Gyilkosság Kulcson: már csak a döbbenet maradt

Négy és fél órával azután, hogy négy családtagját egy bozótvágóval halálra kaszabolta, késével összeszurkálta és súlyosan megsebesítette édesanyját, nővérét és annak barátját, a Fejér megyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ és a készenléti rendőrség közreműködésével őrizetbe vették a 24 éves ámokfutót.

Horváth Csanád Jutas a Dunaújvárostól tíz-egynéhány kilométerre fekvő Duna-parti település külterületének bokros-mocsaras részén machetével és késsel a kezében fogták el a kommandósok. Esélye sem volt ellenállni.

Középen a gyanúsított. A terrorelhárítók főnöke az elfogás után csak annyit mondott róla, hogy még nehezen vesz levegőt
Középen a gyanúsított. A terrorelhárítók főnöke az elfogás után csak annyit mondott róla, hogy még nehezen vesz levegőt

Kevéssel nyolc óra után értesítették a családi tragédiáról a rendőrséget. Egy telefonáló azt közölte, hogy a Hegyalja utcában egy férfi véres bozótvágó késsel a kezében súlyosan megsebesített egy járókelőt, majd elmenekült. Később kiderült, hogy a megtámadott „járókelő” Horváth Csanád Jutas nővérének a barátja volt, akit a család egyik tagja (feltehetőleg a barátnője) hívott segítségül az őrjöngő öccse megfékezésére.

Amit a házban találtak, még a legedzettebb nyomozókat is felkavarta. Minden csurom vér volt. A házhoz tartozó egyik melléképületben holtan találták a feltételezett családirtó bátyját, akivel az elsődleges vizsgálatok szerint már csütörtökön végezhetett a gyanúsított. Péntek reggel heves szóváltás, majd sikongatás hallatszott ki az utcára Horváthéktól. Egyes környékbeliek szerint valaki kirohant az utcára segítséget kérni, mások szerint a későbbi gyanúsított tűnt fel egy rövid időre, amikor megsebesítette nővére barátját. Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő a sérültek állapotáról péntek délután csak annyit közölt: még egyikük sem kihallgatható.

Az ORFK vezetője azonnal Kulcsra küldte a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósait és csaknem 150 főt a készenléti rendőrség állományából. A helyi rendőrökkel együtt mintegy háromszázan keresték a település környékén Horváth Csanád Jutast kutyákkal, helikopterekkel. Végül az egyik kutya vezette nyomra a rendőröket. A távolból tisztán látták, hogy a fiatalember kezében tartja a bozótvágót és egy kést, ezért a kommandósokra bízták az elfogását.

Hajdu János, a TEK főigazgatója később újságírók előtt az elfogás körülményeiről csak annyit mondott, hogy a gyanúsított nem tanúsított ellenállást, s az elfogásakor nem sérült meg, a kezén és a lábán lévő sebeket korábban szerezte. Hajdu arra a kérdésre, hogy a fiatalember mondott-e bármit is az elfogása után, csak annyit válaszolt: „Még nehezen vesz levegőt.”

A gyilkosságok indítéka egyelőre ismeretlen. Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint nem zárható ki, hogy a poszttraumás stressz miatt a gyanúsított esetleg napokig nem lesz kihallgatható. Bilkei a rendelkezésre álló kevés információ alapján nem akart találgatásokba bocsátkozni, hogy mi válthatta ki Horváth gyilkos indulatát. Nem kizárható, hogy valamilyen drog hatása alatt ölt.

A tragédia sokkolta a Fejér megyei településen élőket: péntek délelőtt sokan még a „szabadon kószáló gyilkos” miatt aggódtak, a gyanúsított elfogása után azonban már csak a döbbenet maradt. A megkérdezett helybeliek, még Horváthék telekszomszédai is alig-alig ismerték a zárkózott családot. Azt viszont többen is megemlítették: Horváth Csanád Jutas édesapja sokáig jómódú építési vállalkozó volt, ám a kilencvenes években beszállt a „szocpol-ügyeskedésekbe”, és megbukott, több mint két évet volt börtönben. Szabadulása után a család zárkózottabb lett, mint valaha, és – jegyezte meg egy kulcsi asszony –„jóval szegényebb is”. A gyilkossággal gyanúsított fiatalemberről a Hegyalja utca közelében élő Fekete László anynyit mondott: mindig is szűkszavú, magának való fiúnak tűnt.

Arról még kevesebbet tudtak a helybeliek, hogy vajon mi válthatta ki Horváth Csanád Jutas gyilkos indulatát. Néhányan úgy vélik, egyik családtagjával már egy nappal korábban végzett, s amikor ez kiderült, úgy gondolta, senki sem maradhat életben. A legtöbben azonban egyszerűbben magyarázták a brutális mészárlást: a fiatalember alighanem „egyszerűen bekattant”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.