Június 30-i hatállyal az államfő a 62 évnél idősebbeket menti fel, december utolsó napján pedig azoktól vesznek búcsút, akik az idén töltik be a 62-t. Összességében a bírói kar csaknem tíz százaléka kényszerül korai távozásra, s közülük talán száznál is többen vannak, akik a korábbi szabályok szerint hetvenesztendős korukig, tehát még csaknem nyolc évig dolgozhattak volna.

A felmentésekről szóló – és visszavonhatatlan – döntés is azt igazolja, hogy a kormány a végsőkig eltökélt, s nem enged az Európai Bizottságnak. Brüsszel a nyugdíjügyet legalább két okból kifogásolhatja. A bírák kényszernyugdíjazása diszkriminatív, mert több más foglalkozási ágban a betöltött öregséginyugdíj-korhatár nem jár automatikusan a poszt elvesztésével – az alkotmánybírák, de elvileg még a kormánytisztviselők is hetvenéves korig szolgálhatnak –, emellett az egyes bírák között szintén indokolatlan különbséget tesznek, mert most 62 esztendős korban kell távozniuk, 2012-től viszont már 65 év lesz a nyugdíjkorhatár.

A magyar kormány több alkalommal is világossá tette, hogy nem igazságügyi, hanem kizárólag nyugdíjkérdésről – tehát a nyugdíjkorhatár egységesítéséről – van szó. Ez azonban nem igaz, hiszen más területeken szó sincs hasonló változásról. A magyarázatot a bizottság nem is fogadta el, hanem – az uniós normákkal ellentétes magyar szabályozás miatt – kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett.

Mindazonáltal kompromisszumos megoldásként vetődött fel, hogy azoknak a bíráknak, akik maradni kívánnak, lehetővé tennék posztjuk megtartását, ha arra pályázatot nyújtanak be. Erről azonban semmit nem tudni, de az elbocsátó papír átadása elég valószínűtlenné teszi, hogy a kormány hajlandó lenne visszakozni, hiszen kész helyzetet teremtenek.

Most tehát már nemigen tudnak mit ajánlani Brüsszelnek, ezért várhatóan az unió bíróságán folytatódik az ügy. A döntésre azonban évekig várni kell, bár az érintettek szerint borítékolható a verdikt, mert a luxembourgi fórum nagyjából hasonló ügyekben eljárva egyértelművé tette: nem tűri a munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetést.

A bírák maguk is léptek: az Alkotmánybírósághoz (AB) és az Emberi Jogok Európai Bíróságához is beadványt juttattak el, s mindkét helyen a diszkrimináció tilalmára hivatkoztak. Úgy tudjuk, az AB még az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról sem döntött, igaz, a strasbourgi fórum malmai sem őrölnek gyorsabban. Egyébként az sem bizonyos, hogy egyáltalán foglalkoznak majd érdemben ezzel az üggyel, mert ott még hasonló eset sem volt.

Kérdéses egyébként, hogy amennyiben valamelyik eljárásban tényleg a bíráknak adnak igazat, a menesztettek milyen elégtételt kaphatnak. Visszavenni őket nem lehet, mert a státusokat hamarosan betöltik, így legfeljebb a pénzbeli kártérítés jöhet szóba. Forrásaink szerint néhányan máris számolgatják, hogy csak a hetvenéves korukig járó és elmaradt fizetésük több tízmilliót tenne ki.

Az ügynek van még egy pikantériája: az érintett bírák egy részét április 1-jétől felmentették a munkavégzés alól, miközben a bírói szolgálati viszony megszüntetéséről semmilyen dokumentumot nem láttak. Volt olyan bíró, aki a felmentéséről szóló papírt ezért át sem vette, mert az eljárást jogszerűtlennek találta.

Akik végleg leveszik a talárt, azok egy része valószínűleg tanácsadóként dolgozhat majd tovább valamelyik bíróságon, amint azt a bírósági vezetők korábban jelezték is. A másik lehetőség az ügyvédi praxis. Ahhoz azonban, hogy önálló irodát nyithassanak, legalább egy évig alkalmazottként kell dolgozniuk valamelyik ügyvédnél. Ez azonban megalázó lehet egy olyan embernek, aki évtizedekig ült a bírói pulpituson.

A bírói kar csaknem tíz százaléka kényszerül korai távozásra