1944. április 16-án, Kárpátalján indult meg a magyarországi zsidóság gettóba zárása. Fideszes kezdeményezésre több mint tíz éve ez a nap a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja. 

Az emléknap üzenete, hogy senki sem élhet félelemben Magyarországon

A közelmúltban bejárta a sajtót a hír, hogy a Titanic elsüllyedésének centenáriumára jó néhányan rácsodálkoztak a világban: a történetet feldolgozó filmdráma valós eseményeken alapul. Ezért talán nem fölösleges hangsúlyozni: a zsidóság elleni fellépés nem 1944 tavaszán, a német megszállás után kezdődött Magyarországon, de még csak nem is az 1941-es – sok ezer áldozatot követelő – kőrösmezei deportálásokkal vagy az úgynevezett zsidótörvényekkel, amelyek közül az elsőt 1938-ban szavazta meg a magyar parlament.

Hanem évtizedekkel korábban, 1920-ban: a „numerus clausus” (zárt szám) bevezetéséről szóló jogszabály elfogadásával.

A numerus clausus körül még mindig sok a tévhit. Ezekkel szállt szembe Kovács M. Mária történész. (Tanulmánya a Jogfosztás – 90 éve című, a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület által tavaly kiadott kötetben jelent meg. Szerkesztő: Molnár Judit.)

A magyarországi zsidóság 1867-től teljes jogegyenlőséget élvezett. Azzal, hogy 1920-ban a numerus clausus radikálisan, a „számarányuknak megfelelően” korlátozta a zsidók jelenlétét az egyetemeken, a magyar állam olyan jogokat vont el, amelyekről azt lehetett hinni, végérvényesen biztosították számukra.

A numerus clausus elvileg valamennyi nemzetiségre vonatkozott, de nyilvánvalóan csak a zsidóság ellen irányult. (Az „izraelita” meghatározás addig vallást jelölt, ám a jogalkotó rendelkezett arról, hogy immáron nemzetiségnek kell tekinteni.) A törvény egyik hivatalosan deklarált célja az volt, hogy helyet teremtsen a világháború miatt feltorlódott, katonaviselt keresztény hallgatóknak. A másik érv szerint azért kellett korlátozni a zsidók továbbtanulási jogait, mert Trianon miatt sok volt az értelmiségi menekült.

A húszas évek közepére azonban bebizonyosodott – állapítja meg a történész –, hogy sem a menekültek, sem a trianoni keresztény középosztály részéről nem következett be az a kétségbeesett roham az egyetemi felvételekért, amely az intézkedést indokolttá tehette volna. 1924-ben már a zsidókvóta élharcosának számító budapesti orvoskarnak sem volt annyi keresztény jelentkezője, amennyit az állami keretszám alapján fel kellett volna vennie. – A numerus clausus ellenére a keresztény értelmiség gyermekei nem jelentkeztek nagyobb számban az egyetemre – mondta Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1925-ben.

A törvény a kisebbségbe került erdélyi magyarok helyzetére is rossz hatással volt – hívja fel a figyelmet Kovács M. Mária. Románia egy sor erdélyi magyar iskolát a magyarországi numerus clausus törvényre hivatkozva szüntetett meg, mondván, hogy a magyarok helyzete Romániában éppen olyan („túlságosan jó”), mint a zsidóké Magyarországon.

Az ország vezető politikusai egyébként a kezdetektől tisztában voltak a kül- és belpolitikai kockázatokkal. A történész szerint ezt jelzi, hogy a szavazástól távol maradt maga a miniszterelnök, Teleki Pál, ahogyan a miniszterek többsége is. A kormány a zsidók jogfosztását úgy vitte keresztül, hogy az általa beterjesztett törvényért áthárította a felelősséget a Nemzetgyűlésre (akkori parlament), remélve, hogy megőrizheti nemzetközi szalonképességét.

Kovács M. Mária szerint a numerus clausus felmondta az állam és a zsidó állampolgárok közötti alkotmányos jogviszonyt. Jelentősége messze túlmutat az egyetemek falain, vészterhes új korszakot nyitott meg. Tulajdonképpen ez volt az első zsidótörvény.

Mindenki áldozat lehetett

A holokauszt magyarországi emléknapján Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tárlatvezetést tartott a nemzetközi sajtó képviselőinek a Páva utcai emlékközpontban. Számára – mint mondta – a holokausztban annak univerzalitása a „legmegdöbbentőbb”, az, hogy faji alapon a gyermekektől az idősekig mindenki áldozat lehetett. A Páva utcai rendezvényen Szita Szabolcs történész, a központ ügyvezető igazgatója kijelentette: az emléknap üzenete az, hogy senki sem élhet félelemben Magyarországon. Az Országgyűlésben Lezsák Sándor, a házelnök feladatkörét gyakorló alelnök és mások is megemlékeztek a vészkorszak áldozatairól. A szocialista Steiner Pál kijelentette: napjainkban is fel kell lépni minden ordas eszme ellen. Az emléknapon vidéki városokban is rendezvényeket tartottak.