Hajléktalanok perlik a zuglói önkormányzatot

– Vacakot, a kutyánkat egy menhelyre vittük, ennyi volt, amit meg tudtunk menteni – mondja Gönczi Sándorné, aki nyaranta egy Trabantban élt élettársával, télen pedig egy zuglói vasbódéban. Elmondása szerint nem zavartak senkit, alkalmi munkákból éltek. Tavaly októberben azonban az önkormányzat az ő bódéjukat is lebontatta. Hozzáteszi: élettársát annyira megviselte az otthonuk elvesztése, hogy röviddel utána meghalt.

– Mindenünk odalett, a ruháinktól az iratainkig – emlékszik egy másik hajléktalan, Motel Lajos. Másikuknak faháza volt a területen, amikor hazajött este a munkából, már nem volt ott semmi. Azóta az utcán él. – Ha csak egy-két nappal előtte szólnak, akkor ki tudjuk menteni az értékeinket, én például a tévémet – teszi hozzá Balogh Ferenc.

Hozzájuk hasonlóan még körülbelül 15-20 hajléktalan élt a XIV. kerület Francia út és Egressy út kereszteződésénél lévő, a MÁV Zrt. tulajdonában álló területen saját építésű kunyhókban. Ezeket számolta fel a kerületi önkormányzat októberben. A hajléktalanok közül hatan most perelnek, azt kérik a bíróságtól, hogy az állapítsa meg személyhez fűződő jogaik, illetve emberi méltóságuk megsértését, valamint az egyenlő bánásmód törvényi kötelezettségének megsértését is. A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédő csoport és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda támogatásával azért kezdeményeztek polgári peres eljárást, mert nemcsak e két szervezet, hanem az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint is jogtalanul lakoltatta ki őket az önkormányzat. (Az ombudsman jelentését a zuglói önkormányzat visszautasította és közölte, hogy jogszerűen jártak el.)

Udvarhelyi Tessza, a Város Mindenkié csoport munkatársa elmondta, hogy az önkormányzat csak olyan menedékhelyet ajánlott fel a bontás után a hajléktalanoknak, ahonnan a tél elmúltával el kellett jönniük. Vannak, akik rokonokhoz mentek vagy üresen álló épületekbe költöztek, mások az utcán élnek. Szerinte ez része az egyes kerületeket jellemző, hajléktalanokat üldöző politikának, mely a télen alább hagyott, de most újra kezdődött. Példaként a múlt heti ferencvárosi kunyhóbontásokat említette. –Az önkormányzatok az embereket és a kunyhóikat is a szemét kategóriába sorolják és takarítás címszó alatt eltávolítják, de ha valaki a Rózsadombon épít illegálisan egy villát, akkor azt senki nem dózerolja le, hanem évekig pereskednek – teszi hozzá.

Pozitív példaként említette a csepeli önkormányzatot, ahol szintén le akarták bontani a kunyhókat, de a tiltakozások hatására most bontás helyett tárgyalnak az érintettekkel, keresve a mindkét félnek jó megoldást. Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda ügyvédje elmondta, a fő gond, hogy az emberek semmilyen értesítést nem kaptak a bontásról, az önkormányzat előzetes jogi eljárás nélkül, önkényesen lépett. Azt nem vitatják, hogy a kunyhók engedély nélkül épültek a MÁV területén, de úgy vélik, hogy valamilyen jogi eljárásnak a bontást meg kellett volna előznie. – Ma Magyarországon, egy jogállamban egy kutyaólat sem lehet lebontani eljárás nélkül – állította. Emlékeztetett, hogy egy nappal a bontás előtt az önkormányzat és a MÁV kötött egy bérleti szerződést, ami köztisztasági feladatokat rótt az önkormányzatra, ez alapján léptek másnap. Emiatt a jogvédők az ügyészségen is bejelentést tettek, mert szerintük színlelt szerződésről van szó.

Nem ez az első ilyen eset: 2002-ben a II. kerületi önkormányzat költöztetett ki romákat hasonló körülmények között, akkor a bíróság megállapította, hogy megsértették a romák emberi méltóságát, de kártérítést nem ítéltek meg. A mostani ügyben egy hete adták be a keresetlevelet, abban bíznak, hogy a per még nyár előtt megkezdődik. A hajléktalan emberek 5,6 millió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti igényt is bejelentettek. Udvarhelyi Tessza hozzátette, hogy tárgyaltak az önkormányzattal, de eredménytelenül. Annyit ígértek, hogy a Józsefvárosban már elindult, hajléktalanokat segítő LÉLEK programot átveszik és ebben a kunyhóbontásban érintett hajléktalanok is részt vehetnek.

Mindenük odalett, a ruhájuktól az irataikig
Mindenük odalett, a ruhájuktól az irataikig
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.