Mesterházy: Már felálltunk
– Két évvel ezelőtt a 357 szavazatból 308-at gyűjtött be, most 373 voksból 258-at. Beszédében azt mondta: korábbi megválasztása a bizalomnak szólt, a mostani „remélhetőleg a teljesítménynek”. Ezek szerint van összefüggés a kevesebb támogató és a teljesítmény között?
– A különbség az, hogy most volt ellenjelölt. Természetes, hogy amikor demokratikus versenyben zajlik a döntés, akkor a másik jelöltnek is lehetnek olyan ötletei, amelyeket a küldöttek támogatnak. De az is igaz, ha ellenjelölt is van, akkor a győzelemnek is nagyobb a legitimációja. Főleg akkor, ha – mint most – hetven-harminc arányú a győzelem.
– Beszédében önkritikusan szólt az elmúlt szocialista kormányzások hibáiról és tanulságairól. Miért nem korábban vállalta fel mindezt?
– Mert jobb később, mint soha.
– Ön milyen hibákat követett el a hivatkozott időszakban?
– A felsorolt hibákban mindannyiunknak volt része. Mondhatják, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de legalább utólag annak kell lenni. Természetes, hogy ez nem egy a kongresszus által jóváhagyott vélemény volt, hanem egy megválasztott elnöké, amely viszont láthatóan találkozott a küldöttek álláspontjával. A hibákban mindannyiunknak részünk volt, hiszen amikor elkövettük őket, senki sem állt fel azzal, hogy ezt ne így csináljuk. Ez mindenki számára fontos tanulság.
– Óriási tanulságról beszélt a párton nyerészkedő politikusokkal kapcsolatban is. Most is vannak még nyerészkedők az MSZP-ben?
– Szerintem nincsenek.
– Sokan elismerik, hogy az elmúlt két évben jelentős változáson ment át az MSZP, de a kritikusok rendre megfogalmazzák, hogy kevés innovatív és kreatív akciójuk van. Jó példa erre Schmitt Pál ügye, amelyről a szocialisták megfogalmazták ugyan saját karcos véleményüket, de mégis az LMP aktivistái táboroznak a Sándor-palota előtt, ahogyan a Parlament bejáratához is az ökopártiak láncolták oda magukat annak idején.
– Nyilván akkor arra is emlékszik, hogy az MSZP kezdeményezte a parlamenti obstrukciós akciót vagy a „Hallasd a hangod!” kampányt, amelyben több mint négyszázezer támogató aláírást gyűjtöttünk öszsze. Számos akciónk volt. Az szerintem inkább pozitívum, hogy az MSZP nem akar mindenáron pártpolitikailag rátelepedni bizonyos megmozdulásokra. Ha szövetségről és együttműködésről beszélünk, akkor nem kell állandóan azt keresni, miként tudunk jobban kitűnni. Ha odaállunk, és felvállalunk valamit, akkor azt a partnerség alapján tesszük: jó példa erre a Operaház előtti januári demonstráció. Értem, hogy – főleg médiaszempontból – jók ezek a harsány akciók, de egy kormányzóképes erőnek nem ez a legerősebb aspektusa. 1992-ben a Fidesz volt a legnépszerűbb párt, mert azt kiabálták a parlamentben a kereszténydemokratáknak, hogy „csuhások, térdre”. Az akkor még Kövér László szerkesztette Magyar Narancs pedig a pápával ironizált. Úgy érezték, ezekkel a látványos akciókkal megfogták az embereket, Orbán Viktor pedig már osztogatta a kormányzati pozíciókat. A végén pedig tudjuk, mi történt: Horn Gyula abszolút többséget szerzett a választásokon. Lehet, hogy akkor egy kicsit szürkébb volt, de hordozta magában a szakértelmet és a realitást. Ha nekem választanom kell, abban hiszek jobban, hogy a negyedik köztársaságot nem látványos akciókkal, sokkal inkább konzekvens politikával és valós alternatívával lehet fölépíteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesznek akcióink, de a hangsúlyok mások.
– Az mondta a beszédében, hogy „álljatok mellém és ne mögém”. Ebbe az is beleférhet, hogy esetleg szétbontják a frakcióvezetői és pártelnöki pozíciókat?
– A kettőnek semmi köze sincs egymáshoz. Az „álljatok mellém” vezetői filozófia, ami arról szól, hogy csapatban gondolkodom, nem vezérelvű irányítási stílusban. A két funkció egyben tartása tudatos döntés, hiszen ha azt várják tőlünk, hogy erős párt képét mutassuk, és az első számú vezető sokat szerepeljen a médiában, akkor ehhez szükség van a frakcióvezetői pozícióra. Praktikusság és elméleti megfontolás is van ebben a struktúrában, nem beszélve arról, hogy ezt fogadta el a kongresszus is.
– A kongresszus lényegében azt nyilvánította ki az MSZP-ről, hogy „a beteg meggyógyult és jobban van”. Képes lesz fel is állni?
– Már felálltunk. Másfél évvel ezelőtt valós kérdés volt, hogy mi lesz a beteg sorsa, de ma már kijelenthető – maradva az ön hasonlatánál –, hogy a beteg meggyógyult, és most a rehabilitáció időszaka következik. Először óvatosan kell terhelni a szervezetet, majd egyre jobban, hogy kellő időben újra versenybe szálljon, és megnyerje az olimpiát.
– Hétfőn kiderül, hogy sikerült-e összegyűjtenie az LMP-nek a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírást. Amikor beszélgetünk, még meglehetősen messze voltak ettől az ökopártiak, de a végeredmény még hozhat meglepetést. Az MSZP csak az utolsó napokban tette világossá támogatását azzal, hogy ön is aláírta az egyik ívet. Nem volt ez túl késő? Ha elbukik a kezdeményezés, az lehet, hogy a teljes ellenzéki mozgalomnak is árt.
– Dehogyis. Nagyon kevés idő volt rá, az LMP pedig egy kicsit későn kezdett bele a kampányszerű gyűjtésbe. Így is meglehetősen jó eredményeket értek el eddig e rövid idő alatt is, a végeredményt pedig még valóban nem ismerhetjük. Az MSZP annyi segítséget adott, amennyit az LMP kért tőlünk. Az ügyet és a kérdéseket fontosnak tartjuk. Én akkor írtam alá, amikor megkértek, hogy tegyem meg.
