'Pisti, te öltél már embert?'
Az első hetekben óriási médiaérdeklődés közepette zajló monstre tárgyalássorozat iránt már 2011 nyarán megcsappant az érdeklődés. Tegyük hozzá: a közvéleményt sem foglalkoztatja már igazán a korábban az évszázad botrányaként aposztrofált, aljas indokból elkövetett, vétlen életeket követelő brutális és gyáva bűnténysorozat. Pedig továbbra is van ok a figyelemre.
A vádlottak közül egyedül a negyedrendű Cs. István tett teljes körű feltáró vallomást. Az első- és másodrendű vádlott K. fivérek, csak a benzinpalackos gyújtogatásokat és a sérüléseket nem okozó lövöldözéseket ismerik el, a gyilkosságok elkövetését – ahogy P. Zsolt harmadrendű vádlott a terhére rótt valamennyi bűncselekményt – továbbra is tagadják.
A bizonyítási eljárás egyértelműen rávilágít, hogy az olykor dilettáns szakmai hibákat vétő, jogszabályokat sértő Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH), Katonai Biztonsági Hivatalt (KBH), valamint a rendőrséget is közvetve felelősség terheli ártatlan emberek haláláért.
Miszori László tanácsvezető nemegyszer türelmét vesztette, és ingerülten teremtette le a tanúkat – legyenek azok vádaskodó hozzátartozók, handabandázó neonácik, foglalkozásuk szabályait semmibe vevő mentősök, orvosok, rendőrök, tűzoltók, nemzetbiztonsági tisztek –, akik a bíró számára pofonegyszerű kérdéseket sem mindig értették, nemhogy válaszolni tudtak volna rájuk. Merthogy legtöbbjük egy másik magyar nyelvet beszél. A tanácsvezető nyilvánvalóan nem lakott még faluszéli putriban, nem járt kisegítő iskolába, nem szedett marékszámra agyradírozó gyógyszereket, mint ahogy a pulpitus másik oldalán sem állt még izzadt tenyérrel, így aztán természetesen sokkoló volt számára, hogy egyeseknek az autó és a személygépkocsi nem ugyanazt jelenti.
Mindazonáltal a cigány tanúknak (elsősorban is a tatárszentgyörgyi áldozatok családtagjainak) sikerült leginkább kihozni őt a sodrából. Ennek megfelelően 50 ezer forintos rendbírsággal „honorálta” a nagypapa elkeseredett és kétségtelenül sértő kifakadását, ahogy a Kislétán meggyilkolt asszony nővérének gúnyos megjegyzését is. Ellenben a harmadrendű vádlott kigyúrt, Kígyó becenévre hallgató cimborájához, aki teljes felsőtestével a pultra tehénkedett, foghegyről válaszolgatott, egy rossz szava sem volt a szigorú tanácsvezetőnek. A média által a tárgyalás koronatanújának kikiáltott asszonyt, K. Árpád munkaadóját és szeretőjét, aki többször is megváltoztatta rendőrségi vallomását, meghallgatásaikor mindanynyiszor színpadiasan kiborult, rendkívüli türelemmel és megértéssel kezelte Miszori. Ahelyett, hogy a nyilvánvalóan hamis tanúzásért feljelentette volna.
