Demokratikus korrekcióra van szükség

„Demokratikus korrekcióra van szükség” – ezzel a címmel jelent meg a József Attila Alapítvány szakpolitikai vitaanyaga, amelyet egy konferenciasorozat első állomásán mutattak be csütörtökön.

A szervezet, amely az MSZP programalkotó munkáját elősegítve, megoldási javaslatokat és szakmapolitikai anyagokat készít több mint száznegyven szakértő bevonásával, a budapesti Pallas Páholyban tartott – Lendvai Ildikó által vezetett – konferenciáján vitatta meg a demokratikus berendezkedésről és jogállamiságról készült, csaknem harmincoldalas tanulmányt.

A tanácskozáson Szekeres Imre, az alapítvány kuratóriumi elnöke megnyitóbeszédében a közös gondolkodási folyamat négy legfontosabb tételét ismertette. Ezek szerint minden olyan erőt koncentrálni kell, amely meg akarja változtatni a jelenkor viszonyait, túl kell lépni az elmúlt húsz év gondolkodási és megoldási rendszerein, ki kell tudni szabadítani a kalodába zárt társadalmat, és tiszta beszéddel kell elemezni a közelmúltat. Szekeres hangsúlyozta, hogy a következő időszakban további szakpolitikai konferenciákon vitatják meg a megoldási lehetőségeket, az MSZP pedig párbeszédet kezd a nemzetért.

Forgács Imre volt igazságügyi és rendészeti miniszter (a vitaanyag egyik szerzője) előadásában egyebek közt arról beszélt, hogy a magyar alkotmányos és közjogi rendszer húsz év után választóvonalhoz érkezett. Szerinte a kormány valódi szabadságharcot folytat, de az európai értékek és az unió jogállami rendszerfelfogása ellen. Forgács szerint a szabadságharc eredménye egyelőre pusztán annyi, hogy Magyarország drágábban jut hozzá hitelekhez a nemzetközi piacon. A volt miniszter rámutatott: az Orbán-kabinet szisztematikus politikai rendszerváltást hajt végre, amelyre azonban nem kapott felhatalmazást. Idézte a velencei bizottság jelentését is az igazságszolgáltatást érintő átalakításról, rámutatva, hogy a tekintélyes testület álláspontja szerint sehol máshol nem tapasztalható hatalomkoncentráció folyik ezen a területen.

Fleck Zoltán jogszociológus, az ELTE egyetemi tanára, az alapítvány által vitára bocsátott dolgozatról (külső kritikusként) beszélve, helyesnek nevezte, hogy a dolgozatban „korrekció” és nem „visszaállítás” szerepel kívánalomként. Hangsúlyozta, hogy miközben a jobboldal kontrollmentes hatalomgyakorlása tapasztalható, addig az állam széteső és érezhetően nem hatékony. Alternatívaként a korlátozott államot lehet és kell felmutatni, a lassú korrekcióban pedig a demokratikus ellenzék erőinek szerinte még a választások előtt meg kell állapodniuk abban, hogy milyen ütemtervben és milyen prioritások alapján teszik korlátozottabbá, hatékonyabbá és demokratikusabbá az államot.

Fleck szerint a munkajog és munkajogi státusz az egyik első pont kell hogy legyen a negyedik köztársaság kialakításakor. „Nem lehet ennek az új építésnek az a társadalmi képzete, hogy lecseréljük azokat, akik az előző rendszerhez voltak lojálisak. Ehelyett az elvek helyreállítására kell koncentrálni (...) Társadalmi támogatottság nélkül üres lesz a negyedik köztársaság”– mondta. Tóth Zoltán választási szakértő szerint a demokratikus pártoknak paktumot kell majd kötniük, a választások előtt egy évvel egyfajta előválasztást tarthatnának, kiválasztva a legjobb közös jelölteket.

Szekeres Imre szerint minden olyan erőt koncentrálni kell, amely meg akarja változtatni a jelen viszonyokat
Szekeres Imre szerint minden olyan erőt koncentrálni kell, amely meg akarja változtatni a jelen viszonyokat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.