Kutyaszorítóban

„Megvédjük Magyarországot és a magyar emberek becsületét” az alaptalan rágalmakkal szemben – januárban még ezt üzente a miniszterelnöki szóvivő, amikor a bírósági reform kapcsán uniós körökben súlyos aggályokat fogalmaztak meg.

Azóta két kötelezettségszegési eljárás indult, s a jegybank körüli viták is várhatóan fölerősödnek. És nincs vége: jönnek más sarkalatos törvények – a családjogi törvénytől a választási törvényig –, mert az Európa Tanács úgy véli, az alkotmányos intézményrendszer szinte egészét érdemes górcső alá venni. A vizsgálódás eredményeként pedig nem a magyar emberek becsületébe gázoló, alaptalan rágalmakat fogalmaznak meg, hanem tételesen felsorolják azokat a jogállami követelményeket, amelyek a hazai jogszabályokban nem – vagy csak korlátozottan – jelennek meg. Hiába értetlenkedik a kormány amiatt, hogy nem ismertek a hiteltárgyalási feltételek, Andor László EU-biztos közölte, hogy a „hitelfeltételek” január óta nem változtak: a jegybank függetlensége és az igazságszolgáltatás megbízható működése. Ami ez utóbbit illeti: a csomag egyik elemét a velencei bizottság bontotta ki. Nem érdemes legyinteni hát azzal, hogy csak az számít, amit az Európai Bizottság közöl.

Az EB álláspontja a velencei bizottságé. Az pedig átkozott kutyaszorítóba kerül, aki továbbra is becsületbeli ügynek tekinti ezt. Illetve anynyiban mégis becsületbeli, hogy egy uniós tagállam magára valamit adó politikusa számára a jogállami normák érvényesítése becsületbeli kérdés. Erről pedig Brüsszel túl sokáig már bizonyosan nem alkudozik velünk. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.