A multik keresik a jövő mérnöknőit

Középiskolai program indult, hogy felkeltsék a lányok érdeklődését a műszaki pályák iránt. A műszaki cégek több női dolgozót akarnak.

– Ha az egyik munkatársunk ajánl egy leendő kollégát, aki beválik, akkor jutalmat kap. Ha az új munkatárs nő, akkor egy kicsit többet – érzékelteti Berzsenyi Márta, a Microsoft Magyarország munkatársa, hogy miként próbálják a nők számát növelni a cégnél. Nem a Microsoft az egyetlen cég, amelyik azzal küzd, hogy munkatársai között nagyon alacsony (17 százalékos) a nők aránya.

Az Ericsson Magyarország a Jövő mérnökei program keretében középiskolákba visz előadást tartani sikeres mérnöknőket, hogy felkeltsék a fiatal lányok érdeklődését a műszaki pályák iránt. A cég hosszú távú célja, hogy 2020-ig a nyugat-európai régióban 30 százalékra emelkedjen a női munkavállalóik száma. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert jelenleg a végzős mérnökök tizede sem nő.

– A Magyarországon felvett mérnökeink 21 százaléka nő, Kínában viszont 40 százalékos ez az arány – mondja Vámos Zoltán, a GE Lighting fényforrás-fejlesztési igazgatója. Hozzáteszi: Ázsiában nem idegen a nőktől a villamosmérnöki pálya, az Egyesült Államokban már kevésbé, Európában pedig szinte egyáltalán nem választják ezt a területet.

Szerinte a másik probléma, hogy azt a húszszázaléknyi nőt is nehéz megtartani, úgynevezett szeniorszinten már csak nyolc százalék nő dolgozik náluk. Éppen ezért szerveznek vezetőiknek gendertréningeket, ahol a női munkatársakkal való bánásmódot, beszédstílust oktatják.

– Ezek a cégek nem kedvességből teszik meg ezeket a lépéseket, hanem mert komoly munkaerőhiánnyal küzdenek. Ha nem lesz elég képzett munkavállalójuk, akkor itt fogják hagyni az országot – hangsúlyozta Nádai László, az Óbudai Egyetem Informatikai Karának dékánja. Az egyetem elsőként csatlakozott a Lányok napja nevet viselő programhoz, melynek célja, hogy minél több középiskolás, még pályaválasztás előtt álló lánnyal ismertessék meg a műszaki, informatikai, természettudományos pályákat. Idén két egyetemre és 11 céghez visznek el több száz középiskolás lányt. – A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett program fő célja, hogy sokkal több nő legyen a természettudományos, műszaki felsőoktatásban – tette hozzá Groó Dóra, az egyesület vezetője. A program az Egyesült Államokban húsz éve, Nyugat-Európában tíz éve működik.

Nádai László szerint a keretszámok radikális átalakításából nem következik, hogy az államilag finanszírozott helyek csökkenésével a jogi, közgazdasági vagy bölcsészkarokról kiszorult nők tömegei fognak a műszaki terület felé fordulni. Úgy véli, hirtelen átalakítással nem lehet hoszszú évek felkészülését és az egyes pályák iránt érzett kedvet megváltoztatni. Így hiába az érthető kormányzati szándék, rövid távon nem lesznek népszerűbbek a nők körében a műszaki pályák.

– A keretszámok változtatása sajnos csak egy dolog, a motiválsági gondokon ez nem segít. A másik veszély a komoly minőségromlás a felsőoktatásban – emelte ki Vicsek Lilla, a Corvinus Egyetem munkatársa. Tavaly ősszel, még a felsőoktatási változtatások előtt vizsgálták meg három középiskola jó matematikaosztályzatokkal rendelkező diáklányait.

Kiderült, a lányok több okból sem gondolkoznak a műszaki felsőoktatásban. Egyrészt: nagyon keveset tudnak ezekről a szakmákról, vagy téves elképzelé seik vannak, például az informatikáról. Sokan számoltak be negatív tapasztalatokról a fizika tantárgy tanulása során, és hangsúlyozták, ez olyan fiús terület, amit választva megkérdőjeleződik a nőiességük. Sokan mondták azt is, hogy egyszerűen nem érdeki őket ez a pálya, hiába jók a jegyeik.Mások viszont azt mondták, hogy érdekli ugyan őket, de nem hiszik, hogy megfelelően tudnának teljesíteni, vagyis sokan számoltak be önértékelési gondokról.

– A nők dominálta felsőoktatásihelyek csökkentésével felmerül, hogy vajon lesz-e lehetőségük a lányoknak műszaki pályákra menni, vagy ezen területekre a más helyekről kiszoruló fiúk kerülnek be. Csökkenni fog-e a nők aránya a felsőoktatásban, ez a jövő nagy kérdése – emelte ki Schadt Mária, a Pécsi Tudományegyetem munkatársa. Ami a jelen helyzetet illeti, Magyarországon a műszaki területen 2004 óta megduplázódott a férfi foglalkoztatottak száma, míg a nőké csak pár száz fővel emelkedett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.