Gyurcsányék feljelentik a Közgépet

Miután nem bízik sem a parlamenti többségben, sem a magyar igazságszolgáltatásban, ezért a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Unió csalás elleni hivatalánál jelenti fel a Közgép Zrt.-t és Simicska Lajost.

Varju László, a DK pártigazgatója mindezt azután jelentette be, hogy a Népszabadság beszámolt arról: a milliárdos állami megrendeléseket szerző Közgép nyilatkozott arról, hogy tényleges tulajdonosa Simicska Lajos, a Fidesz egykori pártpénztárnoka. Varju közölte: már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy az állami milliárdokkal kitömött Közgép tulajdonosi háttere meglehetősen homályos. A politikus szerint azzal, hogy kiderült Simicska Lajos érintettsége, „eljutottunk oda, hogy a Fidesz politikai züllése mellett már a morális züllés is folytatódik”.

Varju László arról beszélt, hogy a Közgép közpénzből származó bevételeit mindenképpen ki kell vizsgálni. A DK politikusa viszont hangsúlyozta: vizsgálóbizottságot nem kezdeményeznek, mert a parlamenti többség úgysem szavazza meg. Nem fordulnak az Állami Számvevőszékhez, hiszen annak elnöke egy volt fideszes képviselő, ahogyan nem fordulhatnak Polt Péter legfőbb ügyészhez és a Szájer József fideszes EP-képviselő felesége által irányított bíróságokhoz sem. Varju László bejelentette, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordulnak kivizsgálásért, és kezdeményezik, hogy annak lezárultáig a Közgép ne kaphasson további, közpénzekből finanszírozott megrendelést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.