Az államtitkár Haraszti Miklóssal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korábbi sajtószabadság-képviselőjével csapott össze az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozata által szervezett, Martin József által moderált pódiumvitán.

Kovács Zoltán aljasnak és hazugnak minősítette a médiatörvényt és a hatóságot ért, cenzúrát, pártbefolyást emlegető kritikákat. Haraszti ugyanis azt kifogásolta újfent, hogy az egész média pártpolitikai irányítás, az egypárti Médiatanács fennhatósága alá került. Többek között a Habsburg-monarchiához, valamint a mai Fehéroroszországhoz hasonlította a médiaszabályozásunkat.

A „teljhatalmú” médiahatósággal szerinte nem az a fő probléma, hogy több területet lefed, hanem az, hogy nem választják el „gondos gátak” a kormánytól. Haraszti szerint a médiatörvény szöges ellentétben áll a nemzetközi standardokkal, de ez is volt a cél, hiszen egy jól átgondolt átrendeződésnek lehetünk tanúi. A médiahatósággal ugyanis egy minisztérium jött létre, a kommunizmus óta először Európában, visszaállamosították és szisztematikusan felszámolták a közszolgálati médiát, amit az „ezt tessék blőrözni, azzal tessék csőrözni” kifejezéssel világított meg. Az új rendszer, az öncenzúra rendszere szerinte tökéletesen végiggondolt, ezt a teljhatalmú Médiatanács adminisztratív, megfélemlítő, büntető eszközökkel tartja fenn.

Haraszti Miklós és Kovács Zoltán a pódiumvitán

Ebben az újfajta, posztszovjet rendszerben a kereskedelmi televíziók vagy vad szórakoztatást adnak, vagy – tájékoztatás gyanánt – kormánypropagandát. A harmadik út, ahogy a Klubrádió esetében láthattuk, kifele vezet a rendszerből.

– Nincs ideáltipikus rendszer, ez nem is volt cél – reagált Kovács Zoltán, aki ismét politikai támadásokról beszélt, de ezt nem a nagy tekintélyű nemzetközi szervezetek (EBESZ, ENSZ) kritikájára értette, mondta, hanem „a kudarcot vallott liberális erő képviselőire”, köztük Harasztira, akik után „most próbálnak eltakarítani” és a vádaskodások helyett értelmes, szakmai párbeszédet folytatni. Harasztit azzal vádolta, hogy jól behatárolható politikai előélete ellenére független szakértőnek tünteti fel magát, és elvbarátaival együtt, csúsztatásoktól hemzsegő kritikájukkal végigjárják az Egyesült Államokat, véleményüket egyedüli elfogadható igazságként próbálják elfogadtatni. Az „aljas módszerek” egyikének nevezte, hogy már a törvény elfogadása előtt rányomták a pártosság bélyegét a hatóságra.

Az Orbán-kormány kommunikációs államtitkára kiállt a médiahatóság politikai függetlensége és vezetője, Szalai Annamária mellett, mondván, Nyugat-Európában teljesen elfogadható, hogy egy független állami hatóságot olyasvalaki vezessen, aki előzőleg politikai pozícióban volt. Kovács kettős mércével vádolta a törvény kritikusait, és történelmi fejtegetésbe kezdett azt bizonygatva, hogy Európában nincs is közös standard a médiaszabályozásra, annyiféle modell létezik, és hogy a sajtószabadság nem szent és sérthetetlen, valamilyen állami szabályozásra szükség van.

Az államtitkár kitért a társszabályozásra mint a törvény egyik komoly eredményére, a szakmai egyesületekkel kötött megállapodások ugyanis okafogyottá teszik a törvény egyes rendelkezéseit. Majd azzal védte a médiatörvényt, hogy az nem lebeg a törvények fölött, a magyar jogrendszer részét képezi. Visszautasította továbbá, hogy bárki megkérdőjelezze a médiarendszer átalakításának demokratikusságát.