Bizonytalanságban a Klubrádió

A médiahatóság már április 4-én megkapta a bíróság jogerős ítéletének írásos változatát arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla március 14-én hatályon kívül helyezte a Médiatanács decemberi döntését, amely az Autórádiót hirdette ki nyertesnek a 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázaton, mert a kft. pályázatában alaki hiba volt, nem volt cégszerűen aláírva a pályázat minden oldala.

A Médiatanács azonban még nem tűzte napirendjére a bíróság döntésének végrehajtását, mert – ahogy azt lapunk kérdésére a hatóság kommunikációs igazgatósága válaszolta – munkatársaik tanulmányozzák az ítéletben foglaltakat.

A bíróság jogerős ítélete szerint a Médiatanács a pályáztatást nem ismételheti meg, csak a nyertes személyét illetően kell új döntést hoznia. Ez azt jelenti, hogy a Médiatanácsnak új határozatban meg kell állapítania, hogy az Autórádió Kft. pályázata alaki hiba miatt érvénytelen volt. Ezután pedig a fennmaradó érvényes pályázatok közül kell kihirdetnie a nyertest. A pályázati pontozás értelmében a lehetséges 72-ből 66-ot kapott az Autórádió, a második pedig a Klubrádió lett 65 ponttal.

Elméletileg ebből az következne, hogy a Klubrádió nyeri el a 95,3-as frekvencia sugárzási jogát, de a médiahatóság már az ítélet kihirdetésének napján visszatámadt, hogy a pályáztatás során a Klubrádió is elkövetett alaki hibákat, így minden anyagot újra át fognak nézni. A Klubrádió ezt visszautasította, mondván, az ő pályázatuk minden formai követelménynek megfelelt.

Lapunk a médiahatóságtól próbálta kikérni az Autórádió Kft. pályázati anyagát, ezt azzal az indoklással utasították el, hogy a bíróság jogerős ítélete miatt a Médiatanács nem kötött szerződést a céggel, a törvény szerint pedig csak a szerződéskötést követően lehet adatokat kiadni a pályázatokról egy harmadik személynek.

Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója lapunknak azt mondta: továbbra is bizonytalanságban vannak az időpontokat illetően, mert a médiatörvény nem szab határidőt a Médiatanácsnak, hogy mennyi időn belül kell végrehajtania a bírósági ítéletet. A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a mostani médiahatóság és jogelődje immár két és fél éve jogsértő állapotot tart fenn a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződéseivel kapcsolatban. Ez pedig jelentős anyagi károkat is okoz a Klubrádiónak.

Arató ismét megerősítette, hogy a folyamatban lévő bírósági perek és ítéletek miatt többször is megpróbálta felvenni a kapcsolatot Szalai Annamáriával, a Médiatanács elnökével, hogy tárgyaljanak a megoldási lehetőségekről, de ezek a megkeresések nem vezettek eredményre.

Arató András, a Klubrádió tulajdonosa az ítélethirdetésre vár a bíróság folyosóján
2012. március 14. Klubrádió, frekvencia per, tárgyalás, ítélethirdetés. Arató András rádiótulajdonos. Fotó: Kurucz Árpád
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.