Jó példáért nem kell messzire menni. A szomszédos Ausztria egy határszéli kisvárosában, Güssingben a helyi tulajdonú erdőkben termelt biomassza felhasználásával villamos energiát és a kisváros távfűtésére hőenergiát termelnek, amit európai uniós, tagállami és tartományi forrásokkal is támogatnak. Eredményként tudják felmutatni a kisvárosban maradó bevételeket. 

Ez nem a nagy országos társaságok vagy a távoli gázmezők tulajdonosainak profitját gyarapítja, mivel a helyben termelt villamos és hőenergia ellenértéke a helyi mezőgazdasági, valamint erdészeti eredetű biomassza- és energiatermelőknél marad – mondja Balogh László, a Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) elnöke.

Nemcsak a megújuló energia felhasználásának, hanem feldolgozásának, kezelésének is vannak gazdasági előnyei: például az ehhez szükséges gépek, eszközök kifejlesztése, gyártása piacképes árut, új munkahelyeket és exportlehetőségeket teremt. A környező országok közül Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia nálunk sikeresebben él ezzel a lehetőséggel.

Nemcsak új állások jönnek létre, hanem még a felívelő szakaszban be tudnak szállni azokra a globálisan létrejövő új piacokra, amelyeket az Európában elindított, nagy megújulóenergia-támogatási hullám erősít.

Magyarországon azonban pártokon és kormányokon átívelően sem a vidék, sem az ország nem tud profitálni a helyben, megújuló forrásokkal termelhető energia előnyös hatásaiból – hangsúlyozza az MMESZ elnöke. A hazai jogi és gazdasági környezet évtizede, a mai napig sem támogatja megfelelően a szakterület fejlődését. A belterjes magyar irány itt sem teszi lehetővé a globalizáció által nyújtott lehetőségek kihasználását.

Az e területen tett kormányzati intézkedések kevésbé átláthatóak, a pályázati források odaítélése gyakran nem látszik transzparensnek. Úgy tűnhet, a hatalommal szorosan együttműködő, igen jelentős és növekvő pénzügyi potenciált képviselő fentebb említett erők külső szemek elől elrejtett működése mégiscsak képvisel valamilyen nemzeti érdeket. A tényleges helyzetkép azonban éppen az ellenkezőjét mutatja, emeli ki Balogh László.

Az „állami emlők” erőteljes és jórészt kisajátított igénybevételével elszívják a forrásokat a kis- és közepes méretű résztvevők elől. A nemzetközi versenyben azonban részt sem vesznek, mert a hatalommal történő kevésbé normatív – bár kényelmes – együttműködést megszokva képtelenek a nemzetközi pályán eredményeket elérni. A belterjes „siker” addig tart, amíg ki nem sajátítja más, a politikai kapcsolatépítésben eredményesebb csoport. Vagy ameddig az „állami emlő” el nem apad.