennyi konföderációra. Esetleges egyesülésük révén a még meglévő vagyon közös működtetésével pótolhatnák a hiányzó szakmai szakértői gárdát, hogy alternatívát kínáljanak a mindenkori kormányzat munkavállalókat megszorító intézkedései ellen. Mint ahogy a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján is elhangzott: az együttműködéshez bizalom, őszinteség és egyenesség is kell. Akkor lehet egységes szakszervezet, ha van politikai cél. Önző a szervezeti struktúra, és amíg a szakszervezeteknek nem lesz egy politikai céljuk, soha nem lehet végigvinni a struktúraváltást. Annak levezényléséhez pedig egy karizmatikus személyre van szükség.
