A forgalomnövekedés a fő szempont

Szomszédos, de a magyar–román határ két oldalán található településeket összekötő utakból nyolcat adnak át 2012-ben, és ugyanennyi terv előkészítése fejeződik be az idén.

A Varratmentes Európa projekt keretein belül tervezik meg a határon átmenő új utakat, arra törekedve, hogy az országhatár ne jelentse egyben a világ végét is.Mint a legtöbb közúti fejlesztésre, a határon átnyúló fejlesztések támogatására is a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) tesz javaslatot. Fontos szempont ebben, hogy a határon átmenő új utak hogyan kapcsolódnak a két ország meglévő úthálózatához.

A KKK-tól arról érdeklődtünk, mi alapján döntik el, melyik határon átnyúló út érdemes támogatásra. Kalmár Koppány, a szervezet kommunikációs vezetője szerint a megfelelően előkészített helyi kezdeményezéseket részesítik előnyben, amelyek nagy forgalomnövekedéssel kecsegtetnek. Az előkészítésre kiírt pályázatokon nyertes községeknek ez egy lehetőség arra is, hogy kitalálják, milyen konkrét gazdasági és idegenforgalmi előnyökkel járhat számukra, ha viszonylag akadálytalanul juthatnak át a szomszéd településre. Erre Kalmár Koppány példaként említi: a Körösnagyharsány–Körösszeg közötti útszakasz kiépítését követően újból lehetőség nyílik a Sarkad-közeli települések számára a mezőgazdaság fellendítésére azáltal, hogy a nagy felvevőpiacnak számító Nagyvárad közúti elérése 40 km-ről 20 km-re csökken.

A KKK az újonnan épülő utak várható forgalmát becsülve azt is figyelembe veszi, hogy az út hogyan csatlakozik a magyar oldalon meglévő úthálózatba – amely az eddigi zsákfalvak esetében gyakran nem túl jó minőségű. Az is előfordulhat, hogy az új határút miatt megnövekedő forgalom a korábbi zsákfaluba vezető utak felújítását is előresorolja a KKK prioritási listáján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.