Erőt kellene mutatnunk
- Nő a munkanélküliség, a fizetések egyre kevesebbet érnek. Miért romlik a helyzet?
- A kormány legnagyobb kudarca a foglalkoztatás alakulása. A munkavállalók legnagyobb várakozással a Fidesz programjában szereplő egymillió új munkahelyre tekintettek.
- Egymillió tíz év alatt.
- Soha nem gondoltuk, hogy ennyi idő alatt ebben a gazdasági környezetben reális szám az egymillió, azt viszont tudjuk ma is, hogy a valódi foglalkoztatás-bővítés a megoldása a problémáink jelentős részének. Láthatóan a kilátásaink is rosszak, hiszen az idei költségvetési tervezésnél is kiderült: a kormány maga sem számol a foglalkoztatás bővítésével. Attól tartok, hogy még a jelenlegi szint megőrzése sem lesz egyszerű, a félelem a munkahely elveszítésétől egyes ágazatokban reális érzés. Ugyanakkor különösen nagy probléma, hogy semmivel sem csökkentek azok a kirívó különbségek, amelyek a foglalkoztatásban regionálisan vagy az egyes társadalmi csoportok között fennállnak. A kormány terveit és az intézkedéseit figyelembe véve ez a helyzet nagy valószínűséggel nem javul. Ráadásul a felső- vagy a közoktatással kapcsolatos változtatások, például a kötelező iskolai korhatár leszállítása is, jelentősen növeli a munkaerő-kínálatot, miközben erre a munkaerőre nincs kereslet. Az álláskeresési támogatás idejének rövidítése, az úgynevezett korai nyugdíjak korlátozása is mind-mind a kínálatot bővítette anélkül, hogy a gazdaságpolitika vagy a gazdaság működése következtében nőtt volna a munkaerő-kereslet. De ezek csak az adatok – mögöttük sorsok, rettenetes élethelyzetek vannak. A „félidős” közfoglalkoztatás, a négyórás munka, az alacsonyabb kategóriába sorolt bér is azt mutatja, hogy ha valakinek van is munkahelye, alig havi 30 ezer forintot visz haza, ami akkor sem elég a család fenntartásához, ha a házastárs megkapja munkájáért a minimálbért.
- Megállíthatatlan az elszegényedés folyamata?
- Ha a szegénységről beszélünk, még hangosabban kell mondanunk, hogy nemcsak a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben lévő mélyszegénység a jellemző, hanem az egyre gyarapodó dolgozói szegénység is. Sok család csúszik a szegénységbe annak ellenére, hogy mindkét szülőnek van munkahelye. Bár a győzelmi jelentésekben szépíti a statisztikákat a gyermekek utáni adókedvezmény, azt tapasztaljuk, hogy ezeknek a családoknak napi megélhetési gondjaik vannak. A Széll Kálmán Terv 2.0 is ezeknek a családoknak a jövedelmeit értékteleníti tovább. Igen, növekedni fog a szegénység. Ha pedig nő, akkor erősödik a kiszolgáltatottság is, és szélesebb teret kap a feketegazdaság, ami hibás kört zár így be. Ha nő a feketegazdaság, a bevételek csökkennek, újabb megszorításokat kell bevezetni – így megyünk lefelé. A másik következmény a szociális válság politikai kockázata. Eluralkodnak a szélsőséges politikai nézetek, mert a kiszolgáltatott, kétségbeesett embernek egyszerű és radikális válaszok kellenek. Emlékeznünk kell arra, hogy elődeink, akik az első május elsejéken ide jöttek a Városligetbe, nemcsak azért tüntettek, hogy nyolc óra legyen a munkaidő és hogy tisztességes bérük legyen, hanem azért is, hogy legyenek demokratikus jogaik, legyen valódi választójog legyen, tehát voltak politikai és a demokráciát érintő politikai követeléseik. Nekünk is küzdenünk kell a demokratikus jogainkért. Erről azért is beszélnünk kell, mert Magyarországon törvénybe iktattak már a rendvédelemnél és a közszolgálatban államilag kötelezően létrehozott érdekvédelmi szervezetet, amellyel az önszerveződő, a munkavállalók szabadságán alapuló érdekvédelmet akarják megszüntetni.
- Ha már a jogoknál tartunk: sok jót nem ígér a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a júliustól hatályos új munka törvénykönyve. Az emberek azt mondják, senkire nem számíthatnak, a szakszervezetekre sem, mert nem képesek erőt mutatni.
- Sok jóra valóban nem lehet számítani július 1-jétől. Az új munkatörvény rosszabb helyzetet teremt, mint a jelenleg hatályos. A kérdése igazán arra utal, hogy a szakszervezetek mire képesek. Éppen a munka törvénykönyve hatályba lépése miatt is az a dolgunk, hogy elérjük, azok a lehetőségek, amelyeket a törvény ad a munkavállalók számára hátrányos változtatásokra, ne váljanak valóra. A jogszabály ugyanis nem tiltja például a már meglévő pótlékok megtartását, nem írja elő a szabadságkiadás eddigi rendjének megváltoztatását, általában a munkaidő és a munkarend átalakítását. Ezekben az ügyekben akkor következik be igazi baj, ha ezt hagyjuk. Tehát a már meglévő kollektív szerződéseket meg kell védeni. A munkavállalóknak létszükségük a szakszervezet, amely megvédi őket.
