Tiszteletből megtartják a nevet

Az Albacomp ízig-vérig székesfehérvári cég, amely azzal, hogy a rendszerváltozás előtti és utáni években kihasználta a Közép-Európában bekövetkezett informatikai robbanást, a magyar piacon is meghatározó szereplővé nőtte ki magát – közölte kérdésünkre Cser-Palkovics András, a város polgármestere, aki szerint a cég korábbi sikerei a fehérvári műszaki értelmiség felkészültségét demonstrálták, a menedzsment lokálpatrióta elkötelezettségét pedig az elmúlt negyedszázadban könnyen le lehetett mérni a társaság társadalmi szerepvállalásán, a helyi sport- és kulturális élet anyagi támogatásán.

A polgármester kérdésünkre úgy fogalmazott, bármely cég megszűnése komoly problémát jelent az önkormányzat számára: munkahelyek szűnnek meg, csökkennek a város adóbevételei, egyúttal növekednek a szociális kiadásai, ám egy olyan szimbolikus jelentőségű vállalkozás, mint az Albacomp elveszítése, érzelmileg is súlyosan érintené a város polgárait.

– Nagyon bízom az Albacomp túlélésében, ezért az esetleges megszűnésének következményeiről nem kívánok spekulálni, ellenkezőleg: azt vizsgálom, az önkormányzat mit tud tenni a vállalkozás, a munkahelyek megőrzése érdekében – mondta kérdésünkre Cser-Palkovics, aki ugyanakkor hozzátette, mivel az Albacomp alapvetően nem a fehérvári piacból él, így az üzleti tevékenységére a városnak nincs érdemi hatása.

A polgármester kifejtette, a társaság közvetlen támogatására az önkormányzatnak ugyan nincs lehetősége, viszont más eszközökkel megpróbálnak segítséget nyújtani a cégnek. Így például nemrég fejeződött be egy olyan önkormányzati beruházás, amelynek a közbeszerzési eljárását az Albacomp nyerte: a cég 300 millió forint értékben szerelhetett fel a fehérvári iskolákban digitális táblákat. Cser-Palkovics Andás jelenleg a legfőbb feladatának az Albacomp férfi kosárlabdacsapatának megmentését tartja, miután a csődvédelembe menekült cég nem tudja tovább támogatni a klubot.

A most futó bajnoki szezon végéig – az előző húsz év előtt tisztelegve – a csapat megtartja az Albacomp Fehérvár nevet, hacsak nem jelentkezik addig egy olyan szponzor, amely felvállalja a költségvetés 40-50 százalékát, amivel automatikusan névadóvá válhatna. Az informatikai cég háttérbe vonulása egyébként nem volt váratlan: fénykorában az Albacomp állta a kosárcsapat büdzséjének 60 százalékát, tavaly azonban ez az arány már csak tíz százalékot jelentett.

Cser-Palkovics polgármesteri dolgozószobájában Székesfehérváron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.