Itt vannak a feltételek

Nem Brüsszel húzza az időt. A bizottság álláspontját mindenki ismeri, az nem változott az elmúlt hetekben – jelentette ki tegnap az Európai Bizottság szóvivője, Olivier Bailly annak kapcsán, hogy az elmúlt napokban több kormányzati nyilatkozat is a bizottságot hibáztatta a tárgyalások halogatásamiatt, azt kérve számon a testületen, hogy még mindig nem fogalmazta meg konkrét feltételeit.

Bailly szerint semmilyen más kötelezettségszegési eljárásban sem dolgozott olyan gyorsan a bizottság, mint a legutóbbi magyar ügyekben, és a gyorsított eljárás is a dosszié minél előbbi lezárását szolgálja. A szóvivő közölte, hogy a bizottság heteken belül dönthet a magyar kérdésekben.

A feltételeket övező kormányzati kétség oszolhatott tegnap, amikor nyilvánosságra került a velencei bizottság és az Európai Központi Bank kritikája: előbbi az igazságügyi rendszer kapcsán fogalmazta meg észrevételeit, utóbbi pedig a jegybanktörvényt érzi továbbra is hiányosnak. Andor László foglalkoztatási biztos lapunknak elmondta, nem is lehetett ezeken kívül más fejleményre számítani: a bizottság már januárban ezeket a témaköröket jelölte ki további vizsgálatra. Arról, hogy a bizottság egyik szóvivője szerint a „biztonságos jogi környezet szavatolása” a hiteltárgyalás feltétele, az volt a biztos véleménye, hogy ezt szinonimaként kell értelmezni, nem új feltételként. Andor László arra emlékeztetett, hogy Olli Rehn pénzügyi biztos és Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter januári találkozóján a bizottság képviselője egyértelműsítette, mi az elvárása, márpedig nincs különbség a bizottság és Rehn álláspontja között.

Másként értelmezik a brüsszeli nyilatkozatokat itthon. Egy kormánypárti forrásunk szerint „a demokráciadeficittel kapcsolatos elvárások fontosak, de az EU-szóvivőnek a befektetői bizalom visszaszerzésére vonatkozó nyilatkozata mögött nyilvánvalóan az húzódik meg, hogy Magyarország hozzon helyzetbe egyes multicégeket, illetve felejtse el a bankok adóztatását”. Egy kormányzati szereplő pedig váltig állította, hogy nem tudják pontosan, mi a hivatalos előfeltétele az érdemi tárgyalások megkezdésének. „Az EU részéről újabb és újabb észrevételek hangzanak el, de a magyar kormány nem teljesíthet minden nem hivatalos uniós feltételt már az előkészítő tárgyalások során, hiszen ez olyan, mintha feltett kézzel menne az érdemi tárgyalásra” – mondta.

Van esély rá, hogy a véleménykülönbségeket a legmagasabb szinten tisztázzák a felek. Úgy tudjuk, hogy Orbán Viktor kormányfő április 23-án Brüsszelben tartózkodik majd, ahol alkalma nyílhat találkozni José Manuel Barroso bizottsági elnökkel. Lapunk kérdésére a bizottság szóvivője elmondta: lehetséges, hogy létrejön a találkozó, de még nincs napirendre véve. 

Mario Draghi, az EKB elnöke tegnap nagyon aggódott Magyarországért
Mario Draghi, az EKB elnöke tegnap nagyon aggódott Magyarországért
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.