- Nincs minden munkahelyen szakszervezet.
- Természetesen tudom, hogy nagyon sok helyen nem vagyunk ott. A munkavállaló pedig így teljesen magára marad. Ebben a körben a vállalkozók, ha rákényszerülnek a költségeik csökkentésére, akkor például nem adnak délutáni pótlékot, mert már nem kötelező. A kiskereskedelemben eddig is döntően azért fizettek pótlékot, mert féltek a munkaügyi ellenőrzéstől. Ez nagyon veszélyes terület. Mindazonáltal nekünk azt kell tudatosítanunk a munkavállalókban – és ez május elseje üzenete -, hogy senki más nincs, akire számíthatnak, csak a szakszervezet. A konfliktus és a probléma megoldása most egyébként nem a kormány és a szakszervezetek között van, mert arra nem látunk esélyt, hogy július 1-ig lényegesen módosíttatni lehessen a már elfogadott törvényt. A konfliktust ugyanis a kormány szokott módján áttolta a vállalkozások és a szakszervezetek közé, mint ahogy ezt a bérkompenzáció ügyében is tette. Megjegyzem, a rugalmas foglalkoztatás jelszava mögött a vállalkozók konkrét költségcsökkentő elképzelései vannak, és ennek a feltételrendszerét írták bele megfelelően fizetett jogászok és állami alkalmazottak a munka törvénykönyvébe. A megoldás július 1-jétől az egyes munkahelyek szintjére tevődik. Ezért most országszerte több ezer tisztségviselőt készítünk fel a megyeszékhelyeken, nagyvárosokban tartott képzéseken a munkatörvény hatályba lépésére.
- Csakhogy az adatok azt mutatják, hogy egyre zsugorodik a szakszervezeti tagság.
- A szakszervezetek tudnak erőt felmutatni, ha a tagok is hajlandók erre. Olyan országban, ahol - és erre épít a politikai és munkáltatói hatalom is - az emberek féltik a munkahelyüket, nehéz közös fellépésre rábírni őket, másrészt a szakszervezeti tagok is ahhoz szoktak az elmúlt időszakban, hogy „menjetek és intézzétek el”. Sok kiváló, jól gondolkodó baráttól kaptam olyan megjegyzést, hogy ami itt van, az már borzasztó, és régen az utcán kellene lennetek. Pardon: nem lennünk, hanem lennetek. Ez precízen jellemzi a helyzetet. Ebben a kijáró országban a szakszervezetek is kijáró szervezetként működtek, ehhez szoktak a kollégáink is. Igaz, amikor volt lehetőség kijárni bármit is, az eredményeket hozott. Most ez nincs. A kormány olyan helyzetet teremtett, hogy fel kellene ébrednünk, és erőt mutatnunk.
- A konföderációk szorosabb együttműködése, netán egyesülése fordulatot hozhatna a szakszervezeti mozgalomban. Meglepő, hogy épp az MSZOSZ-hez és a Ligához tartozó két vasutas szakszervezet deklarálta: szövetségre lépnek. Ez nem példaadó?
- A Vasutasok Szakszervezete és a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete egyelőre szándéknyilatkozatot írt alá. Annak a felismerésnek szerintem mindenhol meg kell jelennie, hogy a megosztottság kizárólag a munkáltatót erősíti. Amikor az egyes szakszervezetek a mögöttük álló munkavállalói csoportok külön érdekeit próbálta csak érvényesíteni, akkor lehetett ugyan rövid távú előnyöket szerezni, de hosszú távon ez nem működött. A szorosabb együttműködésnek konföderációs szinten sok akadálya van. A magyar szakszervezeti mozgalom nem hatszereplős. Téved az aki azt hiszi egyedül döntök szervezeti kérdésekben. Az MSZOSZ-ben is testületek vannak, komoly, nagy múltú szervezetekkel, amelyek minden fontos dologban meghozzák a döntésüket.
- Bizalom, őszinteség, egyenesség - sokak szerint ezek a lényeges feltételek hiányoznak az esetleges együttműködéshez.
- Senki nem múlt nélküli. Az elmúlt több mint húsz évben sokaknak sikerült nagyon megsérteniük másokat. Vannak olyan szereplői a mozgalomnak, akiknek semmiféle gátlásai nem voltak, s alap nélkül, akár nyilvánosan is, személyeskedően támadta egy másik szakszervezet vezetőjét. Az együttműködés alapja nem valamiféle szándéknyilatkozat aláírása, hanem az, hogy biztosak vagyunk-e abban, hogy betartjuk azt, amit aláírtunk, s megkapjuk-e a partnerektől azt, amit ígértek. És valóban bizalom kérdése. Elég sok tüske és sérelem van ma az emberekben. Lehet, hogy egy következő választott garnitúrának könnyebb lesz megtalálnia a közös hangot. Az MSZOSZ-ben azt képviseljük, hogy konkrét ügyekben legyen konkrét együttműködés, közös álláspont, közös fellépés. Papírokat akkor kell gyártani, amikor már bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk együtt dolgozni és konfliktusos helyzetekben együttműködni. A magyar szakszervezeti mozgalomban a kilencvenes évek közepén már elindult egy előremutató, korrekt együttműködés – akik azonban a mátraházi megállapodást aláírták, már másnap felrúgták. Ugyanakkor a hatalom mindig a szakszervezetek megosztottságában volt érdekelt. Most is.
