Európa-szerte súlyos problémákat jelent a munkanélküliség, ami főleg a válság éveiben fokozódott elviselhetetlen mértékűre több tagállamban. A magyar munkaerőpiac problémái azonban nem az elmúlt években kezdődtek, vannak olyan területek, amelyeken több évtizedes lemaradásban vagyunk az uniós átlaghoz vagy éppen a régió más államaihoz képest. Megdöbbentő, de 2000–2010 között a foglalkoztatás átlagos rátáját tekintve gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt. A GKI Gazdaságkutató Zrt. Foglalkoztatáspolitikai kihívások című tanulmánya szerint az Európai Unió azon államaiban kedvezőbbek és javuló tendenciát mutatnak a foglalkoztatási mutatók, amelyek hosszú idő óta aktív, a munkaerő-piaci rugalmasságot előtérbe állító foglalkoztatáspolitikát működtetnek, GDP-arányosan sokkal többet költenek a gondok kezelésére, és maga az intézményrendszer is rugalmasan alkalmazkodik a változó helyzethez.

Magyarország a munkanélküliségi rátát tekintve a régió középmezőnyében van. Igazán kritikus állapot a tartósan munkanélkülieknél alakult ki. Az ilyen helyzetben lévők aránya az EU–27 átlagának másfélszerese –a foglalkoztatottakra vetítve tavaly 4 százalék feletti volt. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint amagyarmunkanélküliek 45,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,4 hónap volt.

A GKI Gazdaságkutató tanulmánya szerint azon öt állam között vagyunk, amelyekben 2000–2010 között nőtt ez az arány, szemben 22 országgal, ahol csökkent. De ha csak a válság éveit nézzük, akkor is abban a csoportban vagyunk, ahol nőtt a tartósan munkanélküliek aránya: Magyarországnál csak Portugália pozíciója rosszabb. A hasonló problémával küzdő Szlovákia, Lengyelország, Bulgária, Románia vagy a balti államok az elmúlt évtizedben jelentős előrelépést tettek – állítják a kutatók. A tartós munkanélküliség alacsony szintje ma már nemcsak a legfejlettebb EU-országokra jellemző, hanem Csehországra vagy éppen Szlovéniára is.

S hogy nálunk miért nem sikerül megküzdeni a problémával? Egyrészt mert Magyarországon a tartós munkanélküliekre jellemző, hogy alacsony végzettségűek, ami azt jelenti, hogy átlag feletti erőfeszítéseket kíván a kormányzati politika részéről visszaterelésük a munkaerőpiacra. Emellett felmérések sora bizonyítja, hogy a munkaerőpiacról tartósan kiesők jelentős része – mintegy harmada – nem is akar elhelyezkedni, s a munkáltatók sem szívesen alkalmazzák őket, még akkor sem, ha az pillanatnyilag pénzben kifejezett előnyt (például járulékkedvezményt) jelent számukra –mutat rá a GKI. Ezen okok miatt nem működtek a közmunkaprogramok, s hoztak csupán átmeneti javulást a foglalkoztatásban, de legfőképp a statisztikában.

Szinte behozhatatlan hátrányunk van a női foglalkoztatásban is, az 51 százalékos aránnyal csak Olaszország, Görögország és Málta marad le mögöttünk. A nemzetközi tapasztalatok aztmutatják, hogy a női foglalkoztatás bővüléséhez és egyúttal a demográ fiai problémák csökkenéséhez, vagyis a gyermekvállalási hajlandóság növeléséhez az atipikus foglalkoztatás lehetőségeik bővülése, a családtámogató szolgáltatások kínálatának párhuzamos bővítése jelenthetik a kiutat. Magyarországon most fél évig tartó megbízatással kormánybiztos foglalkozik a területtel, aki tervet készít a problémák megoldására.

Van némi javulás az idősek – 55-64 évesek – foglalkoztatásában, ami elsősorban a nyugdíjkorhatár emelésének tulajdonítható. Magyarországon 2000–2010 között 22-ről 37 százalékra nőtt az idősebbek foglalkoztatási szintje. Ezzel azonban még mindig a lemaradók között vagyunk, a közelebbi régió országaihoz képest is jelentősen.

Számok és problémák

Az Eurostat legutóbbi adatai szerint miközben nálunk 2012 februárjában 11 százalékon állt a munkanélküliségi mutató, a cseheknél 6,5, a lengyeleknél 10,2, a románoknál 7,1, a szlovénoknál 8,7, a szlovákoknál 14 százalékos volt a ráta. A foglalkoztatottságot nézve rosszabb a helyzet: 2010-ben Magyarországon 55,4, Csehországban 65, Lengyelországban 59,3, Romániában 58,8, Szlovéniában 66,2, Szlovákiában 58 százalék volt az arány. A hazai munkaerőpiac régóta megoldatlan gondja a felsőoktatás és a szakmai képzés torz szerkezete, a korlátozott területi mobilitás (nehéz rávenni a munkavállalót a költözésre, ingázásra). Itt kell megemlíteni a legális foglalkoztatás magas munkaadói közterheit, az atipikus foglalkoztatási formák korlátozottságát és a feketefoglalkoztatás elterjedését is.