Aczél Endre: Az MTI lázadása

Csodálom, hogy eddig bírták cérnával, s csak most jöttek rá, hogy „a hírügynökségi tevékenység és munka számos olyan sajátossággal bír, amely nem teszi lehetővé annak egységes kezelését a rádiózással és a televíziózással”.

A két részre szakított Magyar Távirati Iroda dolgozói fellázadtak, Szalai Annamáriától kérték a hírügynökség önállóságának helyreállítását. (A médiafőnök válaszából ítélve eredménytelenül.)

Senki sem tudja, legfeljebb találgatja, hogy másfél évvel ezelőtt ki agyalta ki azt az őrültséget, hogy egy hírügynökséget – lévén az is „közmédia” – egybeolvasszanak rádiós és televíziós hírszerkesztőségekkel. Jómagam arra tippelek, hogy valaki, aki a való világot egyáltalán nem ismeri, a brit BBC hírszolgálatát akarta lemásolni.

Tizennyolc évet „húztam le” az MTI-nél, ötöt Angliában. Pontos ismeretem van arról, hogy a hagyományos hírügynökségi újságírásnak kevés köze van az elektronikus hírgyártáshoz. Noha a BBC névre hallgató rádió- és televíziókonglomerátum odahaza is, a világban is minden más társánál kiterjedtebb tudósítói hálózattal rendelkezik, emberei egészen más műfajokban „utaznak”, mint a hírügynökségi emberek. Alapvetően riportokban. Noha maguk is szereznek híreket, célállomásaik történéseinek feltérképezésére nézve teljesítményük még csak össze sem mérhető a hírügynökségekével.

Egy példa: a 80-as évek közepén a BBC Washingtonban pár fős irodát működtetett, miközben a francia AFP világhírügynökségnek 45 alkalmazottja dolgozott ugyanott. A rádió- és tévétudósítók „sztoriznak”, de az alapokat a nagy hírgyáraktól – a BBC esetében ez a honi Press Association, a csak nevében brit Reuters, az amerikai AP, a francia AFP világhírügynökség – szerzik be. A BBC sohasem olvasztott magába hírügynökséget, ellentétben a kreatív Magyarországgal, ahol valakik úgy gondolták, hogy ha tudósító vagy hírszerkesztő valaki, mindegy, hogy ügynökségi, rádiós vagy televíziós, lehet egyazon „hírcentrum” embere.

A modell, amelyet Magyarországon kiépítettek, példátlanul ostoba. Évtizedeken át kitűnően működött az a rendszer, amelyben a közrádió és a köztévé hírszerkesztőségei a saját műfaji rendszerük igényei szerint formálták tovább az MTI híreit, ráadásul ma már egy sor más hírgyártó internetes portál információira is támaszkodhatnának. Ha lenne nálunk értelmes közmédia-gondolkodás, az arra futna ki, hogy a nagy és teljesen önálló MTI győztes legyen a hírversenyben; hogy alapvetően reá támaszkodjanak a kereskedelmi hírportálokkal szemben a kereskedelmi rádiók és tévék is.

E végett érdemes volna közpénzből dagasztani – nem az „MTI Hírcentrum” nevű fikciót, hanem magát a független és önálló nemzeti hírügynökséget. A közrádió és a köztévék hírszerkesztőségeit is elkülöníteném újból, hisz nekünk nincs BBC-nk, ahol tudósítók százai dolgoznak odahaza és külföldön egyazon cégnek, hol képben, hol hangban, hol mindkettőben. Nekünk mellesleg ilyen tehetségeink nincsenek, a nagy tisztogatások közepette elfelejtették kinevelni őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.