Megbízható bélyegzőpárna, elmaradt bocsánatkérés

Schmitt Pál lemondásának ügye kedden is foglalkoztatta a nemzetközi sajtót. Több lap, köztük az amerikai Time magazin weboldala arra is felhasználta az alkalmat, hogy felidézze a Magyarországgal kapcsolatos korábbi híreket: a sajtószabadság és az új alkotmány ügyét, illetve beszámoltak a hazánk ellen indult uniós eljárások állásáról is.

A brit Financial Times szerint az államfő lemondásának nem lesz hatása az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalásokra vagy a kormány politikájára. Ám a lapnak nyilatkozó elemző, Mujtaba Rahman szerint középtávon lesznek fontos következményei, ugyanis az új köztársasági elnök 2017-ig lesz hatalmon, és a Költségvetési Tanáccsal együtt az új alkotmány szerint akár a parlamentet is feloszlathatja. A lap Róna Péter közgazdászt is idézi, aki még Schmitt lemondása előtt nyilatkozott. Szerinte egy bankár számára az a legfontosabb, hogy a rendszer működik-e olyan jól, hogy amikor hasonló problémák történnek, akkor kijavítja magát. Róna szerint nem, ezért nem fognak „kölcsönadni, kötvényeket vásárolni, mert a rendszer nem működik.” A cikk azzal fejeződik be: Magyarország szerencséjére a rendszer (benne a Schmittet lebuktató médiával) végül működött. Igaz, „nagyon szoros volt a helyzet.”

A Bloomberg üzleti hírügynökség szerint Orbán most a károkat próbálja enyhíteni. A cikk magyar szakértőket idézve latolgatja a jövőt. Antal Attila, az ELTE Politikatudományi Intézetének oktatója úgy nyilatkozott: Orbánnak most nagyon kell figyelnie, kit jelöl, mert sem választói, sem pártja nem fognak „még egy akkora hibát tolerálni, mint Schmitt.”

A Die Welt német konzervatív lap portrét közölt Schmittről Megbízható bélyegzőpárna címmel. A lap szerint a döntés a lemondásról „túl későn és nem teljesen szabad akaratból” történt – ismertette a cikket az MTI. A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap a címoldalán foglalkozott Schmitt lemondásával. A lap szerint a távozó államfő „az utolsó pillanatig ragaszkodott hivatalához.” A Le Figaro konzervatív francia lap szerint az államfő a nép nyomására mondott le. Kiemeli: hétfőn bocsánatkérés helyett kijelentette, hogy tisztességes munkát végzett.

Schmitt esetleges utódjáról ír a Hospodárské Noviny cseh napilap. A szerző, Martin Ehl úgy véli, „tekintetbe véve Magyarország nem túl vidám helyzetét Európában, a miniszterelnöktől okos húzás lenne, ha egy párton kívüli és ráadásul nemzetközileg ismert nem politikus személyiséget választatna meg”. A liberális szlovák napilap, a Sme is többoldalas összeállításban foglalkozik a magyar államfő lemondásával. Egyik írásában úgy vélte, talán Schmitt hamarosan egy más hivatalban „jelenik meg”, hiszen „túlélt már egy rendszert, túléli titulusának és funkciójának elveszítését is.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.