Bűnös hanyagságok
Már a „debreceni négyek bandájának” augusztus 21. hajnali elfogásába is orbitális hiba csúszott: miközben a Perényi1 zenei klub közönségének férfi tagjait földre fektették az állig felfegyverzett kommandósok, a negyedrendű Cs. István saját lábán sétált ki a helyiségből, majd nyugodtan hazamotorozott. Több mint egy órával később telefonon hívta vissza az egyik pultosnő a szórakozóhelyre. Hogy miért ment vissza az egykori koszovói missziós katona, aki pedig már első kihallgatásán elismerte el, hogy ő vezette a tiszalöki támadás helyszíne közelébe a gyilkosok autóját? Néhányan ma is azt gondolják, hogy talán azért, mert pár nappal elfogásuk előtt ő volt az, aki föladta a hatóságoknak a társait. Így aztán maga sem nagyon értette, miért nem vették a többiekhez hasonlóan (legalább falból) őt is nyomban őrizetbe a Pestről érkezett kommandósok. Talán, mert olyan hirtelen történt minden, hogy akkor még odafönt sem döntötték el, hogy Cs. Istvánból tanú, vagy vádlott legyen, ezért hagyták, hogy távozzon.Mivel bűnrészessége miatt mindenképpen kinézett neki jó néhány év, s hogy a feltételezett vádalku gyanúját is eloszlassák, kézenfekvőnek tűnt, hogy őt is a vádlottak padjára ültessék. Valószínűleg tehát ez nem szakmai baklövés volt, szemben azzal, amit a dabasi rendőrök a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság helyszínelése során adtak elő. Tegyük hozzá: kart karba öltve a felületes tűzoltókkal, a cigányoktól beijedt mentősökkel, a halott apa és kisfia testén a sörétnyomokat nem felismerő ügyeletes orvosnővel. Az elképesztő szakmai nemtörődömségeket és bűnös hanyagságokat komolyabb felelősségre vonás nem követte.
A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság utáni órák megdöbbentő abszurditásairól a tárgyalássorozatot végig figyelemmel kísérő Stépán Balázs a következőket írja (www.ciganyvadaszat-per.blog.hu, 2011. 09. 22.):. „Csorba (akinek fiát és unokáját lőtték agyon – T. J.) felhívta a rendőrséget, a tűzoltókat, a mentőt. A Tatárszentgyörgyön járőröző rendőrök érkeztek elsőként, de Csorba akkor már ismerősét, a dabasi kapitányt, Kocsis Istvánt tárcsázta: „Azonnal gyere, Pityu, bazmeg, lemészárolták a családomat”. A helyszínre érkező rendőrtiszt leintette: „Á, dehogy, a leszakadt tetőgerendából kiálló kétszázas szögek” okozták a sérüléseket, mondta a tűzoltók feltételezésére hivatkozva, baleset történt, és csak akkor tért vissza a helyszínre, amikor – már nappal – megtalálták a lövedékeket, a söréteket, és a hüvelyeket a hóban, a ház körül bóklászó rokonok és helybeliek, PetrikMárton és családjameg a többiek. A tanú szerint a rendőrség csak e bejelentés után vizsgálta át a már alaposan feldúlt környéket. Csorba Csaba a tárgyaláson azt is állította, hogy a hóban talált hüvelyek a támadás után kerülhettek a ház udvarára, a frissen lehullott hóba.
Valamit elrontottak
Cs. Istvánnak a sorozatgyilkosság másodrendű vádlottja, K. István mesélt a téli akcióról: „Volt egy olyan, hogy a tatárszentgyörgyi eseményeknél valamit elrontottak. Konkrétan nem tudom, hogy ki lőtt, mi lőtt, azt tudom, hogy a tűznél a Dezső (P. Zsolt, a sorozatgyilkosság harmadrendű vádlottja – T. J.) bent volt a házban, és a Dezsőre támadt az apuka, és ahogy menekültek, az apuka mögött szaladt közvetlenül a kisfiú, és így lőtte meg valamelyikük oldalról (…). A Montiban (a debreceni Monti ezredes utcai Loki klub) a folyosón vagy a konditeremben kérdeztem Pistitől, hogy figyelj, Pisti, te öltél már embert? Ő azt mondta, hogy nem. Aztán halkan megsúgta, hogy nem tudja milyen érzés, amikor úgy lő rá valakire, hogy meg is hal. Aztán Tatárszentgyörgyről kérdezett, mivel előtte pont azt láttuk a tévében, hogy kíváncsi vagyok-e, mi történt. Én mondtam, hogy igen. Aztán azt mondta el, hogy el lett baszva a dolog, és hogy az apuka rátámadt a házból kifelé menet Dezsőre, és az apuka mögött volt a gyerek, és oldalról kapták a lövést. Azt nem mondta, hogy ő lőtt vagy a testvére lőtt, vagy másvalaki lőtt-e, csak hogy oldalról lőttek. Nekem az a benyomásom, hogy Pisti úgy mondta, mint aki járt a helyszínen…”
Hab a tortán, hogy Cs. Istvánt igazoltatták a rendőrök a tiszalöki gyilkosság (2009. április 22.) éjszakáján, 34 kilométerre a helyszínről. „Nem volt nála fegyver, ezért nem volt elegendő adat és jogalap a letartóztatásához” – magyarázta a nem mindennapi malőrt Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megbízott vezetője. Fegyvert ugyan tényleg nem találtak, de azon kívül minden egyebet, ami gyanús lehetett volna. A rendőrjárőr becsületére legyen mondva erről precíz jelentést is írt, elöljárói további intézkedését szorgalmazva. Mindhiába. A jelentés ugyanúgy elsülylyedt a rendőrségi bürokrácia tengerében, mint korábban a K. István további megfigyelésére figyelmeztető NBH-javaslat.
