Kettős vagy hármas gyilkosság?

Egy IX. kerületi bérház pincéjében fogták el azt az 56 éves férfit, aki Balatonakarattyán két embert ölt meg április első napjaiban. Az ugyancsak a házban lakó 92 éves, magatehetetlen asszony pedig vélhetően azért vesztette életét, mert ellátatlan maradt.

Már Veszprémben hallgatják ki a sajtótájékoztatón K. Andrásként említett, a nyilvános körözésben Kázmér Andrásként szereplő gyanúsítottat. Pogány Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóhelyettes szerint a férfi a szörnyű cselekmény elkövetését elismerte, de részletes feltáró vallomást még nem tett.

Az alezredes elmondta: szombat délután fél kettőkor telefonált az idős hölgy fia a balatonalmádi rendőrségre, mert édesanyját másfél hete nem tudta elérni. A kiérkező járőrök azt tapasztalták, hogy a családi ház ajtaja zárva van, a postaládából régóta nem vették ki az újságokat, szórólapokat, leveleket. Az újságok mellett megtalálták a bejárati ajtó kulcsait is. Amikor bementek az épületbe, az ebédlővel közös nappaliban rábukkantak egy hetvenéves férfi és egy ötvennégy éves nő holttestére. Az alezredes nem árulta el, hogy valóban késsel ölték-e meg őket – korábban ugyanis ez jelent meg a lapokban –, de annyit közölt: a megalapozott gyanú a különös kegyetlenséget is tartalmazza.

Az idős, magatehetetlen, 92 éves hölgy holttestét egy hátsó helyiségben találták meg. Az elsődleges megállapítások arra utalnak, hogy az ő halálát az ellátatlansága okozta. Róla ugyanis korábban a férfi és a nő gondoskodott. A hetvenéves férfi a hölgy unokaöccse volt, az 54 éves nőt pedig ő kérte fel rokona ápolására.

A nyomozás során kiderült: az 54 éves nő ismerőse, korábbi élettársa büntetett előéletű, nemrég szabadult a börtönből, ahol rablás miatt ült, s sokat tartózkodott a településen. A helyszíni szemle alapján az anyagi haszonszerzés motívuma nem valószínű, ellenben féltékenységre utaló információkat kaptak.

Kázmér András a gyilkosság elkövetése után egy Nissan típusú gépkocsit is magával vitt, a járművet Polgárdi területén megtalálták. Ezt követően Budapestre ment, ahol többnyire a IX. és X. kerületben húzta meg magát. Végül vasárnap hajnalban egy bérház pincéjében fogták el a fővárosi rendőrök.

Vasárnap Budapesten fogták el a gyanúsítottat
Vasárnap Budapesten fogták el a gyanúsítottat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.