„Magyarország lejáratása sosem volt a célom”

Nyilatkozatban reagált a személyét érintő kitételekre Richard Field, a családjával több hónapja az Egyesült Államokba, a pennsylvaniai Lancasterbe visszaköltözött amerikai üzletember ugyanis szerepel a 2011. áprilisi gyöngyöspatai eseményeket feltáró országgyűlési eseti bizottság március végén publikált jelentésében. A dokumentum több ponton elmarasztalja Fieldet, azt állítva, hogy tevékenysége káros Magyarország számára.

Field szerint minden alapot nélkülöz azon állítás, miszerint ő a bizottság megkeresése ellenére több alkalommal is elzárkózott a testület előtti személyes megjelenéstől, s ezzel semmibe vette „Magyarország legfőbb népképviseleti szervét, valamint megsértette a hatályos alkotmány előírásait.” – A bizottság soha nem kért hivatalosan meg arra, hogy jelenjek meg előtte. Egyetlen alkalommal vette fel velem a kapcsolatot Kocsis Máté (az eseti bizottság elnöke –a szerk.), és mindössze egy írásos összefoglalót kért tőlem. Az ezzel kapcsolatos sajnálatomnak a jelentés által hivatkozott levelemben is hangot adtam – olvasható Field Népszabadsághoz is eljuttatott közleményében. A rendszerváltás óta Magyarországon élő, itt építési vállalkozást vivő és karitatív akciók sorát szervező amerikai először a 2010-es választási kampányban szerzett országos hírnevet. Több tízezer dollárral támogatta az LMP-t. Majd 2011 áprilisában hallatott magáról, ő volt az, aki a kezdeményezte a Véderő nevű szélsőjobboldali félkatonai szervezet tervezett gyakorlatozásától megijedt gyöngyöspatai romák kimenekítését.

Field szerint nem igaz az eseti bizottság jelentésének azon állítása sem, hogy magyarországi humanitárius tevékenységének célja „Magyarország és a kormány hazai és nemzetközi közvélemény előtti lejáratása” lenne. Éppen ellenkezőleg, a havonta mintegy nyolcmillió forint értékű segítséggel a Magyarországot egyre jobban sújtó szegénység ellen kívánt tenni – hangoztatja az üzletember. – Aki mást állít, az rosszul informált vagy rosszul informál – tette hozzá.

A közleményben Field visszatér arra, hogy a gyöngyöspatai romák kiutaztatásáról szóló döntést Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt akkori főigazgatója hozta meg. Az amerikai nem tagadja, hogy ő erre megkérte Selymest. Field végül arra is kitér, ő sosem állította magáról, hogy a Magyar Vöröskereszt szóvivője lenne. Gyöngyöspatán és az azzal kapcsolatban tett sajtónyilatkozataiban, mint a szervezet tagja és önkéntese nyilatkozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.