A zászlós írását azzal zárta, hogy „jelentésem további intézkedés céljából teszem meg”. Ám további intézkedés nem történt, s a tettesek néhány hónap múlva mentek tovább Kislétára gyilkolni. Az egész helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amikor a móri gyilkosok, Nagy László és Weiszdorn Róbert a nyolc áldozat halálával végződött mészárlás után békésen autóznak Skodájukkal hazafele, Tatabányára, ám Mór határában lecsaptak rájuk a rendőrök, és jól megbüntették őket – gyorshajtásért...
„Fülest” kaptak?
Pedig a tanúk szerint a cigányvadászok már a kezdet kezdetén megállíthatóak lettek volna, ha a rendőrök komolyabban veszik a munkájukat. „A fiam szólt, hogy lövöldöznek, megtámadtak minket, hívjam a rendőrséget” – idézte föl a galgagyörki, 2008. július 20-i támadás eseményeit B. Lászlóné (www.cigányvadaszat-per.blog. hu, 2011. 05. 26.). „A rendőrök viszonylag gyorsan, tíz-tizenöt percre jöttek” –mondta el még 2008. december 9-én, a Nemzeti Nyomozó Iroda embereinek, a tettesek mégis eltűntek a helyszínről. „Elkaphatták volna a támadókat” – állította a tárgyaláson is a harmincnyolc éves aszszony. – „Mert a férfiak a kertek alatt, csak nagy kerülővel tudtak menekülni, nem az utcán keresztül”, ahol a lövöldözést követően szinte azonnal gyülekezni kezdtek a helybeliek.
A feltételezést, hogy a NNI gyors „fülest” kaphatott, erősítette a bírósági bizonyítási eljárás azon fázisa is, amely a Perényi1-ben elrejtett fegyverek megtalálásnak körülményeit járta körül. Kiderült, hogy augusztus 20-án riasztották az NNI-sek a Rebisz tűzszerészeit (mintha Debrecenben nem lettek volna tűzszerészek), akik éppen a fővárosi tűzijáték biztosítását látták el. Amikor egyikőjük gyorsan megtalálta a faburkolat mögé rejtett, tokba csomagolt egyik sörétes puskát, a kutatást nyomban befejezték. Hogy miféle márkára is bukkant, azt a bíró kérdésére nem tudta megmondani, mivel „egy tűzszerész nem ért a fegyverekhez”, fegyverszakértőt viszont nem tartottak szükségesnek a házkutatáshoz odarendelni az NNI nyomozói. Egyébként az eldugott többi fegyvert már a rendőrök találták meg. „Mintha megrendezték volna ezt az egészet”– véleményezte a furcsa házkutatást másodrendű K. István, akiknek szintén feltűnt, hogy elfogásuk körül valami nagyon nincs rendben.
(Részlet a Kritika áprilisi számában megjelenő hosszabb írásból. A szerző a cigánygyilkosságokról írt cikkeiért nemrégiben Pulitzer-emlékdíjat kapott.)
